Flórez életnagyságban
Látszik, hogy egészséges a lélek, egészséges a hang is, helyén van kezelve a siker és a rajongás. Aki nem szerette eddig Flórezt – nos, annak balszerencséje van, mert mindaz, amire negatív szenzációként lehetett számítani, hogy kicsi a hang, vékony és csak a magasságoknál élmény, az így egyáltalán nem igaz. Egy Operaházat gond nélkül betölt, és, mit lehet csinálni, bel canto-tenor, nyilván nem fogja elharsogni A walkürből a Tavaszi dalt.
Lehet nyavalyogni azon, hogy az opera is mediatizálódik, ilyen jellegű tenor volt már néhány a világban, Luigi Alvától Frank Lopardóig, és hogy pont a perui Juan Diego Flórez az, akire még a kereskedelmi televíziók is rárepülnek, az nem a hangnak, csak a fekete fürtöknek köszönhető, de annyi baj legyen.
Flórez nem él vissza a helyzettel, sőt… Igaz, hogy a koncert első részében csak három ária hangzott el, de a háromból élőben, azt hiszem, eddig egyet se hallottam, pláne nem kiglancolt, flancos gálahangversenyen. Rossini és Donizetti a tenor igazi világa, itt tudja megteremteni azt az egyensúlyt az éneklés nagyszerűsége és komikussága között, amitől igazán egyedi jelenségnek számít. Amikor a Sevillai ritkán játszott tenoráriájában Hamupipőke szólal meg, az Otello Rodrigója pedig a Macskaduettet idézi. Ez Flórezban a legnagyobb érdem: aki érte rajong, rákényszerül arra, hogy ritka operáknak és áriáknak örüljön.
Persze ő is tesz engedményeket a közkívánságnak, a hangverseny második részében elénekelte a Rigoletto összes tenoráriáját, csak ebben számomra sokkal kevesebb az élvezet, a jellemet festő, súlyos hangok inkább csak magasságoknak számítottak. Korrekt munka, de nem borzad bele az ember se a gyönyörűségbe, se a hitványság nagyszerűségébe.
Számomra sikertelennek tűnt a ráadásként elhangzott Gounod-ária is a Rómeó és Júliából, ami inkább édeskésnek hatott, mint szenvedélyesnek, de tudom, hogy ez kisebbségi vélemény. Mindenkinek más az érzékenysége, számomra a kilenc magas c-vel spékelt Donizetti-ária igazi vidámság, de láttam, hogy volt, aki sírt tőle, mint a záporeső. Mindegy is, nem lehet úgy forgatni az eseményeket, nem lehet odáig emelni az igényeket, hogy ne az legyen a vége: igazán derekasan énekelt Juan Diego Flórez Budapesten.
