Popperül...

A pszichológus szerzőnek olykor selyemhernyó, pióca, légy, macska és kutya is színesítettemindennapjait.

Popper Péter Ne menj a romok közé, és a Részemről mondjuk mancsot című műve első hallásra-olvasásra az ember és az állatok kapcsolatáról szól, azonban hamar kiderül: az állatvédelem valójában a kapcsolatok védelme. A pszichológus szerzőnek gyerekkorától (játszó)társai voltak az állatok, volt kanárija, gerléje és galambja – miközben saját bevallása szerint nem volt jó viszonya a madarakkal –, olykor selyemhernyó, pióca, légy, macska és kutya színesítettemindennapjait. Ameseszerű szám, azaz a hetvenhét év elég volt ahhoz, hogy megtapasztalja: a kutya sokkalmegbízhatóbb, mint az ember, egy állat mindig őszinte, nem színlel viselkedést, és rosszindulatú állatok sem léteznek. Popper fütyült a fajtisztaságra, elvégre az állatoknál sem szerette a rasszizmust.

A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházában színpadra alkalmazták már Müller Péter Szeretetkönyvét, Popper Péter két, fent említett remekművéből decemberben készült hangos könyv, az alapjául szolgáló színművet pedig február 10-énmutatják be. Perjés János, színházcsináló, színész-rendező annak idején hallotta Popper Péter előadásait, hatott rá szuggesztív személyisége, amelytől a színpadi előadásban igyekszik távolságot teremteni.

Ő hívta Malek Andreát a szerepre. A színésznőnek régóta nem volt prózai szerepe, manapság Bécsben a – spirituális tartalomtól szintén nem mentes – Jézus Krisztus Szupersztárban lép fel. Ragaszkodik ahhoz, hogy szétválassza a zenés és a prózai szerepeit, ezért kikötötte: ebben az előadásban nem énekel. A könyvekben szereplő konkrét események dramatizált történetekké válnak, a szöveg is átalakul. A lényeg azonban nem változik: eszszenciális tudnivalók hangoznak el arról, hogyan kellene élni.

Infó

Popper Péter: A Karnevál vége Malek Andrea és Perjés János előadásában R16 Pódium február 10-én, 11-én este 8-kor.

Top 5

1.  AZ EGÉRFOGÓ

Agatha Christie detektívhistóriája a Thália Színházban február 6-án este 7-kor.

2. ROADMOVIE - TH & L

Négykezes úti színház a Sanyi és Aranka Színházban február 6-án este 7-kor.

3. HÉTKÖZNAPI ŐRÜLETEK

Petr Zelenka komédiája Pindroch Csaba főszereplésével a Szegedi Nemzeti Színházban február 7-én, 8-án és 9-én este 7-kor.

4. VÉGTÖRLEZTÉS

Napjaink pénzügyi cirkuszai Bächer Iván kabaréjában a Spinoza Színházban február 8-án este 7-kor.

5. ÉN VAGYOK A TE

Esterházy Péter darabja az Úrról a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán február 12-én délután 3-kor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.