Kodály úr, „Sóvágó” és a Mén SE
Hanem azok a száz évnél is régebbi diákkabaré-plakátok, melyeknek sorai közt például ezt a sort fedezhetjük fel: „zenét fütyül hozzá Kodály úr”.
Milyen jólesik látni, hogy a legnagyobb nagyságok is voltak valamikor fiatalok, bohémek. Mert hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ez a tiszteletre méltó szellemi intézmény azért igazából mégiscsak diákszállás volt, nemcsak tudománnyal tele, de életerővel és vidámsággal, sőt mint olvasom valahol, még trágársággal is. Bartoniek Géza, az első igazgató „tudományt és életet” kért a kollégium lakóitól. Vitathatatlanul jelen volt mindkettő. Természetesen a tudomány volt mindig elöl, de az élet, a humor is mindig virult, még az ötvenes években történt szétveretés és az azt követő lassú újraépítés során is. A 20-as évek Eötvös kollégiumi francia lektorát, a magyar–francia szótárt is készítő Sauvageot professzort például egyszerűen csak „Sóvágó”-nak nevezte a diákszleng, a 70-es években pedig a kollégium sportköre a Mén SE nevet vette fel, a kollégium utcája után (habár ekkor már lányok is laktak itt: ők Tyúk SE néven szerveződtek).
Persze nem akarnánk egészen profán irányba vinni az emlékezést, mert az 1895-ben felállított intézményben az 1990-es évekig bejegyzett mintegy 1500 diák közül kiemelkedő számban lettek akadémikusok, egyetemi és középiskolai tanárok, kutatók, s a névsor tiszteletet parancsoló. Annak idején a kollégiumot a párizsi École Normale Supérieure mintájára alapították a középiskolai tudóstanárképzés színvonalának emelésére. Első otthona a IX. kerületi Gön czy Pál (az akkori Csillag) utcában volt, egy bérház második és harmadik emeletén. Kodály Zoltán például, aki 1900-tól volt bentlakó négy éven át, még itt fütyülte azt a bizonyos kabarézenét. A kollégiumba kiemelkedő előmenetelű, Budapesten tanuló s tanári pályára készülő egyetemisták nyerhettek felvételt, akik egyetemi óráik után délutánonként itt, a lakhelyükön szakirányú szemináriumokon is részt vettek, pluszfeladatokat vállaltak. Az intézmény 1911 októberében költözött át Budára, a Gellért-hegy Lágymányos felőli lejtőjére, ahol a Gortvayféle telken ekkorra épült fel az Alpár Ignác tervezte új, E alaprajzú épület. Alpár egyébként ekkoriban tervezte pesti Anker-házat is, hasonló motívumokat használva.
Kiváló professzorok irányították a szakirányú nevelést, melyhez nagy segítséget nyújtott a kollégium gazdag könyvtára. Ezt Mednyánszky Dénes és apja, Alajos örökül hagyott bibliotékája alapozta meg, melyet Semsey Andor adományozásával tovább bővítettek. Érdekes, hogy amikor 1950-ben évekre megszűnt Collegium, akkor épp a helyben maradó és sikeresen egyben tartott bibliotéka képviselte az épületben az Eötvös-szellemet. A könyvtárat a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete vette át, s az intézet ma is itt, az épület egyik szárnyában működik, társbérletben (s a könyvtárhasználaton is osztozva) a mai kollégiummal. 1950-ben a 80 fős elitképzőből 450 fős tömegszállás lett, majd 1958-ban, Tóth Gábor igazgatósága alatt kezdődött a lassú visszarendeződés. Ennek nyomán 1983-ra sikerült újra szakkollégiummá alakítani az Eötvöst. Azonban, hagyományait őrizve, nem speciálisan csak valamely egyetemi kar kollégiuma lett – mint például a Ménesi úton az Eötvössel átellenben lévő Bibó Szakkollégium, amely a jogászoké. Az Eötvösbe ma is felvétetnek bölcsészek („filoszok”) éppúgy, mint „dögészek” (ahogy itt a természettudományok művelőit nevezik).
A kollégium vezérelvét Keresztury Dezső, a háború utáni évek igazgatója így fogalmazta meg: „szabadon szolgál a szellem”. Vallási, politikai nézet ezt nem befolyásolhatta, csak a tudás számított az egymás közti versengésben. Ennek jegyében nőttek fel itt tudósok, művészek, tanárok, sőt még politikusok is. Itt tanult többek közt Gombocz Zoltán (később, a 30-as években kollégiumigazgató), Gyergyai Albert, Kuncz Aladár, Egry József, Jékely Zoltán, Gerevich Tibor, Kosáry Domokos, Benda Kálmán, Bay Zoltán, Ritoók Zsigmond és Hiller István is, hogy csak néhány nagyon ismert nevet említsünk a szellemi élet különféle területeiről. Ha mindenki megkapná itt az emléktábláját, márvánnyal volna beburkolva a homlokzat.
A kollégium jelenlegi igazgatója a negyvenes éveit taposó klasszika-filológus, Horváth László (maga is egykori Eötvös-kollégista), aki elmondta: jelenleg 125 bentlakó kollégistájuk van, s körülbelül ugyanennyi budapesti bejáró, akik a délutáni szemináriumokat látogatják. A száz évvel ezelőtti 4 szakszemináriummal szemben jelenleg 17 szakon tartanak foglalkozásokat. Különösen kívánatosnak tartják, hogy a szobákban különböző szakos szobatársak legyenek, s így is létrejöhessen a különböző tudományok közötti „beporzás”. A jubileumi évet kiállítással, vaskos, 1200 oldalas tanulmánykötettel tisztelték meg, december 5-én pedig emléktáblát avatnak a fentebb már emlegetett „Sóvágó” professzornak, azaz Aurélien Sauvageot-nak, hiszen a francia kapcsolat ma is él.
