Mert a jó irodalom mögött mindig ott állnak a szigorú tekintetű szerkesztők és a még szigorúbb kiadói vezetők. Akik döntenek, kockáztatnak, majd izgulnak a szerzők helyett is a felolvasóesteken.Most mindez fordítva történt: a Momentán Társulat Morcsányi Gézát, a Magvető kiadó igazgatóját faggatta, hogy mégis hogyan lesz lappangó kéziratból neves kortárs szerző.

De előtte még bemutatják, miért is számít vezető műhelynek a tavalyi év legjobb kiadója. Garaczitól Márquezen át Kovács András Ferenc szólal meg a pódiumon. A kortársak krémje, nem vitás. Az immár 12. évadában járó Kex és Tea sorozat ugyanakkor híres arról, hogy – divatszóval élve – közelebb hozza olvasóihoz az irodalmat. Az ő előadásukat hallgatva könnyű elhinni, hogy az irodalom nem valami avítt, kötelező dolog, amit pápaszemes emberek művelnek valahol, egy napfénytől elzárt helyen. Egyszerűen jó, humoros, levegős minden szöveg. Mondjuk, ezt a könyvkiadás mai helyzetéről már nem nagyon lehet elmondani. A Magvető aranykora ’95 és 2005 között tartott,ma viszont temérdek könyvcím mellett kell fölhívni az egyre csökkenő számú vásárló figyelmét a színvonalasabb művekre. Pedig egyre több irodalmi bestseller kellene ahhoz, hogy a verses- vagy a drámaköteteket „eltartsák”. Idén Parti Nagy LajosMoliere-átiratait jelentetikmeg, ám a határ már rég nem a csillagos ég. Néha már az is komolyabb megfontolást igényel, hogy jusson-e könyvjelző az egyes kötetekbe, vagy sem. A kis példányszámokmiatt ugyanis gyakran a nyomda átpasszolja a beszerzés nyűgét a kiadóra. És hiába elegánsak, szépek a kiadó könyvei, mégis a tíz körmével tépné az arcát, amikor meglátja a német köteteket. A másféle anyagokat, másféle eleganciát. Amit ott szakmányban állítanak elő.

S miközben az óvatosság nő, a kiadó egyre „áramvonalasabbá” lesz. Mert bárminden kéziratot elolvasnak, ami hozzájuk kerül, arra már nem futja az energiákból, hogy az elutasításokat megindokolják, vagy tanácsot adjanak. Ez a régi módi, úgy tűnik, végképp eltűnik. Bár néha azt sem könynyű megindokolni, hogy miért adnak ki valakit. Talán csak egy mocorgás jelzi a gyomorban a leendő sikert, vagy megcsillan benne egy briliáns, amit már csak csiszolni kell. És ami esetleg mások tekintetét is odavonzhatja. Nehezebb kérdés viszont, mi a teendő, ha már egy bevezetett szerző áll elő egy gyengécskébb művel. S bár a fiatalabb kollégák ilyenkor gyorsabban döntenének az elutasítás mellett, Morcsányi nem ilyen radikális. Ő nem is annyira műveket vesz, hanem tehetséget. Az pedig nem éghet mindig 100 fokon, egy-egy életmű törvényszerűen egyenetlen. És a csúcspontok érdekében be kell vállalni a hullámvölgyeket is, hacsak nem vállalhatatlan az adott mű. Ám ilyen még nem fordult elő. (Az obligát kérdésre azt is elárulta, mit vinne magával egy lakatlan szigetre. Diplomatikusan nem a magyar szerzőkből válogatva: a Közönyt, A pert és Pessoa verseit.)

A magyar irodalom németországi fogadtatásával kapcsolatban elárulta: a közvélekedéssel ellentétben az, hogy a németek kit adnak ki, és kit nem, nem holmi pacsizás eredménye. Nem ül valahol egy gonosz bizottság vagy csapat, amelyik erről vagy arról a szerzőről döntene. Ez a német kiadók szuverén és nemritkánmakacsulmegmagyarázhatatlan döntése. Mert sokszor nem segít sem ajánlás, sem baráti támogatás. Csak egy példát említett. Az itthon hatalmas sikert elért Fogsággal történt meg, hogy hiá ba is suttogott a megfelelő fülekbe, képtelen volt elérni, hogy külföldön is kiadják. Spiró regénye túl vastag volt és így túl kockázatos. Amikor végül egy olasz kiadóval megállapodtak, és 2008-ban megkötötték a szerződést, beütött a válság, amelynek hatására sok kiadó látott hozzá, hogy piros ceruzával némiképp átírja a tervezett listát. Ilyenkor mindig a vaskosabb könyvek lesznek az első áldozatok.

S hogy megéri-e mindez? Ha Nobel-díjat kap egy szerzőjük, akkor a kérdés nem is kérdés. Hiszen ez kiadói szempontból igen valószerűtlen érzés. Valahol a csoda és a mese között. De vannak ennél is meglepőbb pillanatok. Annak idején Varró Dani az engedélyét kérte, hogy Morzsányi Géza néven bevegye szereplőként a Túl a Maszat-hegyen című művébe Partvis Attila mellé. Természetesen áldását adta rá, ám hogy mennyire kivételes pillanat volt ez, arra csak a pécsi Misina csúcson jött rá. A feleségével sétáltak ki a kilátóra, mikor is egy másik család utolérte őket a tetőn. A nyolcévesforma kislány látva a tájat, az elbűvölő kilátást, felkiáltott: Emberek! Morzsányi Gézák vagytok valamennyien!

Igen, ilyenkor nagyon is megéri.