A site-on olvasható helyzetjelentés szerint a látogató 4747 diafilmmel és diasorozattal, 148 hangosított diával, 247 külföldi diafilmmel és sorozattal, 892 szövegkönyvvel, 347 plakáttal és aprónyomtatvánnyal, valamint 172, diafilmezéssel kapcsolatos technikai eszközzel szembesülhet a felületen.

A „múzeumban” az 1920-as évektől napjainkig megjelent alkotásokat láthat a közönség, többtucatnyi kategóriában, az ismeretterjesztő filmektől a magyar irodalmat, festészetet, történelmet bemutató munkákon, a meséken, a technikatörténeten, a közlekedésen, a sporton, a földrajzon, a politikai agitációs produkciókon át egészen az állattanig. Az adatbázis folyamatosan bővül, miként a digitalizált diafilmek száma is. A kincsestár gyarapításához bárki hozzájárulhat, sőt ezt kimondottan kérik is, hiszen bőven lehetnek olyan diamunkák, amelyeknek még a létezéséről sem tudnak. A hozzáértők úgy saccolnak, hogy az ősidőktől a 90-es évekig legalább nyolcezer diafilm készült szép hazánkban.

A website-ra nemmondanám, hogy csodaszép, bár egy vallatókamrában bármi megtörténhet. Hangulatos –ennyiben maradok magammal; ahogy a tónusokat nézem, leginkább Fülesmackó és a termék felületén kicsapódott, de az áru minőségét nem befolyásoló kakaóvajjal dúsított ős-Boci csoki jut az eszembe. A retroid, barnás drappos közeget egy Böbe baba, Cicamica, Sicc, Manócska és Tádé felhasználásával készült montázs színesíti. Fantasztikus, hogy Manócskának tényleg mekkora orra volt.

A tartalom ezzel szemben lenyűgöző. A keresési opciókat (címkék, kiadás éve, technika, készítők, cím)mindjárt a nyitóoldal tetején, legfelül, tehát a legmegfelelőbb helyen találja a látogató, ha kutatni és találni akar, nem fárasztják halálra azzal, hogy ehhez előbb át kell verekednie magát mindenféle bozótosokon.