Bíró Ica rucija

„Bevallotta. Először áll a nyilvánosság elé a rejtélyes Csilla, akire már a fél ország kíváncsi, és elmeséli, hogyan bírta Gergő és Seherezádé enyelgését nézni a tévében. Átigazolt. Dzsudzsák Balázst rekordösszegért veszi meg a Dinamo Moszkva. Fehérneműben.

Cristofel még születésnaposként sem kímélte a szexi exvillalakókat. Bamakó. Megismerhetik az idei futam legextrémebb részvevőit.”

Ez volt az egyik e heti Fókusz beharangozója, s csak azért citáltam ide, hogy eljátsszam a gondolattal, miként vezették volna fel bulvárosan az Echo TV-n futó Demokrata-kör keddi adását. „Bemutatta. 330 dekagrammot nyom, születése felett számosan bábáskodtak, ám végül sokak szerint egeret szültek a vajúdó hegyek. Imre talán azt is elmeséli, miért lett akkora, hogy ne férjen fel egy normális könyvespolcra. Menetelnek. András mindenkit arra kér, hozzon magával egy temetői mécsest, mert azt nem fújja el a szél. Bónuszként ott lesz Bíró Ica is.”

Azt nemmondanám, hogy rendszeres nézője vagyok a Demokrata-körnek, de álszenten sem bizonygatom, azonnal odébb kapcsolok, ha belefutok egy-egy adásba. Néha bizony ott ragadok előtte, percekig azon mélázva, vajon Kerényi Imre parókát visel-e, vagy csak a hajfestő tubusból szakadt ki a kelleténél több színanyag, furcsa keretet rajzolva e váteszi arcnak. Nézegetem Szőnyi Kinga modell, műsorvezető magyaros ruháit, s várom, melyik percben húzza elő újságja épp aktuális számát Bencsik András, hogy beharangozzon belőle valamit. S néha azt is számolom, hány szó erejéig szólal meg a közel félórás adásban Pozsonyi Ádám (író). Nem korbácsol bennem indulatokat, ha ők eszementen indulatosak, ilyenkor úgy nézek rájuk, mint az indiánok törzsük egyes másképp viselkedő tagjaira.

Tudom, hogy nem én vagyok ennek a műsornak a célközönsége, nem vagyok sem rajongó, sem alattvaló, nem lehet velem összekacsintani cinkosan, nem értjük egymást, másfajta nyelvet beszélünk. De mivel ez látszólag egy tévéműsor, mely e rovatnak mégiscsak tárgya, volna néhány megjegyzésem. A néző nem sík hülye. Még akkor sem, ha a szekértáborhoz tartozik. Nem kell neki hétszer felmutatni az alaptörvény számozott díszkiadását, hogy felfogja: ez az alaptörvény számozott díszkiadása. S tán finomabb módszerrel is lehetne a nem számozott, tízezer forintos kiadvány (figyelem, most vigyék, később drágább lesz!) megvásárlására biztatni a képernyő itteni oldalán ülőket, mint azzal, hogy menjenek be a polgármesteri hivatalokba, s ösztökéljék az „alkalmazottat” a megrendelő szelvények kinyomtatására. Még jó, hogy azt nem mondták: verjék ki belőle. Az meg tán magánügy, hogy Bencsik úr a 316-os számú példány tulajdonosa, s a barátainak is vett néhányat, miképp az sem tartozna normális esetben országra-világra, hogy Kerényi úr hárommilliós hasznot remél a számozott példányok eladásából, ideértve a közjogi méltóságoknak átengedett 300 ingyenes kiadványt. Könyvelő dolga az ilyen számolgatás, jobb esetben. De ez most nem ilyen.

Így kénytelenek vagyunk végighallhatni azok névsorát is, akik a jövő heti, kormány melletti szimpátiatüntetést – békemenetet – kezdeményezőként jegyzik. A műsor négy résztvevőjéből háromnak ott szerepel a neve, Szőnyi Kinga sajnos nem tud elmenni majd, Kerényi viszont névsor nélkül is ott lesz, még ha momentán icipicit állami alkalmazott is (álmában két macska volt...). Nem baj, aki nem tud elmenni, azok helyett is visznek mécsest, Bencsik András biztatására „temetőit”, mert azt nem fújja el a szél. És ott lesz Bíró Ica is. Kár hogy most tél van, és így biztosan nem azt a helyes kismárkás fekete rucit viselimajd, amit tavaly nyáron, a banki hitelkárosultak demonstrációján, amelyhez spontánul szintén csatlakozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.