Ábrándok nélkül
Elsősorban azoknak, akik gondolkodás nélkül is rávágják, hogy Clio (Klió, Kleió) a görög mondavilág kilenc múzsája közül a történetírás „felelőse”.
Romsics Ignác dicséretes tömörséggel szól az európai (és azon belül a magyar) történetírás korábbi évezredeiről, e bámulatosan sokszínű, a kezdetben világi és vallási legendákat kitaláló-megörökítő, majd egyre inkább valós tényekre alapozott – igaz, az elemzésben különféle hatalmasságok akaratát figyelembe vevő – múltrajzolásról, e stúdium tárgy szerinti szakosodásának szükségességéről és a gazdasági, földrajzi, demográfiai, kulturális, hadi, politikai, nyelvi stb. vizsgálódások eredményeinek termékeny ötvözéséről, a történetírás és -tanítás intézményrendszerének változásairól, a történetírók közötti megannyi érdemi vagy csupán személyeskedő vitáról.
Szakmai és ideológiai-politikai viták tüzében formálódott az elmúlt két évszázad történetírása is. Volt olyan felfogás és olyan historikus, amelyik és aki évtizedekig csatázott a maga igazáért. Ezek a küzdelmek – mint a kötetből sok-sok hazai példa is bizonyítja – sokszor segítették, máskor meg vissza vetették távoli s közelebbi múltunk lehető legjobb megismerésének folyamatát. A magyarok középkori hatalmának visszaállításáról álmodó Horvát István 1825-ben a régmúlt fél világát magyarnak tartotta, egyebeken kívül úgy vélte, hogy Bábel és Babilónia valójában Bábolnát jelent. Felfogását a kortársai java nem fogadta el. De alig egy évtizednek kellett csupán eltelnie, és a névrokon Horváth Mihály már példás tudományos igénnyel dolgozott, amikor is korabeli források alapján hasonlította össze a honfoglalók anyagi és szellemi kultúráját az akkori nyugat-európai sajátosságokkal. Efféle és másfajta különbségek természetszerűleg a későbbiekben is előfordultak. A millenniumra kiadott többszerzős, tízkötetes munka, A Magyar Nemzet Története – Romsics szavával – „koherens szintézis helyett… ideológiai ésmódszertani szempontból egyaránt különböző alapokon nyugvó monográfiák együttese lett”. De már születtek jó résztanulmányok és monográfiák – egyebeken kívül az említett tízkötetes mű létrejöttében is érdemi részt vállaló Marczali Henrik tollából –, és sorra jelentek meg különféle igényesen szerkesztett forráskiadványok, folyóiratok. Ugrásszerűen csökkent az analfabéták száma, négy egyetemnek voltak történelem tanszékei, a történelmi tárgyú szócikkeket is bőséggel kínáló Pallas nagylexikont húszezernél többen vásárolták meg.
Higgadtan elemzi a kötet Szekfű Gyula 1920-ban megjelent Három nemzedék című, a XIX. századot konzervatív szemszögből elemző, a két világháború közötti hatalom eszmei megalapozását segítő munkáját és ugyanennek a szerzőnek Hóman Bálinttal közösen írt Magyar történetét. A két történész életútjának különös „szétcsengése”, hogy előbbi 1945 után moszkvai nagykövet volt, utóbbi pedig háborús bűnök vádjával élete fogytáig a váci börtönben raboskodott.
A „sine ira et studio” elvét vallva mutatja be Romsics az 1945 utáni évtizedekben alkotók pályáját, vitáikat, tévedéseiket, nem könnyen kikristályosodó véleményváltozásaikat, az ebben az időszakban született, hosszú ideig érvényesnek látszó tartalmú vagy az idő rostáján hamar kihullt munkákat, köztük azokat, amelyekben „a hatalmas tényanyag… informatív ereje a marxista ideológiai burok ellenére is érvényesül”. Különös figyelmet fordítva történelmünk egészének különböző kötetszámú és nemegyszer befejezetlen összefoglalásaira. (Közülük e sorok írója szerint a legtöbbeknek ajánlható olvasni- és okulnivaló a négykötetesre tervezett, de szintén csonkán maradt Magyarok Európában sorozat: Engel Pál Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig; Szakály Ferenc Virágkor és hanyatlás 1440–1711; Kosáry Domokos Újjáépítés és polgárosodás 1711–1867 – a hiányzó negyedik kötetet egyebeken kívül éppen Romsics Ignác könyvei pótolhatják.)
A kötetet olvasva nem ok nélkül való, hogy a záróbekezdésben a szerző egy 1867-ben a Magyar Történelmi Társulat megalakulásakor elhangzott beszédből idéz. Akkor Mikó Imre elnök egyebeken kívül arra hívta föl a figyelmet: „A nemzeti ábrándokat történetírásunkból zárjuk ki… komoly küldetésű nemzetnek főként a valóra kell törekednie.” Pusztán ezért az idézetéért is fontos könyv a Clio bűvöleté ben. És kiváltképpen fontos mostanság: tényszerűségével, józanságával segít védekezni a napjainkban reneszánszukat élni látszó – tudatlanságból következő, politikai-hatalmi elvakultságokból építkező – „múltinterpretációk” butító, indulatkorbácsoló hatása ellen.
A Függelékben tizenöt fontos –1867 és 1984 közötti – történészszakmai programot, nyilatkozatot, beszámolót olvashatunk, a Kislexikon pedig az 1723-ban született Pray Györgytől a 2007-ben elhunyt Kosáry Domokosig huszonegy meghatározó szerepű történészünk életéről, pályájáról, legfontosabb műveikről ad képet. A tárgy iránt részletesebben érdeklődőknek a Felhasznált irodalom fejezet kínál segítséget.
Romsics Ignác: Clio bűvöletében Osiris, 628 oldal, 4480 forint
