Az állandóan izgága, folyton kutakodó, látókörét mindétig tágítani iparkodó magyar kultúrember számára nélkülözhetetlen közszolgálati honlapokat áttekintő alsorozatunkból nem maradhat ki a szinhaziadattar.hu című produkció sem. A site-ot 2006-ban indította el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a Jedlik Ányos program keretében. A vállalkozás az 1949 és 1990 közti korszak honi előadásaihoz kapcsolódó dokumentáció egységes adatbázisba rendezését, a vonatkozó források digitalizálását tűzte ki célul, szép sikerrel: a házi statisztika szerint a felületen 23 874 színpadi előadásról nyerhet információt a látogató, e kollekciót több mint tizenötezer fénykép, 3900 válogatott cikk és több mint 700 színházi felvétel egészíti ki – bár utóbbiaknak csak a címe érhető el,megtekintésükhöz külön engedély kell, a szerzői jogokra való különös tekintettel, beh kár.

Ahogy a legutóbbméltatott virtuális diamúzeumot, ez a lapot is csak erős fizikai kényszer hatására lehet gyönyörűnek nevezni, a kényszervallatás megkezdése és a beismerés közti idő hosszúsága kizárólag az ingerküszöb magasságától függ. A színek megkomponálásánál vélhetően egy kettétört, kakaós masszával bevont narancsízesítésű Bohóc-szelet, a betűk kiválasztásánál pedig a rubelelszámolású relációban mindvégig verhetetlen Robotron írógép által előállított írásjelek szolgáltak kiindulópontként. Nem nagyon tetszik a sem, hogy a honlap viszonylag hosszú és részletes bemutatkozással kezd, ahelyett, hogy mondjuk jó kis fotókkal, ne adj’ isten más illusztrációkkal, mondjuk plakátokkal, vagy adj’ isten színészportrékkal lepné meg a publikumot. Kicsit ortodox az elgondolás, de azért a javára írható, hogy viszonylag informatív a szöveg, tudniillik, gyorsan kiderül, hogy mi leselkedik ránk az alsóbb rétegekből. Van azután itt a nyitóoldalon egy használati utasítás c. menüpont is, majdnem olyan hosszú ez is, mint a Robotron (Karl Marx Stadt, DDR) írógépé volt, de üsse kő, ártani ez sem árt.

A honlap mindent egybevetve a balra tolt menüsor harmadik rekeszében, az adatbázis-választó c. ablakban indul el. Itt döntheti el a lázas kutakodó, hogy előadásra, felvételre, fényképre, netán cikkre akar keresni, avagy nem. Az előadások c. opció vagy kéttucat szempont szerint nyitható, az ún. alapértelmezett sorrendtől akár plakát szerint is. Itt-ott van némi űr (például a társulat szerinti keresésnél negyven oldalig jutottam anélkül, hogy a társulat neve egyszer is felbukkant volna, utána se bukkant, de ott untam meg, ám ahol nincs, minden ott van, amit tudni érdemes és érdekes, az eredeti cím, a műfaj, a bemutató dátuma, az összes szerzők, szereplők, sőt sokhelyütt még az előadásról szóló kritikák feltalálásának helye is. Kár, hogy sehol egy árva link, az ember úgy megnézné, hogy festhetett például a Pinokkióban 1. Menyétet alakító Borhy Gergely, de hát ez nem megy, marad a képzelet, mint azokban a korokban, amikor még se mozi nem volt, se tévé. Se színház. A felvételek hozzáférhetőségi nehézségeiről már esett szó, a fényképekéről még nem: bőven lehet bennük részünk, leírás is van hozzájuk, csak sajnos nem nyithatók; a Ctrl gomb és a görgető egyidejű alkalmazásával persze nyilván lehet tágítani a panorámát, de ilyenkor, ugye, az egész oldal elkezd kimászni a monitorból, miközben a kép meg szépen, pontosabban inkább rondán atomjaira hullik. Volna még itt munka.

A cikkek menüpont ellenben bájos, az eredeti újságkivágások vannak beszkennelve, kopottan, fakultan. Egy kis nosztalgia.