Így akár Zsótér Sándor úttörői érdemét is ünnepelhetnénk abból az alkalomból, hogy az Örkény Színházban megrendezte Jelniek jó régi, először 1979-ben bemutatott munkáját, amelynek körülményes címe – Mi történt azután, hogy Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszai – két Ibsen-drámára is utal. Már ha volna kedvünk ünnepelni. Ennek azonban elejét veszi maga a színdarab. Mert mi is történik azután, hogy Nóra elhagyta a férjét? Természetesen munkába áll. És kettéhasad. Egyik énje folytatja az Ibsen-darabban leírt szabadságharcot, feminista propagandát folytat kevésbé fejlett öntudatú munkatársnői között. A másik énje azonban rögtön visszapottyan a babaházi szerepbe, mihelyt az első jelentékeny, azaz pénzzel és hatalommal bíró férfi megpillantja és megcsodálja tarantella táncát. Nem teljesül az a vágya, hogy a munkapiacon tárgyból alannyá váljon, viszont elveszti a családi babaház védettségét. A férfiak közötti üzleti kapcsolatokban cseretárggyá, a bonyolult alkukban olyan tétellé válik, akár egy gép, telek vagy részvénypakett. Szűk körbe szorított aktivitása ezután a korábbi gyereknevelés helyett szadomazochista vágyak kielégítésére és ezzel párhuzamosan üzleti titkok, szándékok kifürkészésére korlátozódik. S e munkálkodás célszemélye ki lehetne más, mint egykori férje, az üzleti élet igazi cápái közé csak bambán vágyakozó Torvald Helmer. Akit, miután sikerül is tönkretenni, kitarthat a szolgálataiért végkielégítésként kapott üzlet jövedelméből. Ezt a feladatot éppoly utálkozva teljesíti, mint a férjével együtt ismét rászakadó gyereknevelést.

Ezt a nem túl bonyolult történetet a darab igen komplikáltan adja elő. Bizonyára ebben rejlik a posztmodern esztétika szerinti művészet. A szereplők nem a társadalmi érintkezésben elvárható mimikri szerint beszélnek, hanem mintegy tudatalattijukat beszélik ki. Ráadásul a szöveg tele van vendégmotívummal, ideológiai, mozgalmi szlogennel, történelmi idézettel, utalással. Nyilván mert az írónő igazából nem is a történetet akarja elmesélni, hanem inkább a lesújtó véleményét kívánja sokrétű érveléssel és kétségbeesett dühvel belénk verni korunk férfiak vezérelte kapitalizmusáról és a szabadságharc reménytelenségéről.

A darab nem lódította meg igazán Zsótér Sándor rendezői fantáziáját. Ambrus Mária változékony furnérvilágot tervezett a játékhoz, irodaházi portáspult, lépcső és mindenféle falak mozgolódnak és kapcsolódnak össze, válnak szét igen sokféleképpen, néha a visszájukat mutatva. Kerekes Éva könnyedén közlekedik e modern Nóra sokféle arca között, öntudatosan agitál, tárgyilagos szenvedéllyel érvel, bájologva vonaglik erotikus táncot, kiürülten, megkeseredetten utálkozik. Vajda Milán medvébe oltott tőzsdecápa, Epres Attila hangsúlyosan semmilyen mind a személyzetis, mind Krogstad szerepében, Debreczeny Csaba néhány percig megengedi magának, hogy szatirikus jellemrajzot adjon a nagyokhoz törleszkedni akaró Helmerről. A munkásnők kara, Kosik Anita, Kulcsár Viktória, Törőcsik Franciska egyetemi hallgatók, Szandtner Anna vezetésével az antik kórusok feladatát iróniával tölti be.

Lehet, hogy a magyar színház ezúttal sem nőtt fel Jelinekhez. Vagy Jelinek a Nobel-díjhoz.

A nem túl bonyolult történetet a darab igen komplikáltan adja elő