A számot sajnálatosan kicsinek érzem, főleg ahhoz képest, hogy Lajka kutya tragikus halála óta nem beszéltem olyan emberrel, aki legalább egy görbe napra ne utazott volna vissza ebbe az eltűnt, kedves, titokzatos városrészbe.Hazudik itt mindenki, vagy majdnem.

A kétnyelvű lap egy szép, régi félmadártávlatú Tabán-ábrázolattal és egy szívhez szóló Szerb Antal-idézettel indít, színben, formában igen ízléses és főleg tömör, a szerkesztők nem fárasztják a kíváncsiságtól felajzott látogatót sem a honlap megszületésének körülményeit tárgyaló, minden részletre kiterjedő történeti visszatekintéssel, sem azzal, hogy kinek, milyen telefonszámon, hányas szobában kéne kezet csókolni a produkcióért. Így egy halk kattintással mindjárt a közepébe vághatunk.

A belépő egy jó színes térképet lát, de még nem teljesen, először ugyanis alaposan eligazítják két egymást fedő itinerrrel. A felsőn el lehet dönteni, hogy be legyenek-e kapcsolva a térképen az utcanevek, avagy sem, ki lehet választani a színerősséget, sőt azt is el lehet dönteni, hogy ugorjon-e minden térképen ábrázolt kép betöltésénél a jel pozíciójára a térkép, avagy a világért se jusson az eszébe ilyesmi. Az alsó – többek között – a térképmozgatásához és a különböző korok közti ugráláshoz ad technikai segítséget. Ha mindent meggondoltunk, mindent megfontoltunk és eltüntettük a magyarázó táblákat, még mindig variálhatunk: megválaszthatjuk, hogy melyik korra vagyunk kíváncsiak (1875–1900? 1900–1935? Jelenkor?), hogy csak a Tabánt vagy a környékét is megvizsgálnánk, hogy a nagy, avagy a balsarokban láthatóminitérképenmozgunk-e fel, s alá, jobbra-balra, és azt is, hogy puszta térképet nézegetnénk-e vagy inkább rátöltjük a képtárat; persze, hogy rá töltjük, naná, ezért jöttünk. A képtárnak saját jelrendszere van, így azonnal látszik, hogy a kiválasztandó objektum fotóként, festményként/grafikaként vagy egyéb, illetve vegyes tálalásban jelenik-e meg. Bizonyos jelekhez egész képsorozat tartozik, másokhoz nem.

1240 képes dokumentumot jelenít meg az oldal kívánságainknak megfelelően. Az adott pontra kattintva felbukkanó fotók/grafi kák hatalmasra zoomolhatók (igaz, a végén már kezdenek széteseni), és leírás is tartozik hozzájuk, hol több, hol kevesebb. A nekem elsőként felbukkanó, Ház a Gellérthegy oldalában című fotográfiáról például pontosan lehet tudni, hogy az egykori Komló utca 36.-ot ábrázolja, mint sok másikat, bizonyos Gergely Károly készítette 1933. szeptember 25-én, műfaja zsánerkép, hogy a Tabán múzeumból származik, sőt a megjegyzésből az is kiderül, hogy a „Rexakönyv tesz egy bizonytalan helymegjelölést a Komló utca környékére; a lépcső és a távoli épületek alapján lehetne azonosítani”. Persze nincs minden részlet ennyire telepakolva információkkal, de ez nem a site gazdáin múlott, ha nincs forrás, hát nincs.

Hallatlanul jó szórakozás ennek a honlapnak a böngészése, még Zórád Ernő sorozata után is, vagy éppen abból következően. Jó alaposan megnézhetjük, hova járt vagy járhatott Krúdy Gyula – a Mélypincébe, Farkas Bélához, az Albeckerbe, ahol egy Lámpás Rudi nevű atyafi kísérte haza a későn érő vendégeket, az Avarba –, megtudhatjuk, hogy a Szarvas-házban egykoron gyógyszertár működött, hogy volt idő, amikor a Rác fürdőt Szent Imrének hívták, és azt is, hogyan köszönt el szórólapján a legendás Kakuk: „A Tabán halálra van ítélve, sok ezer gyönyörű budapesti éjszaka romantikus helyszíne. Eltűnnek a süppedő kis földszinti házak, elviszik magukkal a pesti ember életéből a regényes, szép, vidám és szerelmes éjszakák emlékét. A Tabán utolsó nyarát éli. Búcsúzzunk el hát a halálraítélt, kedves, régi városrésztől, a meghitt kis vendéglőktől, az utánozhatatlan tabáni hangulattól. A Tabán legtipikusabb vendéglője, a Kakuk is utolsó nyarát éli. Emlékezzünk vissza a sok szép eltöltött éjszakára, jó borra, Budai Gyurka szívbemarkoló cigányzenéjére és látogassuk az utolsó nyáron a Kakuk vendéglőt a Tabánban a Kereszt-utca 6 szám alatt.”