A huszonkét tagú bajnokcsapatban ott ült egy 28 éves fiatalember, aki – bár több mint egy évtizedig sportolt versenyszerűen – ezzel a sárkányhajós győzelemmel érte el élete legjobb sporteredményét. Bocsor Balázs korábban kajakosként többször nyert a csapatával országos bajnokságot, de a válogatottság sokáig kimaradt az életéből, így külföldön nem képviselhette Magyarországot.

– Ez a sárkányhajózással adatott meg. Felemelő érzés volt a címeres mezben felállni a dobogó legfelső fokára, és a lassan felkúszó piros-fehér-zöld zászló alatt hallgatni a győztes tiszteletére megszólaló magyar himnuszt. Az idei világverseny előtt koncentráltan a leghosszabb távra készültünk. A szinte fullasztó klímától és persze az ellenfelektől is tartottunk, de mindvégig bíztunk a már három éve együtt készülő, összeszokott csapatban.Már a rajtnál robbant a hajó, úgy indultunk neki, mintha 500 méteren mennénk, és végig tartani tudtuk a tempót. Egy ekkora hajóban nem feltétlenül az egyéni teljesítmény számít, hanem hogy mennyire tudunk húszan teljes kohézióban, egyszerre húzni. Ilyenkor szinte csukott szemmel is érzi az ember a ritmust, a hajóban az egység „egy szív, egy dobbanás”. Az biztos, hogy nem mi voltunk fizikálisan a legjobb felépítésű csapat, van köztünk kicsi és nagy, széles és vékony, míg az amerikai csapatnál például csupa 190 centiméteres „vasember” ült – eleveníti fel Balázs a győzelem perceit. Azután a teljesség kedvéért kitér a hajó orrában és végében helyet foglaló, a két vezérevezős tempóját dobszóval lekövető dobos, illetve főként a kormányos szerepére, akinek a hosszú távú, üldözéses versenyszámban feltétlenül „rutinosnak és rafináltnak” kell lennie.

– A mostani győzelmünket az előttünk induló egységek „lerohanásának” és a kormányosunk sikeres, megfelelő íveken valómanőverezéseinek köszönhetjük – avat be a technikai trükkökbe, és talán el is hinnénk neki, hogy „ez tényleg olyan sportág, hogy megfog az ember egy evezőlapátot, és beül egy társaságba evezni”, ha nem tartaná magát egész beszélgetésünk alatt oly könnyedén félig ülő, félig álló helyzetben ujjbegyeivel a szekrény peremének támaszkodva.

Hamar kiderül, hogy a sárkányhajózásban sincsenek csodák. A beszélgetésbe néhány percre bekapcsolódó Bocsor szülőktől megtudjuk, eredményesen versenyezni ebben a sportágban is csak spártai fegyelemmel, lemondással és összetartással lehet, és az sem hátrány, ha az ember az évtizedes sportolással átlagon felüli tüdőkapacitásra tett szert. Már ha sikeres akar lenni az európai és világversenyeken.

A sportszerető Bocsor családban nem volt kétséges, hogy a fiúgyerek rendszeresen sportolni fog, és mert Balázs az úszást visszatérő betegsége miatt kénytelen volt abbahagyni, három év után az úszónadrágot lapátra cserélve, átigazolt a Váci Hajó Kajak-Kenu Egyesületbe, ahol nem számított ritkaságnak, ha egy Európavagy világbajnok sétált végig a stégen. – Ennél jobb motiváció nem kellett ahhoz, hogy a gyerek reggel ötkor felkeljen és edzésre menjen – mondja az édesapa, majd hozzáteszi, szerették volna, ha fiuk hozzászokik a rendszerességhez.

Balázs a középiskolás évek alatt csatlakozott egy rendezvényszervező csapathoz, amely a Duna-parti kisváros diákéletének meghatározó eseményeit szervezte és szervezi ma is.

– Ezzel a bandával számunkra fontos, értékes üzeneteket közvetíthettünk sok más kamasznak. A föld napja rendezvénysorozat keretében megmozgattuk a környékbeli általános és középiskolásokat, igyekeztünk rendezvényeinkkel „promotálni” a környezet- és egészségtudatos életet, gondolkodást. Ezeket a környezetvédelmi és futóversenyeket azóta is minden évben megrendezik Vácott. A kajakozást főiskolásként Budapesten, az MTK-ban folytatta. A diploma után közgazdászként helyezkedett el, és – mivel régi vágya volt –beiratkozott a Testnevelési Egyetem sportmenedzser szakára, amelyet azóta sikerrel elvégzett. Idén tavasszal pedig beválasztották a Magyar Sárkányhajó-szövetség elnökségébe.

