A gangok szerelmese
A macska
Egy vemhes macskának köszönheti Tóth Mireille, hogy végül Magyarországra került. Élete első budapesti útján megkérték, hogy vigye el Nizzába (ahol akkoriban élt) egy fiatal magyar egyetemi oktató ösztöndíjkérelmét. Postán feladni már nem maradt idő, mert a gondosan kitöltött papírokon az utolsó éjszaka megszült egy macska; elölről kellett kezdeni az egészet. Ez a fiatalember volt, akinek egy évvel később, 1970-ben a Kossuth téri házasságkötő teremben örök hűséget esküdött.
Nem is volt kérdés, hol éljenek, miután lejárt a leendő férj egyéves franciaországi ösztöndíja. „Fogtam magam, és idejöttem” – tárja szét a karját Mireille, aki immár negyven éve él Magyarországon. Lelkesen olvasta első magyar könyvként Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című művét, és miközben a férje filozófiából írta a disszertációját, ő néha megkérdezte, mi miért vicces. Nemcsak a szavakat akarta érteni, hanem a mögöttük rejlő humort és célzásokat is. Aztán áttért Aranyra és később Krúdyra, akikért azóta is rajong.
Első fordítása két évmúlva, képzőművészeti témában jelent meg. Alaposan megizzadt, mire átültette franciára, hogy Barcsay Jenő tájképeiben megérezni a cselló hím borzongását... Két évtizeden át dolgozott szabadúszó fordítóként. Nagyon élvezte, hogy a filmkritikáktól a szakácskönyveken vagy a zenei szakszövegeken át a társadalomtudományi művekig annyiféle szöveggel ásta magát egyre mélyebbre a magyar nyelv rejtelmeiben.
Budapest
Imádja Budapestet. „Büdös, zajos, de szép, és az én városom” – közli elérzékenyülve. Egy pillanatra sem bánta meg, hogy ideköltözött. Azt azért sajnálja, hogy a lakóhelyét, Óbudát tönkretették, és szinte minden csupán a régi utánzata. Hazamegyek: ezt mondja, amikor Nizzába utazik, és akkor is, amikor visszatér Budapestre. Az első években egyébként nem annyira Franciaország hiányzott neki, mint inkább a tenger.
Budapesti lakos hivatalosan csak öt év itt lakás után lehetett annak idején. Nagyon várta már, hogy leteljen az öt esztendő, de pesti lány végül előbb vált belőle. „Árvízveszély volt, és jött a Duna. Mint mindenki, kimentem a partra, és aggódva néztem, ahogy közeledik a víz – idézi fel, és könny szökik a szemébe. – Most is ilyen hatással van rám.”
A régi gangok és a gangokon a befőttesüvegek, amelyekben ott áll a napon a méregzöld uborka: ez a kép ugrik be neki, amikor meghallja a Pest szót. Egyszer franciául próbálta elmagyarázni egy szövegben, hogy mi a csudát keresnek a gangon az üvegek, de az istennek sem értették meg.
A gének
Az anyja francia, az apja svéd származású amerikai volt: így kapott Mireille lánynévnek franciául kiejthetetlen, angolosított svéd családnevet. Az anyja angoltanár volt, és a Svájc melletti Jura-hegységben született, de a második világháborúban a család a német megszállás elől egyre délebbre, egészen Nizzáig költözött. „Genetikailag bennem skandinávok és Jura-hegységbeliek keverednek. Nizzában sokat szenvedtem a meleg és párás klímától” – meséli a telet kedvelő Mireille.
Ő már Amerikában született, Seattle közelében, egy februári hóviharban. A szülei akkor találkoztak, amikor az apja a világháború végén ment felszabadítani Franciaországot. Az anyja nehezen kapott vízumot, de végül kiutazott Washington államba, ahol férjhez ment. Ám két és fél évvel Mireille születése után az édesanyjának elege lett a házasságából és Amerikából is: hazatért. A kis Mireille akkor még nem tudott franciául, és angolul toporzékolt a nizzai parkban, mire a francia gyerekek kinevették. Hamar elfelejtette azonban az angolt, amelyet a gimnáziumban kellett újratanulnia.
Nyelveket tanult később is, majd egy nemzetközi oktatási központban helyezkedett el. Ott találkozott két magyar ösztöndíjassal, és mivel mindig is érdekelték a nyelvek, magyar szavakat kérdezgetett tőlük; ezeket fel is írta magának. „Ha jössz Pestre, látogass meg minket!” – búcsúztak a szokásos fordulattal. Csakhogy Mireille élete első fizetett szabadságán, 1969-ben valóban Budapestre utazott, és a magyar ismerősök körbevitték őt az országban. A Váci utcában vett egy magyarnyelv-könyvet, amelyből gondosan bemagolta: „Két kék taxi áll a Gellért szálló mögött.” De valójában előtte álltak, és szürkék voltak.
A fordítás
Lejárt az összes hivatalos papírja, ezért ment be 1990-ben a budapesti francia nagykövetségre. Ott hagyott egy névjegykártyát, gondolván, a diplomáciai képviseleten is vállalhatna fordításokat. Behívták őt próbamunkára. A kezébe nyomtak négy magyar újságot, és kérték, foglalja össze az érdekes híreket. Órákon át vizsgáztatták – és megkapta az állást. Ekkor alakult ki a nagykövetségen a sajtószemlék gyakorlata. Az addig mindig a kultúrával törődő Mireille eleinte annyira nem értett a politikához, hogy kis papíron felragasztotta az írógépre a magyar pártok nevét.
Nem tájékoztatna inkább szóban? – kérdezték tőle egy év után. Megijedt, hiszen mindig írásban dolgozott. Úgy érezte, összecsuklik, ha két ember előtt meg kell szólalnia. Ám nem volt választása, és belevágott. Azóta naponta csinálja. S nemcsak arról számol be sajtóreferensként az itt dolgozó francia diplomatáknak, hogy mi van a lapokban-tévékbenrádiókban, hanem igyekszik elmagyarázni a történések hátterét, okait és előzményeit is. Magyarán hogy mi bújik meg a szavak mögött.
Merthogy szinte képtelen munka a fordítóé. „Egyre pontosabban felismerem, hogy mi az, amit nem adok vissza teljesen. Kétoldalas lábjegyzetet mégsem lehet mindenhez hozzáfűzni. Eb ura fakó, Ugocsa non coronat: lábjegyzet nélkül ki érti ezt?” – ingatja a fejét. Filozófus férje révén alkalma nyílt személyesen is találkozni Paul Ricoeur neves francia gondolkodóval, aki sokat foglalkozott a fordíthatóság és a fordíthatatlanság problémájával. „Minél inkább elmélyülök a nyelvekben, annál inkább úgy érzem, hogy semmi sem fordítható le tökéletesen” – panaszolta neki is Mireille. Mire a filozófus mosolyogva annyit kérdezett: „De ugye sosem hagyja abba?”
Névjegy
TÓTH MIREILLE 1948-ban született az amerikai Washington államban, de a dél-franciaországi Nizzában nőtt föl. Magyarországon negyven éve él, a rendszerváltás óta a francia nagykövetségen dolgozik fordítóként. Nemcsak érti, hanem érzi is a magyar nyelvet és Budapestet.
