Az asztalra kell csapni
Elindult a dialógus, köszönhetően a szervezőknek, a Magyar Színházi Társaságnak és a hozzá társuló Magyar Teátrumi Társaságnak. Kérdés, lesz-e folytatás. Az bizonyos, sokféle szemszögből vizsgálták a jelenlegi helyzetet a Színház a Gödörben című konferencia felkért előadói és hozzászólói. Éles viták nem voltak, de jól körvonalazódtak a különböző nézetek.
A módosított előadó-művészeti törvényben az eddigi hat kategória helyett három szerepel: nemzeti, kiemelt, egyéb (pályázati). Azt még nem tudni, melyik intézmény melyikbe kerül, a finanszírozást érintő paragrafusok csak 2013-tól lépnek életbe. Az már nem titok: a nemzeti kategóriába tartozhatnak a többtagozatú intézmények, míg az egyébbe soroltaknak pályázniuk kell ahhoz, hogy állami pénzhez jussanak. A módosítással megszűnik a függetlenek pályáztatási rendszere, hiszen semmi sem kötelezi az államot, hogy kiírja ezeket – vélik többen, köztük a KoMa Társulat vezetője, Zrínyi Gál Vince. Nem mintha az elmúlt években a kiszámíthatóság jellemezte volna a függetlenek finanszírozását, de most ez tovább romolhat, hiszen nincs garancia a szétosztandó pénzkeretre. Gáspár Máté kulturális menedzsert, az Open Society Institute Arts and Culture program igazgatóhelyettesét az NKA előadó-művészeti kollégiumába delegálták. Gáspár úgy véli, riasztóan széles és definiálatlan halmaz az egyéb címke, nem tudni azt sem, a többi mit takar. Úgy véli: azokat kellene támogatni, akik képesek újat hozni a rendszerbe, nem csak azokat, akiket a törvény véd.
A beszélgetésből kiderült, a módosított törvény – amely Szabó István, az első előadó-művészeti törvény egyik kidolgozója szerint nem módosítás, hanem egy új jogszabály – főként a struktúrát, a társulati létet mint értéket védi. Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke szerint a kőszínházon belül minden igény kielégíthető, sőt javasolta, hogy a függetlenek produkcióit vegyék be a bérleteikbe is, így erősítve a struktúrán belüliek és kívüliek kapcsolatát. Fontosnak tartotta, hogy ne lehessen egy tollvonással megszüntetni a színházakat.
L. Simon László, akit – bár az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke is – az NKA elnökeként hívtak meg, hangsúlyozta: nem tud nem képviselőként beszélni. Úgy vélte, a magyar állam még mindig több pénzt költ a színházak működtetésére, mint amennyit a gazdasági helyzet elbír. Elismerte ugyanakkor, jóval kevesebb jut a teátrumokra, mint amennyit megszoktunk és szeretnénk, és ez mindig politikai torzsalkodáshoz vezet. Európai viszonylatban óriási a distancia a jegyár és az egy főre jutó költségek között, de a magyar társadalom színházba járó rétege nem tud a mainál lényegesen többet fizetni a belépőért. A támogató mecénások társaságiadó-jóváírásával kapcsolatban elmondta: erre a többletforrásra sokan szemet vetettek. Joggal kérik a közgyűjtemények és a képzőművészeti társaságok is, hogy ők is vehessék igénybe ezt a lehetőséget. Ezt idővel lehetővé kell tenni, de ez gazdaságpolitikai szempontból nagy falat.
Az NKA elnöke szerint a fenntartói szerkezetet is újra kellene definiálni, hiszen elképesztő, hogy a minisztériumhoz tartozzon mondjuk a kicsiny Kamaraszínház, míg akadnak nagyobb költségvetésű teátrumok, amelyeknek továbbra is a főváros a tulajdonosuk. A közelmúlt színházátadásaira utalva megjegyezte ugyanakkor: dilettáns dolog évad közben elvenni egy teátrum támogatását. L. Simon ugyanakkor a dolgozói státus kérdését is felvetette, mondván, fenntarthatatlan a közalkalmazotti rendszer. Elengedhetetlenül fontosnak tartja a vezetőképzést, így nem fordulhatna elő, hogy a politika saját szája íze szerint rosszul avatkozik be a színházak életébe. Ellenkezőleg, a hosszú távú intézményépítésben hisz: olyan vezetőkre van szükség, akik forrásokat hoznak a rendszerbe. A politikus ugyanakkor hiányolja a politika és a szakma közötti párbeszédet, főleg azt, hogy ezt a szakma nem kezdeményezi, és adott esetben nem harcol az érdekéért, nem csap az asztalra.
Zrínyi Gál Vince hozta szóba: egyik színművészeti egyetem sem készíti fel a hallgatóit a megváltozott színházi közegre. Akár az olyan gyakorlati kérdésekre, hogy a művésznek számláznia kell, bt.-t vagy kft.-t tartania. Míg a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Konrád Antal arról beszélt, Honthy Hanna borítékban kapta a nettóját, Bessenyei Ferenc meg azt kérdezte: megadóztatjátok a szívemet?, ma kényszervállalkozókként dolgoznak a színészek. Művészi státust és kedvezményes adózási lehetőséget javasolt. Ezzel viszont nem értettek egyet a fiatalok, Zrínyi Gál szerint például nem szentségtörés, hogy egy színész vállalkozó, ha egy asztalos is az. Inkább tanítsák meg őket a cégvezetésre, a pályázatírásra.
Ugyancsak egzisztenciális kérdés, hogy január elsejétől megszűnt a szakmai nyugdíj. A Mozaik Művészegyesület egyik vezetője, Kriza Zsigmond, a törvénymódosítás egyik kidolgozója úgy véli, teljes öngól az államtól várni a megoldást, új modellt kell kialakítani a támasz nélkül maradóknak. Javaslata: a színházak éves nettó bevételük egy százalékát fizessék be egy alapba, az összeg fölött viszont ne az állam diszponáljon, hanem a szakma.
– A színházak egyhatodát érintette ez év elején a fenntartóváltozás –mondta a békéscsabai direktor, Fekete Péter, aki felhívta a figyelmet: a megyék elvesztették ugyan intézményfenntartói szerepüket, de gyorsan kiderült, helyüket nem az állam, hanem a városok veszik át. A legtöbb helyen már megtörtént ez az átadás-átvétel, rendeződni látszik azon színházak helyzete is, amelyeknek jelentős adósságaik voltak.
A magánszínházak szintén szerepet kaptak a konferencián. Póka Júlia a 200 millió forintos befektetéssel létrehozott Vámpírok bálja produkciót, Orlai Tibor pedig az Orlai Produkciós Irodát képviselte. Póka arról beszélt, a magánszínházak elismerést és támogatást várnának, nem csak megtűrt pozíciót, valamint hogy fontos lenne a kőszínházakat hatékony épület kihasználásra ösztönözni – épp a magas színvonalú magánprodukciók létrehozásához, befogadásához. (Mára sokan belátták, hogy több befogadó színházra van szükség.) A nehézségekről beszélt Orlai is. Előadásaik széles közönségréteget érintő, minőségi szórakoztatást ígérnek a társadalmat érintő kérdésekről. Repertoárjukon huszonegy előadás szerepel, bekerülési költségüket szponzorok fedezik, a kevés szereplős előadások viszont önfenntartóak. Az irodát négy ember működteti.
