Nem könnyű olvasmány a jeles egyháztörténész könyve. Egy kiló hetvenkét deka és hét centiméter vastag. Nemigen lehet kényelmesen, karosszékben ülve végigolvasni. Ha pedig magunk elé tesszük az asztalra, a felcím döbbent rá, hogy nehéz dolgunk lesz: A reformáció teljes esemény- és eszmetörténete az előzményektől kezdve, kitekintéssel a mára is. A mű figyelmes elolvasása legalább 30, de inkább 40 órát kíván. Hívő s így föltehetőleg a tárgyban az átlagosnál járatosabb olvasó bi zonnyal egyszerűbben követheti a szerzőt, a nem vallásosaknak, s ez okból e dologban valószínűleg kevésbé felkészülteknek azonban sokszor kell vissza-visszalapozniuk, a lapalji és végjegyzetekben (dicséretes a sok magyar és internetes hivatkozás!) bóklászniuk, hogy pontosan értsék, amit a professzor ír.

De akár így, akár úgy, a lenyűgöző adatanyagú monográfia megéri a figyelmet (Varga Benjámin fordítása sok helyütt kellemesen/szellemesen könnyed nyelvű, csak ritkán ügyetlenkedő). Egyebeken kívül azért érdemes elolvasni a könyvet, mert a szerző nemcsak a Luther Márton fellépése óta eltelt fél évezred – főképpen az első másfél évszázad – vallásaival, egyházaival foglalkozik, hanem a világi hatalmak akkori gazdasági, politikai céljaival, háborúival, a korai gyarmatosítással, a nemi betegségek elterjedésével és gyógyítási kísérleteivel, a népesség korösszetételével, a különféle családtípusok régión kénti különbségeivel, jeles férfiak meg nők viselkedéskultúrájával vagy éppen a könyvnyomtatás európai elterjedésének sokaktól üdvözölt, másoktól kárhoztatott következményeivel. Nem egy fejezet nagyon közel van a „világi” köztörténet műfajához.

A szerző okkal szögezi le, hogy a múlt évezred derekán élők tudatában szinte szétválaszthatatlan volt a materiális és a spirituális szféra. Sokan hittek a közeli világvégében is, de remélt üdvösségükhöz nem találták elég biztosítéknak az Európa felén meghatározó szerepű római vezetésű egyházat, főképpen annak fennhéjázó cifrálkodása, valamint a mennyország boldogságát pénzért, búcsúcédulák megvásárlása révén elérhetőnek mondó „kommunikációja” miatt. Ez utóbbi okból sokan méltatlankodtak. A hittudósok ugyanúgy, mint a tüntetőleg is a szegénységet választó, „mezítlábas” szerzetesek. Vagy mint az olvasni tudók egyre nagyobb létszámú csoportja. Az odasorolhatók immár nemcsak az egyház „profijainak” közvetítéséből, hanem a könyvnyomtatás elterjedésének köszönhetően anyanyelvi fordításokból közvetlenül is megismerhették a Bibliá nak az egyház gyakorlatával nemegyszer perelő tanítását. Ők az addiginál tisztább egyháztól várták, hogy segítsen nekik a pokol elkerülésében. A tiszta egyház ígéretét pedig – egyre kidolgozottabb formában – a protestantizmus különféle ágainak hirdetői től kapták.

A nálunk Mártonná magyarosodott Martin Luther – írja Diarmaid MacCulloch – a hagyomány szerint 1517. október 31-én 95 tételt szögezett ki a wittenbergi templom kapujára, elsősorban avégett, hogy velük tudományos vitát indítson a búcsúcédulák dolgában. Emiatt a pápa is meg a német-római császár is eretneknek mondta. Szerencséjére őt nem juttatták máglyára – ahogyan az sok-sok protestáns hitsorsosával megtörtént.

Luther nemcsak e tételeivel, hanem a jobbára ezek után született tengernyi írásával alapozta meg a lutheránus/evangélikus vallást/egyházat. Ahogyan nem sokkal később Jean Calvin (Kálvin János) a kálvinistát/reformátust. És létrejöttek további irányzatok, szekták, egyházak is. Valamennyi a „rómainál” jobb egyházat kínált a hívők tömegeinek. És – erről sem feledkezik meg a szerző – jobbat a reformáció többi szülötténél. A felfogáskülönbségeket olykor békésen vitatták meg, nemegyszer azonban véres összeütközésekre is sor került. Főképpen a pápa katolikusait és a reformátorok híveit felsorakoztató (egyébiránt általuk is tüzelt) világi hatalmasok hadai vívtak egymással kegyetlenkedésbe torkolló háborúkat.

A véres harcok üdítő ellentéte volt Erdély: az 1568-as tordai országgyűlés elismerte a római katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius vallás egyenjogúságát – és egy ideig ez az elv a valóságban is érvényesült. A szerző azt is fontosnak tartja megemlíteni, hogy a XVII. század elejére Magyarország és Erdély korábbi ötezer plébániájának háromnegyede lett protestánssá.

Kisebb-nagyobb hibái (a könyvnyomtatásról szólva Gutenberg többet ért volna egy kicsinyke lapalji jegyzetnél, az ígért „mai kitekintés” nagyon-nagyon vézna, nehéz megtalálni a nem mindig jó minőségű illusztrációkat és így tovább) ellenére fontos munka az oxfordi professzoré.