Nehéz vizeken

A kalózok veszélyes karrierjét inkább hónapokban, mint években mérhetjük.

A kalózkodás talán az egyik legromantikusabb foglalkozás. Legalábbis a fotelből nézve. A kalózok zord tengeri medvék, akik rabolgatnak ugyan néha, a tenger fenekére küldenek ugyan néhány hajót, de közben mindig megszerzik a legszebb nő kezét, szabadok, mint a sirály, és a megszólalásig hasonlítanak Johnny Deppre.

Hát nem. Nagyon nem.

Angus Konstam lebilincselő könyve azokat az embereket mutatja be, „akikre a hajótörés, az éhezés, a betegség és az erőszakos halál állandó veszélye leselkedett, és akiknek kalózkarrierjét inkább hónapokban, mint években mérhetjük”. S bár valóban egzotikus helyszíneken tevékenykedtek (Karib-tenger), de minden bizonnyal őkmaguk lepődtek volna meg legjobban, ha bárki is romantikus színekkel festette volna le a tevékenységüket.

Már az is érdekes, hogy menynyire különbözött kalóz a kalóztól. Hiszen voltak privatérek (vagy korzárok), akik amolyan „állami” kalózok voltak, mint mondjuk Francis Drake, voltak bukanérok, akiknek csak a spanyol hajók voltak a mániájuk, filibuszterek, freebooterek és swashbucklerek. Az is megnyugtató, hogy a kalózság szintúgy az egyik legrégebbi mesterségek egyike, mint a történetírás, hiszen azóta létezik, amióta az ember vízre szállt. Konstam tehát az ókortól kezdi, a tengeri népeknél (bár ők szigorúan véve nem voltak kalózok, ám tetteik annak tekinthetők), és a reneszánszon át megérkezik a mai modern kalózkodásig, Szomália, Indonézia partjaihoz. S hogy teljessé váljanak az ismereteink, Konstam az irodalom és filmművészet „kalózainak” is szentel egy fejezetet, annak, hogy mégis hogyan lettek ilyen népszerűek ezek a tengeri útonállók.

A kalózkodás igazi története igazi könyv, melyben az illusztrációk nem mennek a szöveg rovására, gördülékeny és élvezetes stílusa pedig azokat is leköti, akik csak távolról rajonganak a történetírásért, miközben megőrzi tudományos szigorúságát is.

Infó

ANGUS KONSTAM: A KALÓZKODÁS IGAZ TÖRTÉNETE

Alexandra, 360 oldal, 3699 forint.

A KARIB TENGER KALÓZAI: ISMERETLEN VIZEKEN (AMERIKAI KALANDFILM)

Február 12-én, 20 órakor a HBO-n

Top 5

1. TERRY BREVENTON: KALÓZNAPLÓ

 Athenaeum. Morgan kapitány és a karib-tengeri kalózok rémtettei.

2. MARIA BELLONCI: LUCREZIA BORGIA

Európa. Érzéki, véres, mocskos történet, pedig méregkeverésről szó sincs.

3. BRIAN LAVERY: HAJÓK

Ikar. Hajó és történelem ötezer éves kalandja.

4. BARANYI TIBOR IMRE: HAGYOMÁNY ÉS MAGYARSÁG

Kvintesszencia. Hungarologia traditionalis: a szellemi és metafizikai hagyomány alapelveire épülő magyarságtan.

5. BODÓ BALÁZS: A SZERZŐI JOG KALÓZAI

Typotex. A kalózok szerepe a kulturális termelés és csere folyamataiban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.