7 milliárd emberiagy + 1 Laca

feLugossy műveinek jellemzője a következetesség és a frissesség furcsa elegye.

Az underground kultúra emblematikus alakja, beskatulyázhatatlan újító, performanceelőadó, az A. E. Bizottság egyik frontembere, azaz a fogalom röviden: feLugossy Laca. S végre életműtárlat a Modemben csaknem kétszáz alkotással, saját műteremből, közgyűjteményektől és magángyűjtőktől kölcsönzött festményekkel, rajzokkal, filmekkel és installációkkal.

Az említett Bizottság zenekar történetét bemutató tárlat még alig ért véget a budapesti Műcsarnokban. Innen hát az ötlet? Kukla Krisztián, a Modem igazgatója azt mondja, hogy nem a műcsarnoki kiállítás ihlette a tárlatukat, azötlet már korábban megszületett.

Méghozzá egész egyszerűen azért, mert – mondja – Laca a magyar underground legsokszínűbb és legösztönösebb alkotója, a kísérletező autodidakta művész megtestesítője. Számára a műveinek legmegkapóbb vonása „a következetesség és a frissesség furcsa elegye: az energia, amely látszólag mindenféle hagyományt maga mögött hagyva, szabadon áramlik”. E tárlat – amelynek kurátora Szabó Attila – az eddigi legkomolyabb szakmai elismerése annak, hogy a hazai hivatalos képzőművészeti szcéna feLugossy Lászlót azelmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású magyar képzőművészének tekinti. Az 1200 négyzetméteres kiállítótérben a „7 milliárd emberi agy, nagyjából” című tárlat öt főbb szekcióra tagolódik. Nincs átfedés aMűcsarnokban kiállítottművekkel, sőt olyan alkotásokat is láthatunk, amelyek kifejezetten a Modemnek készültek.

Infó

feLugossy-Retrospektív a debreceni Modemben

Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ, Debrecen, Baltazár Dezső tér 1. Tel.: (52) 525-018. A tárlat megtekinthető 2012. január 21-től április 29-ig.

Top 5

1. Éhes szajha morog

A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának rendhagyó vizuális projektje január 26-ig.

2. Elfelejtett városok

Doky-Ocskay László képei, Jorge Luis Borgesnek dedikálva a Magyar Írószövetség Galériájában január
25-ig.

3. Lényegi rajzok 

11 alkotó művei a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában január 31-ig.

4. Számomra nincs más választás

Raoul Wallenberg személyes tárgyai a Magyar Nemzeti Múzeumban február 12-ig.

5. Magyar népi ékszerek 

A magyar parasztság díszei a Békásmegyeri Közösségi Házban február 9-ig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.