Csend a lelke mindennek

A billentyűk mozgó színeket, formákat, eltáncolt történeteket vetítenek a színpadra.

Zenei ajánló oldalon siketeknek szóló eseményről írni cinikusnak, rosszízűnek tűnhet. De Éry Balázs zongoraművész létére úgy gondolja, a csend néha fontosabb, mint a zene, és nélküle a valódi muzsikát meg sem hallhatnánk: „csend a lelke mindennek”. Két évvel ezelőtti, harmonikus, csendes lemeze is az állandó, feszült, néha őrjítő zaj elleni tiltakozás jegyében született. Azután megalapította a Csend zenekart, és koncertet adott a siketek és nagyothallók világnapján.

Weisz Fanni fotómodell, esélyegyenlőségi aktivista. Siket. Ő a Csend-koncert főszereplője. Rófusz Ferenc ötletéből Horváth Péter író-rendező, Bóbis László koreográfus, Papp Luca grafikus és Horváth András operatőr közös munkája eredményeképpen válik fogyatékkal és anélkül élők számára is élvezhető produkcióvá.

A szcenírozott színházi koncerten megpróbálják láthatóvá tenni a muzsikát. Éry Balázs játszik egy varázszongorán: a billentyűk mozgó színeket, formákat, eltáncolt történeteket vetítenek a színpadra. Az előadásnak a zene mellett fontos eleme az arcjáték, a tánc, a képzőművészet, a film és a számítástechnika. Látható lesz a siketek jelbeszéde, és feltűnik egy a hangrezgéseket tapinthatóvá tevő játék léggömb is.

A zenei témákra fogalmazott történetek a folyton változó színpadi térben kelnek életre, projektor, ledés tüllfüggöny forgószínpad, balettszőnyeg, röptetőpálya és nem utolsósorban huszonöt szereplő – író, festő, koreográfus, tánc- és pantomimművész, animációs filmrendező, görkorcsolyázó jégtáncos, informatikus – segítségével.

A Csend-produkció valódi mese, mindannyiunk meséje, amelyben a cél diadalmaskodni a Zajboszorka felett, aki a csend és a zene fölé tolakodó zaj győzelméért harcol.

Infó

Csend Éry balázs zongorakoncertje siketeknek és hallóknak Új Színház, 2012. január 4-én este 7 óra.

Top 5

1. Fenyő Miklós Szilvesztere

A Syma Rendezvénycsarnokban december 31-én este 8-tól.

2. Makám & Kolinda 30

Koncert a Marczibányi téren december 29-én este 8-kor.

3. Budapest Klezmer Band

Tompos Kátyával a Budapest Kongresszusi Központban január 1-jén este 8-tól.

4. Orientale Lumen Kelet Világossága

A Szent Efrém Férfikar koncertje a Szent István-bazilikában január 6-án este 8-kor.

5. Boban & Marko Markovic Orkestar

a Művészetek Palotájában január 7-én este fél 8-kor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.