A félelem a saját testiségünktől és az elemi felszabadulás. Marilyn igazából néhány jól eltalált póz, egy falra festett ikon, kétdimenziós, és így persze örök rejtély.

Simon Curtis filmjére így látatlanban is nagy terheket pakoltam: azt vártam tőle, hogy segít megérteni, miért bolondult meg mindenki a ma már inkább átlagosnak tűnő szőkeségtől. Mi lehetett a rajongás tárgya? Mit láttak benne? Az Egy hétMarilynnel bár nem dédelget afféle ambíciókat, hogy teljes körű portrét rajzolna a sztárról, az alapvető kérdésekre mégis választ ad. Ám ez leginkább a sztárt alakító Michelle Williams érdeme, aki meglepő sokszínűséggel építi fel és teszi hús-vér valósággá a kultuszt.

Marilyn Angliában forgat ’57-ben, A herceg és a színésznő készül Sir Laurence Olivier rendezésében. Ekkor Marilyn épp Arthur Miller felesége, sugárzó sztár, mindenki kíváncsi rá, aki él és mozog. A forgatás viszont igazi csatatér: a színház koronázott királya csap össze a film dédelgetett üdvöskéjével. Laurence Olivier (a zseniálisnál is jobb Kenneth Branagh) szemében az amerikai sztár bugyuta, fegyelmezetlen, széteső, agyongyógyszerezett jelenség, akit kordában kell tartani, s csak fokozatosan döbben rá, hogy az optika viszont mégis őt szereti, visszavonhatatlanul. Marilyn hordozza a zsigereiben azt a továbbadhatatlan tudást, hogy miként kell természetesen, könnyedén, sugárzó bájjal lekenyerezni a kamerát. A rendező- és színészlegenda úgy szenved vereséget, hogy igazából esélye se volt nyerni. Branagh képes a maga drámaiságában bemutatni ezt a vereséget, a meghasonlást, a gőg fájdalmas visszavonulását.

Az Egy hét Marilynnel legnagyobb erénye az operatőri teljesítmény mellett (hangulatos, plasztikus, szemkápráztató fények mindenütt) épp a számos színészi jutalomjáték.

Judi Dench és Julia Ormond mellékszerepekben is kiemelkedőt alkot, mint ahogy a filmet narráló, személyes tapasztalatait elmesélő, zöldfülű Colin Clarkot alakító Eddie Redmayne is telitalálat: rajta kívül senki sem tudna talán ilyen naiv és odaadó lelkesedéssel nézni egy nőre. Williams pedig képes bemutatni a bohókás, szertelen Marilynt, aki egyetlen férfit sem hagyhatott hidegen, de személyiségének árnyoldalát is: a komor magányosságot, a hírnév jelentette egyre szűkebb és szűkebb kalitkát, amelyből szabadulni csak egyféleképpen lehet. Williams Marilynje nem csupán egy ostoba színésznőcske, nem egy véletlen diktálta celeb, hanem a saját végzetét is érző, megélő, törékeny lény, aki a magával hozott, felfoghatatlan népszerűség miatt pokollá változtatja mindenki életét. Az Arthur Millert játszó Dougray Scott karikás szemmel és keserű arccal jegyzi meg: sem írni, sem gondolkodni nem tud mellette. Egyszerűen megfojtja őt.

És mindenki mást is. Mert kis adagban csupa napfény és derű, féktelen felhajtóerő (ahogy ezt Colin Clark is megéli), ám hosszú távon saját kétségbeesésünkbe zár be: képtelenség versengeni vele. Az általa teremtett ikonnal, a nagyra nőtt szimbólummal, a kiszabadult hisztériával.

Alaptanfolyam minden hírnévre vágyó sztárjelöltnek.