Jambusok közt
S az a legjobb, hogy másfél óra után már csak nevetek a saját ostobaságomon, mert a Balla Zsófia és Báthori Csaba alkotta páros az első pillanatoktól odaszegez a székhez, pedig csak mesélnek, szerzőkről, rímekről, motivációkról, és arról, hogy mégis miért szeretik ők ilyen természetes rajongással a verset.
A Versközelítések című előadássorozat színpadképe a lehető legpuritánabb. A Stúdió K deszkáit mindössze két szék és egy asztal „foglalja el”, azon papírlapok, kötetek, a verseket tolmácsoló Fodor Tamás is csak oldalt gubbaszt, a színpad szélén, alig észrevehetően. Emily Dickinson három költeménye képviseli a klasszikus irodalmat, Karinthy Frigyes az elmúlt századot, a kortárs művészetet pedig (mint később kiderül: személyesen is, a közönség soraiban) Kemény István. A kis színház tele van, a lépcsőkön is ülnek, s bár van néhány ismerős arc, irodalmár, a közönség zömét a „civil” visszajárók, a bérletesek adják, ami már önmagában is sok mindent elárul.
És ez a hozzáértésnek szól, hiszen Balla és Báthori is költő, több kötettel a hátuk mögött, de írnak esszét, kritikát, és fordítanak is, és annak is van jelentősége, hogy házasok, mert ez különös bájt kölcsönöz az egésznek, főként, amikor egymás szavába vágnak, kiegészítik vagy épp korrigálják egymást. Ez azért is jó, mert valahogy így képzeli el az ember az igazi polgári családot, a Márai-féle eszményt, hogy ott Dickinson jambusain kapnak össze, és nem azon, hogy miért kozmált oda a krumplileves.
A második évada ez már a Versközelítésnek, amely talán kimódolt címnek tűnhet, a lényeget viszont tökéletesen lefedi. Hiszen maroknyian lehetnek, akik testközelből ismerik Dickinson költészetét például, így elég messziről kezdjük, a különc és magányos XIX. századi szerzővel, aki életében mindösszesen nyolc verset publikált az 1775-ből, annak jó részét is egy nevek nélküli antológiában. Zárkózott, otthon ülő ember volt, világlátatlan, ahogy Báthori mondja, a világlátott ellentéte, akinek a levelezés volt a legfőbb közlekedési eszköze, s aki a legnagyobb utazásnak a saját kertjébe való kiruccanást tekintette. Lassan megjelenik előttünk ez a szigorú erkölcsű, mégis érzékeny nőalak, aki titokban versel, ezért igen tömören fogalmaz, mintha csak bölcsességek jutnának az eszébe. Aki sem lebeszélni nem hagyta magát a verselésről, de ösztökélni se, nem fogadja el a jó tanácsokat, viszont publikálni sem mer. És akkor már tényleg úgy vesszük kézbe a javarészt cím nélküli verseket, mintha a mellettünk ülő írta volna. És az is jó, hogy nem kinyilatkoztatásszerűen fejtik meg a verset, inkább úgy, mintha minden mondatuk egyben kérdés is lenne, amelyre nekünk kell felelnünk. Vagyis ha bizonytalanok is, a mi érdekünkben bizonytalanok, mert a vers egy másik költő szavával élve „nyílegyenes labirintus”, melyben az a jó, ha kicsit mindig eltévedünk.
S bizony így járunk Karinthyval is, pedig róla már az iskolában is tanultunk, most mégis másként nézünk rá. Arra az emberre, aki szomjazta a sikert, és bántotta, hogy inkább humoristaként ismerik, pedig a legátfogóbb tudással rendelkező írónk volt, a magyar költészet egyik legnagyobb moralistája, a Vörösmarty–Madách-tengelyen valahol. Aki koponyaműtéte után ötéves írói tervet készít, hogy akkor most megírja végre az életmű fajsúlyos darabjait, leginkább verseket. Könnyen lehet, hogy ez a marha volt köztünk az egyetlen zseni, búcsúzunk tőle Kosztolányi szavaival, hogy a szünet után az elméletileg leginkább kéznél lévő kortárs irodalommal haladjunk tovább.
Kemény, aki saját szavai szerint egy rozsdás buszban nőtt fel, nemrég töltötte be az ötvenet, vagyis élő klasszikus lesz lassan, és írásból vagy annak látszó tevékenységekből él. Verse egy mondat az elveszettségről, a nagyon is kortárs érzületről, hogy fekszünk az aszfalton, mint a kidobott kesztyű, elveszetten és megtaláltan mégis.
Nagy íróknak nagy olvasókra van szükségük, zárják az estet végül, és támad az ember mellkasában egy olyan szabálytalan, ám mégis büszke érzés, hogy innentől egy kicsit magát is odaszámíthatja. És sejti, legközelebb hoz magával még egy embert, hogy neki is meglegyen ugyanez.
