Vizit a barlangban pornóforgatás és brutális attak után
Pornóforgatás, technoparti, viszály az önkormányzattal, a természetvédelemmel, kétes értékű viaszmásolatok – ilyen tartalmú cikkeket írtunk, illetve olyat is, hogy hangulatos, amikor minden fényt lekapcsolnak, és az ember egy szál mécsessel a kezében bolyonghat a természetvéste, emberfalazta járatokban.
A hatósági attakot azzal indokolták, hogy a fokozottan védett barlangrendszer a magyar állam tulajdona, használatáért a Budavári Labirintus Kft. bérleti díjat nem fizetett, barlanghasznosítási engedélyük nem volt, ellenben kárt tettek a fokozottan védett természeti értékekben, hozzájuk „méltatlan kiállítást üzemeltettek”. A járatfoglalás után az új vagyonkezelő a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) lett. Füri András igazgató augusztus elején azt mondta, hogy a barlang állapotfelmérése során megállapították: a járatrendszer úgynevezett Reneszánsz sziklatermében folyó vörösborral működtetett Mátyás-borkút környezetében erőteljes a szaghatás, a falakon pedig jelentős kiterjedésű szürkepenészgomba-tenyészetek láthatók. Emiatt további állapotfelméréseket ígértek.
A budai Vár alatti, világviszonylatban is egyedülálló barlangrendszerben az 1980-as évek elején nyílt meg az első magyar panoptikum. Az 1997-es rekonstrukciós munkálatok nyomán pedig az összesen 1050 méter hosszú járatban több mint négyezer négyzetméteren kiállítási helyiségeket alakítottak ki. A közel négy hónapnyi szünet után néhány napja újra kinyitott Budavári Labirintusban viszont a Budapesti Történeti Múzeumtól kapott középkori kőemlékekből mutatnak be állandó kiállítást.
Hogy mi látható? Alig valami –felnőtteknek kétezer forintért –, már ha konkrét kiállítási tárgyakat keresünk. Mert az a néhány középkori kő – eredeti és másolat – látványosságnak roppant kevés: az élményt most a környezet adja. A falak, a hol összeszűkülő, hol teremmé terebélyesedő járatok, na és a tudat, hogy százezer évvel ezelőtt is járt itt ember, hogy fölöttünk autók robognak, kapucsengő szól, de ide semmi sem jut le a huszonegyedik századból. A gyér fényben botorkáló, fejét időnként a mennyezeti sziklákkal koptató ember visszaballag az időben. A jól eldugott hangfalakból hangulatos zene szól, csöpög a víz, párás a levegő. Varázslatos a hely így, majdnem üresen is. A be nem rendezés ötletelésre sarkall: mi magunk álmodhatjuk tele a termeket látványossággal, nívós tartalommal, nekünk tetsző tárgyakkal. Igaz, ez nem a látogató feladata. Ezért érezzük úgy, hogy kissé korai a nyitás.
