Műélvezet a válság idején
Ahhoz, hogy az emberek felfigyeljenek rájuk, minden évben kell egy nagy kiállítás. A nagy kiállításhoz pedig vagy nagyon nagy név, vagy nagyon nagy téma – vallja Medgyesi Konstantin, a Móra Ferenc Múzeum kommunikációs vezetője.
A Csontváry-tárlatot régóta szerették volna elhozni Szegedre. Egyes adatok szerint Munkácsy után Csontváry Kosztka Tivadar a legismertebb és legnépszerűbb magyar festő. A pécsiek azonban nagyon féltik a képeit, hiszen minden mozgatással fennáll a veszélye, hogy sérülnek a műtárgyak. 1973 óta, amikor Pécsett létrehozták a Csontváry Múzeumot, mindössze négy helyre engedték el a képeket: Münchenbe, Stockholmba, Isztambulba és Budapestre. Ebbe a sorba került be tavaly ősszel Szeged.
A Móra Ferenc Múzeum nemrég kinevezett, fiatal igazgatója, Fogas Ottó elég jó menedzsernek bizonyult ahhoz, hogy Csontváry 40 képét megtekinthessék Szegeden és Szentesen a látogatók. Első hallásra meglepő feltételeket kellett vállalniuk. Például azt, hogy befalazzák a kiállítóterem ablakait, mivel a képekben kárt tehet a természetes fény. Azután át kellett festeniük napsárgára a falakat, mert Csontváry a napfény, a „napút” festője. De ezek a kikötések később előnynek is bizonyultak: segítették a tárlat körüli hírverést. Medgyesi Konstantin úgy tartja, egy nagy kiállításnál minden héten küldeni kell valamilyen erős impulzust a lehetséges nézőknek – például valamilyen figyelemfelkeltő eseményt kell szervezni. Ezek némelyike nem is igazán tervezhető előre. Példaként említi, amikor a Szeged Beton „világverő” vízilabdacsapata tekintette meg a kiállítást. Akkor nyerték meg a Magyar Kupát, és verték meg a Partizan Belgrádot – a körülöttük felcsapó rajongás olyanokat is elvitt a tárlatra, akik másként talán nem érdeklődtek volna iránta.
Voltak Csontváry személyéhez közelebb álló események is. Az egyik szakmai rendezvényen azt járták körül: zseni vagy őrült volt-e a festő? Más alkalommal meghívtak egy műszaki katonát, aki részt vett a lerombolt mosztári híd újjáépítésében – ez a híd szerepel a festő egyik leghíresebb alkotásán.
Megint máskor művészeti szakértők beszéltek arról, hogy Csontváry miért nem lett világhírű. Az alapvető ok egyszerű: nem adott el képeket; Csontváry ugyanis tudatosan arra törekedett, hogy a jövő nemzedéknek alkosson, talán, mert a saját korában nem nagyon értették és értékelték. A Magányos cédrust például szekérre való ponyvaként akarták eladni az örökösök, de csökkentette az értékét, hogy „össze volt mázolva”. Csontváry neve és alkotásai nem kerülhettek be az európai műkincspiac vérkeringésébe, ahol valószínűleg korábban fölismerték volna korszakos jelentőségét. Erre utal, hogy jóval a halála után, 1947-ben volt Párizsban egy kiállítása, ahol Pablo Picasso azt kérte, hadd maradhasson egy órát együtt Csontváry képeivel. Amikor ez megtörtént, kijelentette: amit ez a magyar festő művelt, az világszínvonalú.
Nagyon sok látogatót hozott az is, hogy az elmúlt másfél évben intenzíven toboroztak önkénteseket. Eleinte nyugdíjasokat, később középiskolásokat is, akik civilként segítik a múzeum munkáját. Mintegy 40 tagú az a stabil csapat, amelyre bármikor számítani lehet, s a Csontváry-tárlaton 64 tárlatvezetést ők tartottak. Előzőleg képzésen vettek részt, vizsgát tettek. Ez önmagában is nagyon hasznos dolog, ráadásul az önkéntesek a saját tárlatvezetésükre a környezetükből nagyon sok embert hívtak meg.
A legsikeresebb médiaakciójuk az volt, amikor november 9-én, Tivadar napján egy kis napfénnyel ajándékozták meg a festőt. Önarcképét kivitték a múzeum kupolacsarnokába, és a szűrt fényben 15 percig napoztatták. Ez volt az „ajándék”, Csontváry ugyanis egész életében a napfény szerelmese volt, és egy súlyos betegségből való tátrai felgyógyulása nyomán erősen hitt a napfény gyógyító erejében.
A nyolc munkatársból álló múzeumi stáb külön egyetemistanapot is szervezett, amelyre főként a közösségi oldalakon toborozták a látogatókat. Az egyetemisták számára a belépőjegy szimbolikus 158 forintba került: elvégre épp 158 éve született a festő. Mindemellett az is sikeressé tette a kiállítást, hogy nem egy helyszíne volt, hanem kettő: Szegeden 26 klasszikus képet, Szentesen 14 korai alkotást állítottak ki. Szegedhez az 1879-es nagy árvízi mentésben való személyes részvétele, Szenteshez egy gyógyszerészsegédként eltöltött esztendő kötötte Csontváryt. A szentesi jegy árát levonhatták a szegedi belépő árából, a szegedi jeggyel ingyen megnézhették a szentesi kiállítást is, az utolsó, ráadás 10 napban pedig adventi árkedvezményt adtak.
A kommunikációs vezető úgy gondolja, a Csongrád megyei Csontváry kiállítás abból a szempontból is tanulságos, hogy az országban meglévő kulturális értékeket, gyűjteményeket újra fel lehet fedezni és közelebb lehet vinni az emberekhez. A gazdasági válság előtt, 2006-ban a szegedi Munkácsy-kiállítást 42 ezren tekintették meg. Az utolsó nagy sikerű helyi képzőművészeti kiállítás a 2008-as Vasarely-tárlat volt – 20 ezer nézővel. Medgyesi Konstantin szerint, ha nincs ez a nyomasztó pénzügyi válság, a Csontváry-kiállítást is megnézték volna legalább 30 ezren. Pedig nem túl drágán adták a jegyeket, és sokféle kedvezményt is alkalmaztak. Egy családi jegy például 2900 forintba került – de sokaknak még ez is drága volt. Egy nemrég készült felmérés adataiból kiolvasható: a Dél-Alföldön egy ember évi átlagban 4 ezer forintot tud kulturális eseményekre áldozni –beleértve a mozit is. És azt bizony senki sem tudja, hogy vajon ezt a betegséget mikorra enyhíti a művészet és a napfény gyógyító ereje.
