Az Angliában nevelkedett Marina Lewycka (1946) a németországi Kiel melletti menekülttáborban látta meg a napvilágot ukrán szülők gyermekeként. Rendhagyó (szép)írói pályafutásának debütáns darabját (Rövid traktortörténet ukránul) több rangos díjra jelölték, és a 2005-ös autofikció elnyerte a Bollinger Everyman Wodehousedíjat comic fiction kategóriában.

Az e hasábokon is méltatott ragyogó opusban két perlekedő nővér, Nagyezsda és Vera Majevszka igyekszik megakadályozni, hogy nyolcvannégy éves, özvegymérnök atyjuk elvegye a peterborough-i Ukrán Klubban néhány hónapja megismert, harminchat esztendős Valentinát. A ternopili kebelcsoda vízumért, munkavállalási engedélyért, brit állampolgárságért, kamasz fiának majdani „Oxfordkémbridzs”-egyenruháért küzd irgalmatlan elszántsággal – és mellbedobással.

A 2007-ben publikált hétrészes roadregény (anti-)hősei, heroinái számára is Anglia az álmok birodalma. Az ukrán Andrij Palenko és Irina Blazsko, a lengyel Tomasz, Jola és Marta, Emanuel Mwere Malawiból, a kínai Szong Jing, a malajziai-kínai Soo Lai Bee és a Dnyeszter melléki Köztársaságot elhagyó Vitalij (illegális) mezőgazdasági idénymunkát vállal Kentben. A két lakókocsiban elszállásolt, különböző korú multikulturális csapat tagjai epret szednek – mindaddig, míg a bájos, hamvas-romlatlan Irinát el nem rabolja az egykori Szovjetunió valamely kivált tagállamából eliszkolt, lánykereskedelemből egzisztáló Vulk.

A lefegyverzően képzelet- és ötletgazdag szerző fi gyelemre méltó invencióval, ritka alkotói szenvedéllyel, elsöprő svunggal alkotott meg egy érzelgős picsogásba torkolló, velejéig hamis lektűrt. Amely léha bulvárfelszínességgel csacsog a világ számkivetettjeiről, míg közhelyektől roskadozó társadalomkritikája a nyugati-jóléti államról (értsd: módosságukba belefásult, melegszívű, együgyű New Age-vegetáriánus környezetvédők) hervasztóan bugyuta.

A Szabó Réka Eszter elsőrangú fordításában átélhető, dagályos fiaskó azért is csalódást keltő, mert az író (elherdált) kvalitásai kétségtelenek. Így pompás karaktereket teremt (pl.: a katolikus árvaházban nevelkedett, chichewabölcsességeket szóró Emanuel és a szür reális szabadversekben ugató Kutya), hogy a mű harmadánál majd hanyagul átadja többségüket az enyészetnek. S aztán annak a gyötrő kérdésnek szentelje kreatív energiáit, hogy a Narancsos Forradalom parvenü, kijevi leánya (Irina) odaadja-e szüzességét a bár nem ideális „kulturáltsági szintű”, de rátarti, donbaszi izmos bányász férfiúnak (Andrij). Kinek zsebében már rég ott lapul bevetésre készen az Eperízű bizsergés márkanevű kondom.

A bizonyos részleteiben kiváló Eperföldek páriái az illúzióik foglyai, akik mind az Elveszett Paradicsomot keresik – hazájuktól távol, hiába. Andrij és Irina elhomályosult-torz gyermekkori emlékekből és a Let’s Talk English társalgási tankönyvből bütykölte össze a maga délibábos Albionját – ahol is az angol dzsentlemen (keménykalappal, esernyővel) életét kockáztatva mászik be az „anglijszka róza” ablakán, hogy vágya tárgyának becsempészszen egy doboz desszertet. Az alkotó azzal siklatja ki ígéretes munkáját, hogy a szappanoperák tónusában bagatellizálja el a modern rabszolgaság jelenségét; a nyomorral és az elesettséggel viccel, viszolyogtató könnyedséggel.

Ellenpéldaként eszembe juttatta Dimitri Verhulst, az arendonki menekültközpontban vegetáló bevándorlókról szóló, káprázatos Problemszki Szállodáját. Míg a hírhedten kíméletlen, démoni humorú, elégikus belga zseni úgy üt ki, mint egy defibrillátor, a nagy nevettető pózába belemerevedett Lewycka szórakoztatni kíván és elandalítani, akár egy gügyögő óvónő. Dajkameséje egy olyan, mohóvá lett tehetség letaglózó művészi kudarca, akinek csúful megártott a késői siker: az ízlését, az érzékenységét, az identitását dobta oda érte. Rejtély, a szerkesztője mindeközben hol bitangolt.