A mai gazdasági viták horizontjának éppenséggel csak a legszélén tűnik fel, mégis, ha a klasszikus közgazdasági fogalomtárból kiemelve ebbe a szövegkörnyezetbe pottyantjuk át mondjuk a „multik és hazai beszállítók” vagy az „export és import” párosát, mindenki pontosan érti, milyen beruházásokról, hozzáadott értékről és milyen nyereségekről lehet szó.

Vagy inkább csak érzi. Mert, ugye, ennek az iparnak éppen az a sajátossága (és egyben óriási vonzereje), hogy gyönyörű kulisszák közé tudja csomagolni azt, ami valójában ugyanúgy tőke, munka, ipar és termelés. Ha már egyszer magyar fi lmek nem tudnak bizonyos szakembereknek munkát adni, akkor legalább hagyjuk, hogy ugyanazt máshol találják meg – miközben ezt a terebélyesedő ipart bulvárhírek, sztárpletykák és a nem irányított országimázs szájhagyománya veszi körül.

Korda Sándor az első filmrendező volt, akit Angliában lovaggá ütöttek, 34 hektárjával pedig a Korda Stu dios a legnagyobb külföldi filmproduk ciókat befogadó filmstúdió Magyarországon. Etyek határában áll, de pontosabb úgy behatárolni, hogy az M1-es autópályához közel – a versenyképességéhez hozzátartozó számtalan előírás egyike, hogy egy belvárosi luxusszállodából is ide kell érni legfeljebb negyven perc alatt.

És ami még biztos, hogy ez a dombtető alighanem az ország egyik legkülönösebb pontja: a körpanoráma egyik irányában lágy őszi lankák, a másik irányban az autópálya forgalma fordul, egyszer a leghuzatosabb hely, ahol az országban jártam, most legutóbb meg akkora ködben úszott, hogy az egyik épülettől nem lehetett ellátni a másikig. A hangár méretű műteremcsarnokok és díszletvárosok mellé most megépült a Korda Filmpark is egy kiállítócsarnokkal (benne szuvenírshop, kis Korda-emlékkiállítás és a látogatók elvarázslására alkalmas filmipari „csodák palotája”),

kicsivel arrébb pedig mesterséges tóval, partján az új, 1100 négyzetméteres étteremmel. Bár a stúdió logóját is adó kapuépítmény Makovecz Imre égbe töréseit idézi, de ez csak a véletlen: egyrészt mert amerikaiak tervezték (és a messziről szemet formáló sziluettje sem végleges, mert a közepéről optikailag hiányzik egy óriás gömbszobor, amely majd a szemgolyót adná ki), másrészt mert a Bord Építész Stúdió (Bordás Péter felelős tervező és Bődi Imre, Tolvaj Tamás) által jegyzett étteremtömb minimalista és modern.

Nyitottság és egyszerűség: ezt üzeni kifelé, pontosabban az a feladata, hogy ezt üzenje. A látogatók bejöhetnek ugyanis körülnézni a sorozatfilmgyár falai közé, de csak előre megtervezett módon – ugye az öntödében se megyünk a működő kokillák közelébe. A látványiparnak a fizetni hajlandó civil érdeklődők is a részei, de ügyesen kiépített módon, hiszen mindenki tudja, hogy ez csak melléktevékenység az igazi oldalvizein. Nyilván a hónapokig itt dolgozó Jeremy Irons is csak akkor válik észrevehetővé, ha ő akarja. A hatalmas betontető tehát szinte lebeg a három oldalon körbefutó üvegfalak fölött, a tető alatt pedig szabadon (láthatóan) futnak az épületgépészeti alucsövek, a padló műgyanta, az egész egyszerre tűnik tehát exkluzív és ipari hangulatú helynek. Olyan helynek, ahol a munkások eszik a napi menzakaját, de bármikor felbukkanhatna akár valamelyik kosztümös sztár is.

Ha körbenézünk, felmerülhet az is, hogy tulajdonképpen lehetett volna ez akár ugyanolyan fémbe burkolt, ablaktalan konténerhangár is, mint a többi.