A kétszáz forintos óradíjat kerülendő, egy barátságos, aszfaltja állapotát tekintve vélhetően közüzemi aknagránátokkal forgalomcsillapított lakótelepi zsákutcában kerestem és találtam ingyenparkolót Gödöllőn. Az ezerszer látott kastélyra pökhendien fittyet hányva a sosem látott város szívének mondott Szabadság térre rontottam először, meg-megállva, elsőként egy kedves historista szobornál, amely valószínűleg Szent Imrét ábrázolja, tekintve, hogy a Szent Imre Katolikus Általános Iskola koszorúzza, majd egy pompás és hibátlanul karban tartott barokk Mária-szobornál, bizonyos Martin Vögerl faragta Grassalkovich Antal megrendelésére, 1749-ben.

A Szabadság teret bal felől egy ugyancsak lélegzetelállító kondíciójú, remek szecessziós szálloda szegélyezi, amelyet, mint errefelé a telefonfülkéken, lámpaoszlopokon és parabolaantennákon kívül minden mást, Erzsébet királynéról neveztek el. Jobbfelől egy finoman szólva is bűnronda áruház látható, továbbá Herczeg Klára fácskát ültető leányt ábrázoló szobra, 1967-ből, amely a korszellemmel dacolva egész rendesen fel van öltöztetve. A szálló után nem sokkal elbűvölő református templom figyelhető meg, a változatosan burkolt tér közepe táján pedig egy különös emlékmű, a Világbékegong, Indonézia ajándéka – a világ zászlóival ékesített alkotást bárki megszólaltathatja, aki így akarja kifejezni békevágyát, de az is, aki nem. Hátrébb a meglehetősen lehangoló városháza és egy gimnázium vált ki pánikrohamot a nézőből, még arrébb meg egy atomerőművi atmoszférájú, betonbordákból összerakott építmény.

Ugyane tér másik traktusában található viszont Gödöllő legrégebbi, egyúttal legszebb háza (1662), amely a remek városi múzeum otthona is. Egyedüli látogatóként, tehát mások hülye kommentárjaitól megkímélve tekinthettem át a gyűjteményt, amely – állapíthattam meg – nem csak a helyi léptékekhez mérten pazar. Kiállításain megcsodálhattam egy eredeti, XVI. Lajos-stílusú ülőgarnitúrát, Petőfi Nemzeti dalát rózsaszirmokra írva, Erzsébet királyné testvérének báli ruháját, a gödöllői dombvidék helyi állat- és növényvilágát bemutató két pompás diorámát – a kisebbnek külön örültem, mert a naphalat, ezt a szemét kis invazív fajzatot döglötten ábrázolja, igaz, nem direkt –, egy autentikusan berendezett borbélyüzletet és egy sarki fűszerest (Turul csemege), egy pompás, egyhúrú guzlicát, valamint egy kiemelkedő társadalmi munkáért adományozott porcelánkulacsot.

Ott, túl a HÉV-en egy más világ van, amelybe egy helyi témájú freskókkal díszített aluljáró vezet, tagek és irkafirkák nélkül. A híres kastélytól keletre elsőként egy gyönyörű, régi faverandával szerelt épület dőlne össze, ha nem csavarták volna be jó szorosan egy takarófóliába, majd egy étteremmé szentelt, jó hangulatú parasztbarokk ház igyekszik levetni ennen vakolatát, a jelek szerint exponenciálisan növekvő sikerrel. A belvárost a kőbányai Pataky Művelődési Központhoz zavarba ejtően hasonlító palazzó (1981) zárja le, most éppen Művészetek Háza címmel. A hasonlóság nem véletlen, Tóth Dezső tervezte mindkettőt, ami arra enged következtetni, hogy a mester rendkívül hatékonyan gazdálkodott szellemi portfóliójával.

A táj innen meglehetősen elérdektelenedik, beszürkül, jószerével csak egy hálózati benzinkút visz bele némi színt, de azért érdemes továbbmenni, mert ugyan jó messze, de a sínek mentén ott várja a vándort a legendás Királyi Váró, amely ma múzeumként idézi fel Ferenc József, Erzsébet királyné és a Magyar Államvasutak nevét, s hevét. A pokolian elegáns, bár a terek méreteihez képest eléggé szellős tárlat legfőbb ékessége szerintem a MÁV II. osztályú, 1052 pályaszámú, udvari vonatokat továbbító 1 B tengelyelrendezésű szerkocsis gőzmozdonyának 1:5 méretarányú modellje.

Erzsébet és Mária

A Gödöllőn cserkelő honfi nem hagyhatja ki a város nyugatibb részén kialakított, kicsit temetői kapuzatú és hangulatú Erzsébet parkot sem. A rajongók figyelmét a zöldfolt alléjának végén díszlő Róna József-féle Erzsébet királynő szoborra hívnám fel, a többiekét ezzel szemben egy remekbe szabott barokk kálváriára (1775), amelyet szintén Grassalkovich Antal rendelt, viszont valószínűleg Mayerhoffer Jánostól. A műalkotás részben a magyar külszínen igen ritkán látható festett szoboralakok miatt, részben pedig azért felejthetetlen, mert egyetlen árva szemetet sem találni rajta. Tisztelet Gödöllőnek.

A Világbékegong Indonézia ajándéka