A szerelem művészete
Legújabb egész estés műve, A szerelem művészete – mely most a világ fesztiváljai után a magyar mozikba is eljutott – igazi, minőségi szórakozást kínál. Témája a lehető legelemibben emberi: a párkapcsolatok, a szex és a hozzájuk társuló érzelmek.
Hatalmas nevetéssel küzd Emmanuel Mouret, amikor megkérdezzük tőle, hogy a filmjében látott sorsok, konfliktusok mennyire önéletrajzi ihletettségűek. Aztán bevallja: nem történtek meg vele olyan dolgok, mint amilyenekről A szerelem művészetében mesél. Nem jött össze soha a szomszédnőjével, nem volt soha vakrandin, és nem próbálta ki magát más partnerekkel olyankor, amikor szoros kapcsolata volt. Úgy fogalmaz: maximum a képzelőereje kivetüléséről lehet szó. A filmben megpróbálja elmesélni, hogy a társadalomban hogyan eshetnének meg ezek a „lehetetlen” szituációk, persze amit végül a moziban látunk, az sosem fedi a hétköznapi valóságot. Elvégre a néző egyfolytában újabb és újabb meglepetésekre vár. Amit persze néha maga az élet fokoz a végletekig. Például a magányos férfit alakító Francois Cluzet ösztönös színész, a játszani szóról hallani sem akar, mindig az igazi pillanatot keresi és akarja megélni. Partnere, a kalandra vágyó, de magát elhatározni nem tudó szomszédot adó Frédérique Bel viszont minden mozdulatát és hanglejtését szereti megtervezni, így aztán eléggé feszült volt kettőjük közt a viszony a forgatás során – ami a filmnek kifejezetten jót tett.
Ha lehet ilyet mondani, A szerelem művészete tipikusan francia film. A benne feltűnő karakterek életének legnagyobb problémája a szerelem, erről a témáról pedig a végtelenségig tudnak mesélni. Mouret egyetért: véleménye szerint egészen a tizennyolcadik század végéig nyúlik vissza a „szerelemről fecsegés” hagyománya, mivel a felvilágosodás korában a vallásnak nem volt olyan súlya, mint korábban, tehát lehetett akár szent témákról is racionális módon beszélni az irodalomban – és így a mindennapokban is. Ez Mouret szerint a mai napig jelen van a különböző képző- és alkotóművészetekben, de leginkább a filmben. Mindemellett azonban úgy gondolja, hogy a szerelmi párbeszédek első nagymestere nem francia volt, hanem magyar származású: szavai szerint ha nincs Ernst Lubitsch meghatározó életműve, akkor ma francia stílusról sem beszélhetnénk. Ő volt az, aki először ábrázolta azt az amúgy mindennapos jelenséget, hogy emberek az érzelmeikről megpróbálnak „ésszel” beszélni, ami egy kívülálló számára roppant humorosnak hat. Igaz, a dráma árnyékát is megmutatja. A műfaj mai képviselői közül pedig Woody Allent emeli ki szívesen – aki, hiába, szintén nem francia.
Ha már Mouret szóba hozta a világ leghíresebb neurotikusát, megemlítjük neki, hogy Allen saját szavai szerint azért osztott szerepet magára a filmjeiben, mert ő szeretett volna a világ legjobb nőinek hazudni. A francia színész-rendező azért nem teljesen ugyanezt vallja: mint mondja, az első filmjében azért adott önmagának szerepet, mert akkor még senki sem volt hajlandó dolgozni vele. Azóta pedig a producerek ragaszkodnak ahhoz, hogy szerepeljen a műveiben. Mindenesetre színészként szeretne a háttérbe vonulni, ezért A szerelem művészetében csak egy kisebb szerepet vállalt. Igaz, ahogy nevetgélve elismeri, a legcsinosabb partnernő, Élodia Navarre csak neki jutott osztályrészül.
