Végső igazság nem lesz, de kezdjük a végén. Én is azért mentem el alaposabban megnézni, mert az első híradásra egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen létezhet – másképpen fogalmazva igen, az elképedés is működik, mint píáreszköz. A Bambara a szaporodó wellness vállalkozások figyelemversenyében képes magára irányítani a figyelmet, a kiélezett versenyben pedig minden, így a hihetetlenség is lehet hatásos eszköz.

A Bambara név amúgy Nyugat-Afrikából származik, a félsivatagi és sok törzsű Maliból, ahol a szenufók, tulanik és tuaregek mellett ez a népesség egyharmadát kitevő, legmeghatározóbb népcsoport és egyben beszélt nyelv is. Az afrikai exportot nem tudom mással magyarázni, mint hogy talán néhány Budapest–Bamako Rally-megszállott lehet a háttérben, de mindez még így is szürreális. Motívum import a Szahara déli peremvidékéről, ahol a kő és a fa drága kincs, ezért tapasztott sárból építkeznek (pontosabban építkeztek, hiszen Timbuktu és a többi turistalátványosság agyagpalotái több száz évesek), import oda, ahol viszont fa és hegy-völgy van bőségesen.

Felsőtárkány Malitól több mint nyolcezer, Egertől hat kilométerre északra fekszik erdőktől körülvéve, nem volt tehát véletlen korábban a „Bükk kapuja” szlogen használata – területének nagy része már a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozik. A főutca felett, egy erdei platón valaha úttörőtábor állt, erre a pusztuló, négyhektáros területre épült most a szálloda. Az új épület magas fák közé rejtőzik, alulról alig látni, de az önkormányzat wellnessfalu ambícióit jól mutatja, hogy az építtetőkkel közös társaságot alkot. Szempontjaik világosak, a szálloda fogyasztókat vonz, új munkahelyeket és iparűzési adót jelent.

De izgalmas-e a szürreális és lehet-e egy ház itt ilyen? Maga a választás nyilvánvalóan abszurd, amelyet lenyomtak az építészek torkán, mégis reális a kérdés, vajon itt, mindentől távol, miben különbözik ez a kisebb, de annál gyakoribb magántulajdonoktól, mondjuk az országban ma már bőkezűen szétszórt és egy-egy olasz vagy török nyaralás apartmanházaitól ihletett családi házaktól. Miért ne lehetne most valami másképp tájidegen itt a Bükk alján, erdő szélén, ahová csak maximum az öregnéne őzikéje téved be, de járókelőkről, külső szemlélőkről aligha beszélhetünk? Ide csak üzemeltetői és használói jutnak el – az előbbieknek kellemes, jól fűtött munkahely, az utóbbiak, a vállalati tréningekre érkezők vagy a wellnessre vágyó felsőközéposztálybeliek pedig – a parkolóban álló autókat elnézve – négy kerékkel szavaznak.

Poén és cuki szurikáták. Ez az egyik olvasat. Csakhogy túlságosan is milliárdos beruházás ez ma ahhoz, hogy merész poénnak nézzük – inkább józan számítással összerakott és működtetett élményipari üzem –, és a belső kertben megtekinthető (vadon egyébként Afrika déli csücskén élő) szurikáták is annyira nyugat-afrikaiak, mint onnan nézve magyar a jegesmedve.

A másik – ma újra divatba jött szóval ortodox – olvasat szerint egy épület legyen minimum funkcionális és táj azonos, sőt lehetőleg használjon a helyre jellemző/utaló anyagokat is. Ez a meghökkentésével egyedi szálloda a külső látszattal ellentétben funkcionális, azaz a szobák és folyosók rendje, a gépészet és statika rendben: köszönhető ez a tervezőknek (a vezető tervező Pottyondy Péter volt, a többiek többségükben a KÖZTI Zrt. munkatársai), akiket azért most inkább nevezek alkalmazott mérnököknek, mint autonóm építésznek. Az unortodoxia idején létező és érvényes kategória ez is, csak éppen szemérmesen elnézünk fölötte, és miért éppen az építészetben legyen ez másképp, hiszen tévéműsoroktól a gyógyszergyártásig, a parizer technológiájától a bérírókig régóta ismerjük a panelezés egyre gyakoribb technikáit. A Bambara Hotel tehát a jelenkori élményipar terméke. Kívülről ugyan meghökkent, de külseje és hétköznapi funkciói egészen jól (értsd üzemszerűen) vannak egymáshoz simítva, és csak néhány félreeső sarokban bukik le, ahol a turistaipari illúziókeltés és a hazai építőipar túl szorosan ér össze – ahol a magyar medencecsempe kerül a vályogszínűre maszkírozott betonoszlopok mellé, vagy ahol az amúgy stílusos és egzotikus dizájnbútorok elfogynak, és felváltja őket a pótlólag beszerzett, KIKA-szerű konferenciaszék. Némely szobák fölött vesszőből font álmennyezet van, a falból pedig az ismert gerendák állnak ki. (Maliban a folyamatos újratapasztáshoz kellettek, itt, ha már az egzotikus rusztikán kívül különösebb feladatuk nincs, erkélyeket szerkesztettek rájuk.)

Ebből is láthatjuk tehát, hogy úgynevezett eszmei igazság nincs, Platón barlangfalán az árnyideák ma nagyon haloványak, a valóság viszont fordulatos és vaskos: jelenleg éppen válságvalóság. És hogy még kellemetlenebb legyek: látszólag Gaudí is ugyanígy, ebből a formakincsből merített valaha, de épült Magyarországon egykor angol kastély meg neogót Parlament is, amit ma már nagyra becsülünk – a híres eklektikánkról nem is beszélve.

Motívumimport a Szahara déli peremvidékéről, ahol a kő és a fa drága kincs A SZERZŐ FELVÉTELE