Eger városáé lehet a Gárdonyi Géza Színház

Az egri Gárdonyi Géza Színházat és a Harlekin Bábszínházat jövőre átveszi az egri önkormányzat – erről döntött a barokk város képviselő-testülete. Arról viszont már kemény viták folynak, hogy milyen feltételekkel vállalják a jelenleg 70 millió forintos hiánnyal küzdő teátrum működtetését.

– Nincsen rózsa tövis nélkül – ez annak az ajánlatnak a lényege, amelyet a színház jelenlegi fenntartója, a hónapok óta csődeljárás alatt állóHeves megyei önkormányzat nevében Szabó Róbert elnök tett az intézmény további üzemeltetéséről szóló javaslatában. Az átadásra azért van szükség, mert a megyei önkormányzatok konszolidációjával kapcsolatos törvény szerint a fenntartásukban lévő intézmények január 1-jén állami tulajdonba kerülnek, ám ez alól kivételt képeznek a színház és előadó-művészeti szervezetek. Ezért új fenntartót kellett keresni az egri színháznak és bábszínháznak.

A színház adósságát nem vállalják át
A színház adósságát nem vállalják át

A Heves megyei önkormányzat elnöke által „nagyvonalúnak” nevezett javaslat szerint a megye nemcsak a több mint egymilliárd forintosra becsült ingatlanvagyon, és a színház folyószámláján lévő hatvanmillió forint átadását, valamint a decemberi munkabér kifizetését vállalja, de átutalja a legsürgősebb szállítói tartozások rendezéséhez szükséges tizenegymillió forintot is.

Blaskó Balázs, az egri színház igazgatója tudósítónknak elmondta: ezen a héten érkezett meg a számlájukra a Nemzeti Erőforrás Minisztérium negyvenmillió forintos támogatása: ezt működési célokra használhatják fel jövő év júniusáig.

A pénz épp idejében jött meg, hiszen decemberre elfogyott a bérlet- és jegybevételekből befolyt összeg, amelyből eddig állták a szeptember óta megtartott hat bemutató költségeit. Rázsi Botond, egri alpolgármester tegnap elárulta: a város kész átvenni a színházat és a bábszínházat, de csak abban az esetben, ha ez nem bontja meg Eger amúgy is kényes költségvetési egyensúlyát.

– Igényt tartunk minden központi támogatásra, s azt is kérjük, hogy az átadás-átvétel után ne kelljen adót és illetéket fizetnie a városnak, ez ugyanis beborítaná a büdzsénket. Továbbá ragaszkodunk ahhoz, hogy a színház jelenlegi 72 millió forintos adósságát valaki fizesse ki, ezt a terhet ugyanis Eger nem vállalhatja át. Majd hozzátette: a színház számláján jelenleg meglévő 60 millió forint nem alkalmas a tartozások kifizetésére, abból ugyanis a működési költségeket, például a színészek bérét kell kifizetni. – Ez olyan, mint az alma meg a körte – gyümölcs mind a kettő, de azért nem lehet összekeverni egyiket a másikkal – fogalmazott.

Azt kérik Blaskó Balázs direktortól, hogy az átvételig ne tegyen olyan személyi, vagy a színház gazdálkodását érintő lépéseket, amelyeket nem egyeztet a leen dő fenntartóval, vagyis a várossal. Kérdésünkre válaszolva az alpolgármester elmondta: nincs bizalmi válság a jelenlegi igazgatóval szemben, s ha a városnak netán pályázatot kell kiírnia a posztra, azon Blaskó a fő esélyesek között indulhatna.

Megkérdeztük azt is, vajon a város fenntartóként visszavárja-e a jelenlegi igazgató által szeptemberben kiebrudalt, Barta Dóra vezette egri tánctagozatot, hisz Eger önkormányzata korábban erkölcsileg és anyagilag is támogatta a tánctagozat megmaradását. Rázsi erre azt felelte: a kérdés egyelőre nincs napirenden.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.