Foszladozó legenda

Pontosan 39,4 millió forinton múlik a nemzetközi hírű Rajkó Művészegyüttes sorsa. Ha ez az összeg december 31-ig nem jut el az együtteshez, a hatvanéves formációnak vége – kongatta meg a vészharangot az intézmény vezetője. Az illetékes minisztérium képviselője azt mondja: egy pénzügyi vizsgálat eredményei miatt nem utalnak, de bízik benne, hogy szilveszterig megtalálják a mindenkinek megfelelő megoldást.

Sok nehéz évet túlélt már a Rajkó. 1990 és 2007 között egyáltalán nem kapott központi segítséget, a negyvenöt tagú együttes saját bevételeiből és ilyen-olyan tendereken megnyert pénzekből igyekezett megmaradni. 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben ismét besegített az állam, azóta azonban megint nem: március óta egyetlen állami vagy önkormányzati fillért sem láttak, s miközben mindennek dacára 139 koncertet adtak országon belül és kívül, a művészegyüttes több tagja a szó szoros értelmében éhezik – vázolta a sötét képet a Rajkót igazgató Gerendási István.

Elmondta: augusztusban már úgy tűnt, hogy mégiscsak támogatáshoz jutnak. Akkor jött a hír, hogy a Rajkó mint a cigány kultúra kiemelt képviselője harmadmagával (a 100 Tagú Cigányzenekarral és a hodászi cigány tájházzal) egyetemben egy kerek százmillió forintos pályázati kereten osztozhat, a ráeső rész 39,4 millió forint. A szerződést legkésőbb szeptember 15-én kellett volna aláírniuk, de ez azóta sem történt meg. Ki tudja, miért – jegyezte meg az igazgató –, de egy biztos: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) képviselői pár hónappal korábban felkérték a Rajkót, hogy tagozódjon be a Farkas Flórián nevével fémjelzett Országos Roma Önkormányzatba (ORÖ). Az együttes azonban nemet mondott. Az érvük: az ORÖ a fúziót úgy képzelte el, hogy a Rajkó teljes vagyonát (mindenekelőtt Rottenbiller utcai házát) átadja a roma önkormányzatnak, amelynek viszont az együttes jövőjéről semmiféle elképzelése nem volt.

Elmúlt az október, és majdnem a november is, amikor úgy döntöttek, kiállnak a nyilvánosság elé. November 30-ra sajtótájékoztatót hirdettek, ám a tárca illetékes helyettes államtitkára, Latorcai Csaba váratlanul, az esemény előtt három órával behívatta a minisztériumba Gerendásit, és tudatta vele, hogy meglesz a 39,4 millió – feltéve, ha az együttes beolvad a minisztériumhoz tartozó Design Terminál Nonprofit Kft.-be. (A volt Erzsébet téri buszpályaudvart működtető céget a hírek szerint Forum Hungaricummá keresztelnék át). A sajtótájékoztatót mindettől függetlenül megtartották.

Gerendásiék továbbra sem értették, miért kell feltételeket teljesíteniük ahhoz, hogy egy megnyert pályázati pénzt kézhez kapjanak, de úgy döntöttek, belemennek az alkuba. Tárgyalások kezdődtek, Latorcai egy december eleji társulati ülésen ecsetelte az integráció előnyeit, kiemelve, hogy egy minisztériumi intézményben nincs olyan, hogy valaki ne kapná meg, amiért megdolgozott. A társulat jelezte, hogy elfogadja az opciót, ha a KIM december 31-ig átutalja a 39,4 milliót. Pár nappal később volt még egy összejövetel, amelyen a tárca azt kérte, hadd ismerkedjen meg közelebbről az együttes gazdasági kondícióival, művészi koncepciójával, terveivel. A Rajkó tudatta, hogy mindenben rendelkezésre áll, azóta azonban nem kaptak újabb hírt –mondta Gerendási, aki a történteket a kultúra elleni bűntényként éli meg. Attól tart, hogy kifutnak az időből, márpedig ha így lesz, nem tudják folytatni a hatvanéves hagyományt, a legenda véget ér.

Hogy mi történt itt voltaképpen, arra volna egy alternatív válasz – de igazából még sincs – összegzett Gerendási. A KIM áprilisban revíziót tartott a Rajkónál, de az igazgató nem érti, hogy annak eredményéről egészen a közelmúltig miért nem esett egy szó sem. A levél – amelynek megállapításai szerinte nem indokolták volna az időhúzást – miért csak néhány napja érkezett meg a Rajkóhoz, noha a jogszabály szerint ennek a revízió után legkésőbb harminc nappal meg kellett volna történnie.

Latorcai Csaba másképp emlékszik a történtekre. Az ORÖ-be való beolvadást éppen azért javasolták, hogy a Rajkó sorsa hosszabb távon is rendeződjön, tekintve, hogy a roma önkormányzat fix, kiszámítható költségvetésből gazdálkodik. Mint érdeklődésünkre elmondta, a pályázati szerződéskötést valóban egy revízió eredményeinek ismeretében függesztették fel, a vizsgálat augusztusban zárult le és „katasztrofális” eredményeket hozott: súlyos számviteli problémákat találtak. Megállapításaikat – szögezte le – még ugyancsak augusztusban ismertették a művészegyüttes vezetőségével, amely ígéretet tett az állapotok rendezésére, ez azonban nem sikerült neki. Ezután jött elő a Design Terminál mint a fennmaradás újabb lehetséges záloga. A helyettes államtitkár úgy tudja, hogy a Terminál és a Rajkó előrehaladott tárgyalásokat folytat az integrációról, és a maga részéről reméli, hogy az ügy az év utolsó napjáig rendeződik. Annál is inkább, mert maga is azt vallja, hogy a művészegyüttes pótolhatatlan érték, páratlan hungarikum.

Kevesebb mint negyvenmillió forinton múlik e pillanatban a túlélés
Kevesebb mint negyvenmillió forinton múlik e pillanatban a túlélés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.