Ahhoz, hogy a műtárgypiacból, pénzt lehessen csinálni, meg kell érteni a terület sajátosságait, például azt, hogy egy tőzsdén folyamatos a kereskedés, amíg nyitva van, adnak és vesznek a közszemlére tett árakon, míg a műtárgypiaci folyamatok valójában csak a nyilvános árveréseken érhetők tetten. Ezek viszont a valós forgalom alig felét adják, miközben a kalapács koppanásakor elhangzó ár is csak ott, abban a pillanatban érvényes. Egy-egy művész meghatározott korszakban, meghatározott számú alkotást készít, és ha létezik is összehasonlítás például minőség tekintetében, az soha nem folyamatos. A pillanat a közízlést, a ritkaságot, és nem utolsósorban az aktuális piaci kényszert tükrözi.

A szakértők szerint a műtárgy nem a forró pénzek terepe, sokkal inkább a konszolidált gazdagságé. Ha valaki, valakik megpróbálnak soron kívül pénzt csiholni belőle, azok kalandorok, letörik az árakat, méltatlanul leértékelnek művészeket, elriasztják az eladókat, bedönthetik a piacot. A műtárgypiac egészségének záloga, hogy a szereplők pénzszűkében tudjanak más értékekhez nyúlni, ugyanakkor új értelmet is kell adni a szemnek, szívnek kedves értékekben sokszor évtizedekig pihenő vagyonnak. Ezt az értéket ugyanis aktivizálni lehet olyan újszerű, a művészeti befektetésekhez kapcsolódó lehetőségekkel, amelyek eddig ismeretlenek voltak. Ki lehet szolgálni azokat is, akik nem az ebédlő falára szeretnének egy mesterművet, hanem kizárólag a pénz biztos elhelyezésében gondolkodnak. Itt jutnak fontos szerephez a művészeti értékekbe fektető alapok, amelyek piacképes részesedést kínálnak egyszerre több műtárgyban. A műtárgyalapok, bár múltjuk már 6-8 évre tekint vissza, igazán csak most indulnak növekedésnek. Nagyságukról inkább csak szóbeszédek vannak, szakértők szerint a hangoztatott 100-150 millió dolláros vagyon gründolása egynek sem sikerült még, eszközeik inkább a 20 millió dollárt közelítik. Ugyanakkor összességében a világon nagyjából egymilliárd dollár értéket gondoznak ezek az alapok. Az elmúlt két esztendőben Brazíliában, Oroszországban, Franciaországban és Kínában is létrejöttek művészeti befektetésekre, illetve a műtárgyvagyonok speciális forgatására szakosodott alapok. Ezek rendszerint banki háttérrel is erősítenek, így például a közelmúltban a londoni Fine Art Fund Group az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb pénzintézetével lépett szövetségre az ügyfelek szélesebb körű kiszolgálása érdekében.

Az ilyen együttműködések távlatokat nyitnak olyan nem hagyományos területeken is, amelyen eddig a műértékek nem kaptak szerepet. Immár nem eretnekség a hitelpiacon való mozgolódás, a műtárgy egyre több pénzintézet által elfogadott háttért kínál más, a vagyon gyarapítását szolgáló tervek megvalósításához szükséges, alacsonyabb kamattal elérhető kölcsönök folyósításához. Akár festményvásárlásra is fordíthatók.