Na jó, a Nemzeti Galériában magunk is ott voltunk, de nem észleltük, hogy a miniszterelnök valami lényegeset mondana, kellett a szerkesztői, vágói tehetség, hogy ez a gránitszilárdságú, ez később ne sikkadjon el a nagy semmitmondásban.

És hát Alekosz is bemutatta új barátnőjét a Mokkában, hogy akkor a lényeges dolgokról is beszéljünk kicsit. Pedig nagyon nem így nézett ki még elsején. Ha komolyan venném a babonát, miszerint egész évben azt csinálja majd az ember, amit január elsején, a televíziók nem számíthatnának sok jóra: az okvetlenül szükségesnél többször az idén sem nézném, amit adnak. Az pedig igen kevés. De nem vagyok babonás, mert az balszerencsét hoz.

Én értem, hogy a gyomormosásból éppen kikecmergő magyaroknak a legkevésbé sem tévézni van kedvük elsején, az életben maradás tölti ki minden percüket ilyenkor, amibe tényleg ne rondítson bele semmi megerőltető. Még az lenne a legjobb, ha a Beethoven című családi vígjáték után az Echo TV-n Magyar Rózsa énekelne valami szépet, aztán menjen az Ezo TV hajnalig. Imádom Bud Spencert, de azért ennél mégis komolyabban illenék venni azt a kezdőrúgást.

Amilyen gyenge volt a start, úgy rámentek a tempóra a következő napokban, aminek tényleg csúcspontja volt Demcsák Zsuzsa látványos kváziösszeomlása a már említett Mokkában, amikor is vendégül látta a Való Világ előző szériájának győztesét és annak barátnőjét, Bettit. Az apropó természetesen Alekosz újévi fogadalma volt, hogy az idén végre eldönti, mit akar, helyesebben melyik nőt akarja, Tündét, Mását vagy a stúdióba cipelt Bettit.

Tulajdonképpen igaza van a TV2-nek: aki kedd reggel 8.34-kor ráér tévézni, az nem is érdemel mást. Nem dolgozik, egye, amit kap. A valaminek látszó semmit. Egy minden ízében irritáló antipatikus és felfuvalkodott valóságshow-szereplőt kap a néző reggelire, akit a csatorna a konkurenciától ugrasztott át a saját esküvőshow-jába. Utóbbi műsor egyébként olyan művészegyéniségekkel gondolta menet közben erősíteni a rezidencia mezőnyét, mint Karda Beáta vagy Fásy Ádám.

Ha már itt van Alekosz, kezdjünk vele és Bettivel valamit, ezt gondolhatta szegény Demcsák Zsuzsa, és próbálkozott is, csak hát kevés sikerrel. Hosszú másodpercekre megállt a kanál a butaság levegőjében, mikor például azt kérdezte a lánytól: mit szól Alekosz ellentmondásos megítéléséhez. „Ha érted a kérdést”, fűzte hozzá.

Betti nem értette a kérdést.

Demcsák becsülettel végigküzdötte a hatperces beszélgetést, lehet mondani, hogy megdolgozott a pénzéért, de ahogy Sixx írta a comment:com-on: valami eltörhetett benne. Olyan nagy illúziói korábban sem lehettek a kereskedelmi csatorna reggeli műsorával kapcsolatban, és nyilván látott már ezt-azt. De az arckifejezésén remekül lekövethető volt, hogyan kerül egzisztenciális vákuumba élő adásban, hogy jézusom, kik ezek itt egyáltalán. És én ki vagyok. A semmihez asszisztálok, és úgy teszek, mintha valami lenne.

A rossz hír, hogy ez már nem csak kertévés tempó. A Kossuthon például hír volt kedden, hogy valahol Heves megyében rendőrt hívott egy ember, mert megrongálták az autóját. A kiérkező közeg kérésére, mutatná meg a kárt, a férfi az ablakmosó folyadékot a szélvédőre szóró kis fekete nyílásokra mutatott. Hogy azokat biztosan rászerelte valaki az éjjel. Eddig legalábbis nem vette észre, hogy ott vannak.

Mások meg, például a közszolgálati tévéhíradóban, a valamiről sugallják, hogy tulajdonképpen semmi. Semmi zavaros átmenet: kristálytiszta szándék.