Megkerülhetetlen a kérdés, hiszen egy éven belül immár második főszerkesztőjét veszíti el a Magvető. Miért jött el?

A Magvető nélkül nem lennék az, aki vagyok, sem emberi, sem szakmai értelemben. Az előző főszerkesztő, Sárközy Bence majdnem kilenc évet töltött a kiadónál, én közel ötöt. Amit közösen el lehetett érni, elértük. Hasonló helyzet ez, mint egy kapcsolatban: ha az egyik fél úgy érzi, túlságosan megváltozott ahhoz képest, amilyen a kezdet kezdetén volt, többnyire kilép a kapcsolatból.

Ez volt az egyedüli ok?

Sok minden történt időközben a könyvkiadásban is, és Sárközy meg én is egyre több területre lettünk nyitottak. Szerkeszteni mindig szeretni fogok, de önálló felelősséggel koncepciót és stratégiát alkotni, mozgásban lenni – mindez nagyobb játékteret enged. A Magvető nekem – és talán másoknak is – amolyan szülői ház volt, ahol felnőttünk, és ahonnan nekiindultunk a világnak. A kiadó, az általa fémjelzett minőség ma is vonzó, remélem, mindig lesznek, akik ott akarnak felnőni.

Hogyan képzeli el a Helikon jövőjét? Profilváltás, vérfrissítés...

Profilváltásra nem készülünk, hiszen a kortárs magyar irodalom kiadása mellett a Helikon olyan életműveket gondoz, mint Weöres Sándoré és Máraié, sőt a kortárs külföldi irodalom kiadása felé is nyitott már korábban, és akkor még nem beszéltünk a társadalomtudományi és történelmi tárgyú könyvekről. Bátrabbnak és markánsabbnak képzelem el a Helikon jövőbeli arculatát.

Milyen bátorságra gondol?

A bátorság nemcsak a „merésben”, hanem abban is megnyilvánul majd, ahogyan az évtized könyvkiadását képzeljük, és felismeréseinkre, megérzéseinkre hallgatva hozunk stratégiai döntéseket. A markáns, könnyen felismerhető kiadói karakter ennek lesz a következménye. Aki a „szellem” terepén nem kockáztat, az előbb-utóbb belefullad a biztonságba.

Miként hat ki mindez a mozgás, koncentrálódás a könyvkiadásra? Trendváltás elé nézünk?

Bár február elsejétől a Libri Kiadó lett a Helikon üzemeltetője, a kiadó szakmailag önálló marad, és továbbra is egy – talán romantikusnak tűnő, de mindenképpen üdvözítő – irányvonalat, a magyar kultúra legjelentősebb szellemi értékeinek megjelenítését követi. Úgy látom, van erre igény. A kérdés inkább az, hogyan tudunk egy szerzőt, egy könyvet felépíteni, megtaláljuk-e a magunk olvasóközönségét. Feladataink közé tartozik a kortárs szerzők kiadása éppúgy, legyen az magyar vagy külföldi, mint a történelem iránt érdeklődő olvasók igényeire való folyamatos reagálás.

Elég sokszínű már a paletta, vagy nem?

Már a Magvetőben láttam, hogy nem reménytelen egy szerzőt szélesebb közönséggel megismertetni, de azt is, hogy ez nem megy egyik percről a másikra. A világ és benne a könyvek őrületes sebességgel forognak körülöttünk, meg kell találni a módját, hogy egy pillanatra úgy állíthassuk meg ezt a pörgést, hogy éppen a mi könyvünk legyen az olvasó szeme előtt. Nemcsak hatékony marketing-, reklámmunkáról van szó, hanem ennél jóval többről. Meg kell sejteni, hogy a jelen történéseiben mire rezonálnak az olvasók. A siker mindig az ilyen nagy felismerések eredménye.

Mit érezhetnek mindebből a szerzők?

Remélem azt, hogy sikerül olyan karaktert adni a kiadónak, ahol szívesen jelennek meg szerzők, az örökösök pedig jó helyen érzik felmenőik életművét. Röviden: azt szeretném elérni, hogy Helikon-identitásuk legyen. Gyakorlatban pedig azt fogják látni, hogy könyveik előkelőbb helyen vannak a Libri könyvesboltokban. Valószínűleg gyorsan megtapasztalják majd az új helyzet teremtette erőt és kreativitást, és nem hiszem, hogy az ellenükre lesz.

Leáldozott az egyprofilú kiadóknak? Meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy ma már minden kiadó egy kicsit ulpiusos lesz?

Nem hiszem, hogy lejtmenetben volnának az egyprofilú kiadók, különben nem alakulnának például újabb és újabb gyerekkönyvkiadók. Szerintem több út is vezet a siker felé. A Helikon, mint említettem, eddig is többprofilú kiadó volt, talán csak nem látszott eléggé. Ez utóbbin szeretnénk változtatni. Ha az „ulpiusosságot” úgy érti, hogy könyvkiadóként a marketingstratégiára is hangsúlyt fektetünk, akkor igen, minden kiadó „ulpiusos” lesz, hiszen létszükséglet, hogy kereskedelmi értelemben is sikeresek legyünk. A nemzetközi könyvpiacokon a profitábilis működés már régen magától értetődő, de azt hiszem, hogy bő két évtizeddel a rendszerváltás után a magyar könyvkiadás is felnőtté vált. Szóval összességében optimista vagyok, mert úgy érzem, útjaink összeértek.

„Profilváltásra nem készülünk”