Tévedtünk. Azt hittük, hogy a Célpont a magyar televíziós kínálat legjobb műsorainak egyike, amelynek oknyomozói a hatalom visszaéléseit kutatják szüntelen. Igaz, aktuálisan csupán egy apró kiegészítést kell tennünk: e tiszteletre méltó tevékenységüket felfüggesztik, amíg a Fidesz kormányoz. Ennek köszönhetően a műsor ma egy másnapos vagányra hajaz, aki kétpálcás plüssmacikra lövöldöz a búcsúban.

Sehol egy Simicska Lajos vagy Nyerges Zsolt. Orbán Viktor, de még egy átlagos vidéki önkormányzat sajtófőnöke sem tűnik föl, viszont legalább hosszan elemzik Szekeres Imre viselkedését. Mulattató módon sértődnek meg, mert a volt honvédelmi miniszter a náci szektorba küldi őket, majd egy másik riportban az ellenzéki tömb szélére pozicionálják Gyurcsány Ferencet. Ha nem csupán az úgynevezett ballibek vegzálása volna a program egyetlen célja, akkor esetleg elgondolkodnának, hogy ha Gyurcsányt így helyezik el, akkor óvatosan kell fölháborodni a nácizáson, mert a szerkesztőségben zöld határnak tekintik a szélsőségek körül húzódó vonalat. (Arról nem szólva, hogy ha Thürmer Gyula értesül e sértésről, akkor menten szomjúságsztrájkba kezd az egykori Moszkva téren.)

Ugyanakkor a Célpont elvitathatatlan érdeme, hogy még Giró-Szász Andrásnál is biztosabban tartja a kezét a kormányzati politika ütőerén, amennyiben riportjai szépen illeszkednek a kurrens retorikai bűvészmutatványok sorába. A stáb tudósít Romániából (Bukás szélén az IMF éltanulója), s leszögezi: a megszorítások ceausescui szegénységet eredményeztek. Értsd: Szijjártó Péteren kívül akad még valaki a Kárpát-medencében, aki elhiszi, hogy idehaza a táppénz csökkentése vagy a gyógyszer-támogatási rendszer finanszírozására fordított összeg harmadolása nem megszorítás, hanem újjászervezés, mi több, forrásbővítés. Mindenesetre a riporter a szomszéd tervezett egészségügyi reformját a Gyurcsány-kurzus terveihez hasonlítja, majd rámutat: érthetetlen az átalakítási kísérlet, mert például a sürgősségi ellátórendszer kitűnően működik. Nyilván szilánkos lábtörések sorozatával, továbbá vesegörcsökkel tesztelte a szisztéma hatékonyságát. Persze nem marad ki az ország oktalan pocskondiázásában élen járó külföldi újságírók leleplezése sem.

Egyebekben: a Célpont apolitikus riportjai továbbra is nívósak, miként jól látszik az is, a műsor készítői elég felkészültek ahhoz, hogy továbbra is megtalálják az igazságot, ha keresik. Ám valamiért úgy döntöttek: az nem baj, ha a jobboldal machinál. Más oka aligha lehet annak, hogy korábbi leleplező sztorijaik hiányoznak: az önkormányzati vezetők és a minisztériumi elöljárók is nyugodtan akciózhatnak. Mentő körülmény lehet, hogy a műsorkészítők abban a hitben élnek: ha a jobboldal van hatalmon, akkor elképzelhetetlen a közpénzek helytelen felhasználása. Ebbéli meggyőződésüket még a minden másnap nyilvánosságra kerülő – közbeszerzések körüli – anomáliák és az iszapkatasztrófa utáni helyreállításról nyilvánosságra került furcsa történetek sem ingatják meg. Nem baj, hogy naivak. Abban is lehet hinni, hogy Nyikita Hruscsov nem küldi Budapestre a szovjet tankokat 1956-ban, ha előző este levetítik neki az Igazából szerelmet Hugh Granttel, csak nem sok értelme van. De ha már elhatározták, hogy az igazság helyett a hatalmat támogatják, akkor legalább a honlapjukon végrehajthatnának némi korrekciót. Azt írják ugyanis kvázi önmeghatározásukban: szándékosan „elhallgatott”, gyanús (bel)ügyekre világítanak rá. Ezt mostanában nem teszik meg, ami főként azért elszomorító, mert korábban e tehetséges emberek jó műsort csináltak, amelytől retteghetett a megannyi visszataszítóan korrupt káder.

Ma meg minden, a régiekhez kísértetiesen hasonló pontosan tudja: rá nem lőnek.

Ez a műsor egy célra tart.