A figurák hangját adó színészek között szólásra emelkedő Márton András pedig úgy emlékezett: nagyszerű történetet szólaltattak meg együtt, és a végén még a gázsijukat is megkapták –bárcsak manapság lenne ilyen.

Vuknak azonban nincs szüksége az időbeli messzeség megszépítő erejére. A produkció a magyar animáció aranykorában készült (1980–81-ben), először a Magyar Televízió megrendelésére négyrészes sorozatként, majd összeállt játékfilmmé, és egyike lett a műfaj legsikeresebbjeinek. Állítólag másfél millióan látták eddig, de a közönség jóval nagyobb is lehet, hiszen számos alkalommal játszották hazai és külföldi tévék, többször megjelent videokazettán, DVD-n – Amerikában például 1987-ben The Little Fox címmel, ott a rókafiú nevéből Vic lett.

A titok Veress József kritikus szerint az egyszerűségben és az olyan emberi értékek megjelenítésében rejlik, mint a becsület, a tisztesség, a küzdeni akarás, vagyis az, hogy semmilyen helyzetben ne adjuk föl. No és ott van a Walt Disney világára hajazó képi stílus. Kétségkívül a különleges rajztehetségű Dargay nem számított az animáció nyelvét megújító alkotónak, inkább szórakoztatni akart. (Vukja képregényben fogant még 1972-ben a Füles lapjain.) A figurát jó érzékkel kapcsolta nagy elbeszélő mítoszok alakjainak modelljéhez: a brit Robin Hoodéhoz,Maugliéhoz, a dán rút kiskacsáéhoz vagy – ahogy Veress említi – Hamupipőkééhez. Erősen plebejus nézőpontú „szabadsághőst” formált Fekete István természetközeli regényalakjából. Ehhez persze olykor át kellett hágnia azokat a korlátokat, amelyek a regényírót alakjainak természetes állati viselkedéséhez kötötték: a gyerekből bátor ifjúvá cseperedett Vuk a filmen irracionális, szuperromantikus és bizony, hatásvadász hőstettekre képes (nekigurítja a szekeret a ketrecnek, hogy a rókalányt kiszabadítsa); az ősellenség Simaarcú (a vadász) baromfiudvarában lerészegednek a libák, pletykálkodnak a kutyák. Ebben igaza van a korabeli kritikusnak, Lengyel Balázsnak, aki alapos elemzést tett közzé a Filmvilág 1982. januári számában a Vukról. Abban viszont vitatkoznánk vele, hogy a rendező így a mesevágyó óvodások színvonalára szállította le a történetet. Éppenséggel a felnőttek világához, igényeihez (is) közelítette. Alakjaival és a mű stílusával a lehető legszélesebb közönségréteget célozta meg – és el is találta.

Az ilyesmi persze mindig gyanús. Mondhatják, olykor mondják is, elavult ez az animáció,mint ahogy Disney fölött is eljárt az idő. Igaz, kissé puritánnak hatnak mára az egyébként csodaszépen megrajzolt, színes elő- és hátterek, erdei kulisszák, mozgások. A rendező persze szerette volna gazdagabban és finomabban megoldani a részleteket, de nem volt rá több pénz. Így is, mai értéken számolva, 600 millió forintba került a Vuk.