„Egy-egy lányt még lefognak estelente, ki erre vágyódott a szerelemre, egy-egy házban még szépasszony lakik, akivel jól eljátszhatsz hajnalig. Így őrzi már a múltat csak az utca, az öreg házak, félig földbe bújva, egy kis középkor, ahol dohoson fogatlan szél – javasasszony – oson. Reggel, midőn idetéved a nap s lelöttyinti a göthös házakat színekkel: festők vernek itt tanyát, hogy elszedjék a nyomor aranyát. Az ittlakó nedves szalmazsákról felkecmereg, a ház elé kilábol, s az újvárosi útnak nekivág, hogy keressen egy kis romantikát.” – így írt a szolnoki Tabánról Ladányi Mihály költő.

Nos, romantikusnak ma már egyre kevésbé mondható a szolnoki Zagyva-parti városrész, amelynek felújítására, értékeinek megőrzésére hajdan nagy tervek születtek, most azonban félő, hogy az utolsó, még eredeti szépségükben megmaradt lakóházak is lassan elenyésznek. Megmaradásukért egy nemrégiben életre hívott civil csoportosulás, a Szónak Városvédő Egyesület száll harcba, tőke híján azonban egyelőre keveset tehetnek.

– A Tabán törökül talpat, hegyalját, váralját jelent, más elmélet szerint a tabakhane tímártelep elnevezésből származik: általában olyan, a településközpontoktól távolabb lévő, s inkább a szegények által lakott helyet értünk alatta, ahová girbegurba utcák vezetnek – mondja Tokai Attila, aki ifjú történészként fáradozik a szolnoki Tabán még megmaradt, régi épületeinek megmentésén. Mivel az országban közel tizennyolc helyen vannak még hasonló településrészek, másokkal – köztük elsőként a budai Tabántörténeti Múzeummal –, városvédőkkel és civilekkel összefogva speciális örökségturizmust szerveznének, amely a Tabán nevű városrészek idegenforgalmi hasznosításán alapulna.

A szolnoki Tabán várostörténeti szempontból értékes szerkezetét megtartva, a szabálytalan telekosztást és útvonalvezetést meghagyva, az egyes lakóépületeket a nyolcvanas évek elejétől folyamatosan modernizálták, s telekkorrekciót csak nagyon indolt esetben végeztek. Az eredeti elképzelések azonban – amelyek szerint a hagyományokat megőrizve közösségi épületeket emelnek, s számos házat eredeti formájában őriznek meg – végül nem váltak valóra, ma már mindössze három ház emlékeztet a korábbi negyedre. A 10-es számú ház számít a legrégibb, autentikus épületnek, a 24-es számú ma tájházként működik, az 50-es pedig a Hortobágyi Nemzeti Park irodájaként funkcionált, amíg magánkézbe nem került.

A 10-es számú ház is magántulajdonban van, idős lakója két éve halt meg. A család azt szeretné, ha az épület eredeti szépségében őrződne meg. Az egyik örökös, Szudi Miklósné Csízi Eszter egy helyi portálnak, a blog-SZOLNOK-nak azt mondta, hogy itt töltötte el a gyerekkorát, s már nagyon bánja, hogy a ház padlásán talált színházi kellékeket annak idején szétdobálták: az előző tulajdonos bérbe adta a szobáit helyi színészeknek, akik számos kelléket, ruhadarabot felejtettek ott. A háztól az édesanyja sem akart megválni, bármennyi pénzt kínáltak is érte, s abba sem egyezett bele, hogy modernizálják az épületet. Ez lett a tabáni ház „szerencséje”, így ma is az eredeti ablakok és a vályogból vert falak állnak, csak tapasztani és festeni kellene.

Ahhoz, hogy ez legyen egy tabáni gyűjtemény otthona, a városvédő egyesületnek 15 millió forintot kellene összeszednie. Míg ez nem sikerül, a tulajdonosok „kölcsönadták” a házikót, ahol a civilek ideiglenes tárlatot hoztak létre. Azt tervezik, hogy a szolnoki vár és a Zagyva-parti városrész bemutatása mellett egy török–magyar múzeumot is létrehoznak a házban. Tavaly szerveztek már itt farsangi mulatságot, nagypénteki kolompolást, a Múzeumok Éjszakáján pedig a tájházzal és a Nemzeti Parkkal együttműködve tabáni színdarabokat mutattak be. Szeptemberben pedig megrendezték a Tabáni Örökségfesztivált, ahol hagyományőrzők, művészek segítségével jelenítették meg az itteni utcák és az itt élők régi világát.

Kertész Róbert, a szolnoki Damjanich Múzeum régésze szerint dicséretes az a lelkesedés, amellyel a városban élő fiatalok megpróbálják a múlt egy jellegzetes darabját megmenteni. Ez nemcsak a 10-es számú házért folytatott küzdelmet jelenti, hanem azt a kezdeményezést is, amellyel egyfajta „oral history”-ként interjúkat készítenek olyan idős emberekkel, akik még emlékezhetnek a tabáni időkre. A felvételekkel pedig a régész szerint talán az utolsó pillanatban sikerül megőrizni és az utókornak átadni egy hajdanvolt, de máig meghatározó városrész emlékezetét.

A 10-es számú ház a legrégibb