A sportolást sem tekintette lezártnak. Eljárt az egyesületében frissen alakult sárkányhajós csapat edzéseire, gondolta, épp neki való a heti három tréning és a főként fiatalokból álló társaság. Innen vezetett az útja jelenlegi klubjába, amely a válogatott gerincét alkotja, kiegészülve győri, váci és szegedi versenyzőkkel.

– Bár amatőr versenysportról beszélünk, rengeteg lemondással, energia- és anyagi ráfordítással jár a nemzetközi porondon való szereplés. Nem beszélve a megfelelő családi támogatásról, háttérről. Szinte minden évben szurkolhatunk a világversenyek izgalmai mellett egy új baba érkezésének is. Valamiért a kicsik többnyire a versenyek idejére időzítik érkezésüket, így a sporttársak a dobogóról rohannak a szülőszobába – meséli.

A nemzetközi versenyekre kijutó sportolók gondosan kimunkált edzésterv szerint készülnek, ám van egy másik, kevésbé teljesítménycentrikus út is: az úgynevezett buli-sárkányhajózás. A szövetség itthon és külföldön is két csoportba sorolja a világ egyre növekvő számú, ma hatvanmilliósra tehető sárkányhajóstáborát. A hobbisportolók elsősorban nem az eredményért járnak el a versenyekre, sokkal inkább a különleges közösségi élmény miatt.

– A baráti társaságok adott esetben nem focizni mennek, hanem sárkányhajózni, és közben belefér egy bográcsozás vagy más program. Az internet, illetve a közösségi oldalak térhódításával azt az életet, amelyet még én is 28 évesen a sportegyesületekben, versenyeken éltem és élek meg, a mostani gyerekek sehol máshol, mint otthon, a szobában, internetezve próbálják megtapasztalni.

Ilyen értelemben régimódi vagyok, igénylem a fizikai jelenlétet és az egymásra figyelést – mondja.

A világbajnok szerint a sárkányhajózás is azért vonz egyre nagyobb tömegeket, mert a versenyek, amelyeket itthon fesztiváloknak neveztek el, felszabadult hangulatban telnek. Tartanak ilyeneket Székesfehérvár városközpontjában, a dísztavon, amelyet panel tízemeletesek vesznek körbe, vagy Budapesten, a Lágymányosi-öbölben, illetve Szeged belvárosának tiszai szakaszán. Az úgynevezett bulifutamokban alkalmi, céges vagy baráti társaságok állnak öszsze. – Előfordul, hogy a parton lévő szurkoló anyukákból alakul egy funcsapat, vagy az egyenruhások (mentősök, rendőrök, tűzoltók) versenyeznek egymással, de létezik olyan feltörekvő senior csapat is, ahol óvónénikkel töltötték fel a hajóban az üres helyeket, és azóta több nemzetközi versenyen is részt vettek. Óriási előnye a sportágnak, hogy vízi sportos múlt nélkül is elkezdhető, hiszen nem kell a vízbe borulástól tartani.

A sárkányhajó-bajnokságokon egyébként a legkülönbözőbb korosztályok versenyeznek az ifjúságiaktól a „nyugdíjas” korosztályig. – Az egyik világversenyen megismertünk egy 72 éves hölgyet – meséli Balázs –, aki 55 évesen kezdte ezt a sportot, miután leszázalékolták. Azt mondta a versenyt követő banketten, hogy jól érezte magát, csak az a baj, hogy rövidek a távok – 200 és 2000 méter közöttiek –, náluk Kanadában ugyanis hosszabb, 40 kilométeres versenyeken is lehet indulni.

Akár a hajóban evezve, akár a Magyar Sárkányhajó-szövetség elnökségi tagjaként, Bocsor Balázs hoszszú távon meghatározó szereplője lehet a magyar sárkányevezős sportnak. 2013-ban Szegeden világbajnokságot rendeznek, 28-30 ország nevezését várják. A magyar felnőttkorosztály világbajnoki győzelmével felrajzolta a világ sárkányhajós térképére hazánkat, és a következő két évben azon dolgoznak, hogy a Szegeden megrendezésre kerülő világbajnokság után sok ezer külföldi emlékezzen rá, hol fekszik ez az ismeretlen kis ország.

Névjegy

BOCSOR BALÁZS Vácon született 1983-ban. A szomszédos Sződligeten nőtt fel. Édesanyja könyvelő, édesapja élelmiszer-ipari mérnök-közgazdász. Balázs egy multinál dolgozik, ahol a gyártási szükséglet előrejelzésével foglalkozik.