Ideadják a beatet

!Deladap. Szerb, bosnyák, orosz és cseh zenészek alkotják az együttest, mindannyian magukkal hozzák saját hazájuk dallamvilágát. Csütörtökön, az A38-on.

Viszonylag ritka, hogy egy banda új lemezénekmegjelenése után nem egészen egy héttel már be is mutatja az anyagot – Budapesten. Január 26-án valami ilyesmi történik majd az A38-on, ahová a !DelaDap formáció hozza el az I Know What You Want című korong dalait, hogy még melegében előadja azokat a hazai rajongóknak.

A lemezbemutatót megelőzően a hagyományos roma zenét játszó Vosaja lép majd színpadra, hogy rendesen megágyazzon a nagyvonalúan csak „nu roma” műfajba sorolt !DelaDapnek, amelynek nem csak a helyesírása rendkívüli. A zenekar neve romani nyelven azt jelenti: add ide a beatet!

– de ezen a csütörtök estén ők hozzák el nekünk azt a beatet, amire csak ők képesek, náluk jobbakat ebben a zsánerben legalábbis nem láttunk még. A most megjelenővel együtt immár négylemezes diszkográfiával büszkélkedő, különleges hangzásvilággal dolgozó osztrák zenekar 2002 óta varázsolja el az arra hajlamosakat, s persze hazánkban sem először járnak már. A mostani koncertet egy az idén 20 éves Sziget köré szerveződő A38-as fesztivál részeként élvezhetik a világzene, a roma muzsika, a dzsessz és az elektronika hívei meg azok is, akik e műfajok sajátos kevercsét sem vetik meg.

Az előbb azt írtuk, a !DelaDap osztrák banda, de ez csak a tagok lakcímét tekintve van így: szerb, bosnyák, orosz és cseh zenészek alkotják az együttest, mindannyian magukkal hozzák saját hazájuk dallamvilágát, amit közösen gyúrnak össze a zenekart jellemző – nehezen kategorizál ható – hangzássá. A !DelaDap hívőknek és ínyenceknek kötelező, a kalandorkedvűeknek pedig erősen ajánlott a 26-án este nyolckor kezdődő performance. Mert ez a csapat nemcsak új lemezének címével ígéri, de valóban tudja, mi kell nekünk: a beat. Majd ideadják jól.

INFÓ

!DELADAP lemezbemutató koncert: A38 Hajó január 26-án este 8-kor.

TOP 5

1. SWING MANOUCHE 

Django Reinhardt szelleme kísért a Déryné Bisztróban január 24-én 20 órától.

2. ZENELADIK HAJÓS ANDRÁSSAL

Lipóciai Bossa Nova a Bárka Színházban január 28-án 15 órától.

3. HOT JAZZ BAND

Klasszikus kávéházi dzsessz a Ladó Caféban január 25-én 20 órától.

4. LOVE STORY

Az amerikai Chanticleer koncertje a MüPában január 29-én 19.30-tól.

5. BALKAN BEATS

Rezesek és pálinka a Gödör Klubban január 28-án 21 órától.

FOTÓ: JOSEF FALLNHAUSER/ STUDIO TRIZEPS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.