A denevér azonban nemcsak, sőt, a harmadik felvonást leszámítva nem is elsősorban színpadi történés, hanem zene, órákig tudnám sorolni az elfogadhatatlan vizuális elemeket az első felvonás polgárinak képzelt piszkos szobabelsőjétől, pongyolájától, köntösétől a kalapokig, frizurákig, akármeddig, de énekelhetnek akár úszónadrágban is, mind nem számít, ha legalább valamit meghallok A denevér világából. Abból a léha finomságból, könnyed bájból, amit a nagy karmester, Carlos Kleiber úgy keresett és talált meg, hogy azt mondta a zenekarnak a próbán: ne legyenek már annyira együtt.

Kleiber szavai Budapesten szökkentek szárba, senki nem vádolhatja az operaiakat, hogy annyira együtt lettek volna. Ha ez nem lett volna zavaró a nyitányban, akkor még ott volt az általános lomhaság, a hangzás durvasága, darabossága. Hosszú panaszlistát lehetne összeállítani a zenei megvalósítást illetően, néhány kellemetlen meglepetéssel megbolondítva: Bátori Éva fent alacsony, lent nem hallható, Rácz Rita mintha maga is unná ezeket az Adélnak írt hosszú áriákat, Busa Tamás a felső regiszterében nyekereg, és talán az utolsó, ami eszembe jut róla, ha színpadon látom, hogy bécsi ügyvéd. Gulyás Dénes kétségkívül a legjobb hangú országgyűlési képviselő, de időnként nagyon meg kell nyomnia, hogy kiküzdje a magasságokat, és ezeket a váratlan felkiáltásokat hallgatni nem kifejezetten szívderítő élmény. A szövegeket elképesztő amatörizmussal mondják föl a szereplők, eleve egy kissé furcsa, hogy németül énekelnek és közben magyarul társalognak, de biztosan van ennek oka is meg értelme is. Majdnem mindenki siet a prózával, még a hivatásos színész Vida Péter is, pedig érezni, hogy van a nézőtéren bőven, aki olyan szívesen nevetne még a legősibb Frosch-poénokon is, csak nincs rá idő, „haladjunk, kérem”-alapon zajlik az előadás.

A legjobban az zavar, hogy a sok rossz ellen csak kevés jót tudok mondani: Tallós Andrea igazán vicces a balettbetétben, Meláth Andrea meg nem kapkod, a harmadik felvonás férfikórusbetétje is váratlanul jól sül el. Az emberhegy Hantos Balázst is vidám élmény újra látni, de arányaiban ez nem sok. Mégis, szakadtan is, nehézkesen is bőven pluszban vagyunk, az embernek jókedve lesz a harmadik felvonás után. Egyik magyarázat az lehet, hogy talán a darab ilyen, elronthatatlan. Valószínűbb azonban, hogy ilyen kopottas gúnyában is átjön az üzenet, hiszen sokszor eléneklik: boldog, aki nem gondol arra, amin nem tud változtatni. Lehet, hogy A denevér az egyetlen darab, amit ma hitelesen tudnak játszani az Operaházban.

Kopottas gúnyában is átjön az üzenet, hiszen sokszor eléneklik