Halálosan csúnya

A gyerekek eltúlzottnak találják a fejlevágós részt, meg elsietettnek a sztori végét.

Szerencsére letettem arról, hogy megértsem Lázár Ervin meséit. Mikkamakka, Dömdödöm és társaik társaságában, a Disneyföldektől távol, rendesen szürreális és kellően kelet-európai mesevilágában az alliterációk és asszociációk egyfajta lírai álomdramaturgiával állnak öszsze épkézláb történetté. Rendjén is van ez így.

A Budapest Bábszínház nem először viszi színre Lázár Ervin költői mesefüzéreit. A Szegény Dzsoni és Árnika és A legkisebb boszorkány után most A hét fejű tündéren a sor. Nem egyszerű feladat a néhány közös szereplőt felvillantó novellák laza szö vedékéből egyetlen színpadképre komponált előadást adaptálni. Vezérfonalként azt a csúnya, gacsos lábú, girbegurba termetű és érezhetően patologikus kisebbségi komplexusban szenvedő fiúcskát választották, aki – vigyázat, spoiler következik! – A hétfejű tündér névadó utolsó mesécskéjében egy botcsinálta zenész felbujtására lenyisszantja a hétfejű hat fejét. Vesztére, szerencséjére vagy okulására, az már legyen meglepetés.

A felnőtt néző tudálékos véleménye mindegy is, az előadás négyéves tesztközönsége sokkal mérvadóbb. Az érintettek csudálatosnak találták azt a színpadi ötletességet, amellyel a kötet többi szereplőjét, akiknek semmi közük a gacsos kisfiúhoz, bevonták az előadásba. Jelesen Babó Titti ruganyos nagyapját, aki a csillagokat kalapálja vissza az égre esténként, vagy Rácegresi és Pácegresi zenészeket, akik varázslatosan és elektronikusan loopolnak pedálról élő zenét ritmusra, és játszanak tölcséres hegedűn szépen. Azt viszont nem értik, hogy a csúnyaság hogy vezet gyilkossághoz, és egyáltalán, félelmetesen eltúlzottnak találják a fejlevágós részt, meg kissé elsietettnek a sztori végét, valahogy megérezve, hogy Lázár Ervin csúnya kisfiúja nem a valóságban lesz szép – nálunk nincs királyfivá csókolt béka –, hanem csak a tündér hetedik feje szemének a tükrében. De úgy öszszességében jól szórakoztak, csak ezt üzenik a rendező néninek meg a játszó bácsiknak.

INFÓ

A HÉTFRJŰ TÜNDÉR, Budapest Bábszínház, február 7-én 15 órakor.

Top 3

1. LET'S COLOUR MAGYARORSZÁG!

Iskolák, óvodák is pályázhatnak közösségi terek, épületek vidám kifestésére (információ: www.letscolour.hu).

2. ZSURIGO.COM

Magyar tervezők kézműves gyerekjátékait, használati és divattárgyait árusító webshop.

3. NOHA FARSANG

február 11-én a Noha Stúdió és Alkotóműhelyben kézműveskedés, könyvbemutató, tombola, fánk (1137, Pozsonyi út 12.).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.