Zöld bor nazális hangokkal
„Aki Párizsba, Rómába vagy Berlinbe megy, tudja, hogy mindig ugyanazt a profi kulturális életet kapja. Megveszi a jegyet, és amit adnak, többé-kevésbé kiszámítható – érvel Carlos Martins, az eseménysorozatot előkészítő bizottság vezetője.
– Guimaraesben viszont ugyanazokat a művészeket teljesen más helyzetben láthatja, és ezt biztosan nem felejti el.”
A nagy külföldi lapok fanyalgását is leszereli Martins, akit egyáltalán nem zavar, hogy Guimaraes „nemzetközileg nem létezik”. (A hozzávetőleges kiejtés egyébként gimárejns.) Nincs operaház, csak egy színház működik, és hol vannak a művészeti galériák...? – panaszkodik például a Financial Times tudósítója. Ám amikor sétálni indul, hangulatos bárokra bukkan, táncelőadást és énekeseket lát az utcán. Az északportugál város új arcát mutatja.
S bár az európai fővárosok kínálatával Guimaraes aligha tud vetekedni, nem is ezt akarja. „Nem az a célunk, hogy nagyobbnak látsszunk: inkább abból szeretnénk hasznot húzni, hogy kicsik vagyunk” – foglalja össze Carlos Martins. A Portótól ötven kilométerre, északkeletre fekvő város kitárja kapuit, a koncerteket és a színielőadásokat gyakorta magánházakban vagy az utcákon rendezik majd. Jönnek nemzetközileg elismert művészek is, akik ezúttal nem nagy színháztermekben, hanem kisebb, de talán hangulatosabb helyeken lépnek fel. A szervezők reményei szerint 2012-ben legalább másfél millióan ellátogatnak a több száz kulturális eseményre.
Európa egyik legrégebbi és legfiatalabb települése a 160 ezer fős Guimaraes. Ez volt Portugália első fővárosa, a XII. században itt kiáltották ki az ország függetlenségét. Innen ered a Bölcsővárosnak (Cidade Berco, ejtsd: szidád berszu) nevezett Guimaraes mottója, amelyet természetesen a kulturális főváros is lelkesen felhasznál: „Itt született Portugália”. A csodálatos történelmi központ méltán került fel az UNESCO világörökségi listájára. De nem hiányzik a fiatalos lendület sem – a lakosok fele harminc év alatti. Izgalmas egyveleget alkot a kultúrában is a múlt és a jelen találkozása. Az egykor a portugál textilipar központjának számító Guimaraes bezárt gyárépületeiből néhány az idén életre kel. „Nem tudom, hogy a kulturális főváros miatt van-e, de sokan, akik elmentek, most visszatérnek” – meséli Ricardo Areias. A 34 éves guimaraesi építész a feleségével együtt New Yorkban élt, ám mindketten valamilyen portugáliai projektet kerestek. És végül megtalálták: a Bölcsőváros egyik volt textilüzemét művészeti és építészeti központtá alakították át. A színpadból, kiállítóterekből, digitális stúdióból és irodákból álló épület legtöbb helyiségét hónapokra előre kiadták.
Nem is volnánk Portugáliában, ha a kulináris élvezeteket nem kevernék bele az egész éves eseménysorozatba. Az Európa kulturális fővárosa hivatalos márkájává lépett elő a vinho verde (ejtsd: vinyu vérd, magyarul: zöld bor), amely a térség egyik specialitása. A friss és könnyű, enyhén szénsavas fehérbor nem rossz választás – Guimaraes is éppen ilyen üdítő élmény szeretne lenni. Már csak meg kell keresni a térképen, és gyakorolni egy kicsit azt a fránya nazális diftongust.
