Sínre került a Mikulás

Télapóruhába öltözött gőzmozdony indul a Nyugati pályaudvarról egyenesen a Vasúttörténeti Parkba.

Ha valaki igazán le akarja nyűgözni a gyermekét, unokáját, és már megjárta vele az állatkertet és a nagycirkuszt, nem árt elvinni a Tatai úti Vasúttörténeti Parkba. Nemcsak a nosztalgiamozdonyok látványa lenyűgöző, megtalálható itt az ország legöregebb, működő gőzmozdonya 1870-ből és a harmincas évek Árpád motorvonata –, de a látogatók kipróbálhatják, megállnák-e a helyüket masinisztaként. Aki viszont biztonságosabb kalandra vágyik, az beülhet a mozdonyszimulátorba, amelyben 140 km/órás sebességgel roboghat végig a virtuális pályán.

A park a felnőtteknek is kínál érdekességeket, megvizsgálhatják például, hogyan működik a fordítókorong, amely amozdonyokat segíti át az egyik vágányról a másikra (lábjegyzet: Péterfy Bori 2009-es Téged nem című klipjének egyes részeit itt forgatták), vagy átmozgathatják munkában elmacskásodott izmaikat a kézi erővel működő hajtányon. A park minden hónapban izgalmas programokkal szolgál: old timer expóval, westernmatinéval, Aranycsákány krampácsversennyel, és még a híres Orient expressz is megpihen itt minden évben.

Decemberben sincs ez másként, az első hétvégén télapóruhába öltözött gőzmozdony indul a Nyugati pályaudvarról egyenesen a Vasúttörténeti Parkba, ahol a gyerekek találkozhatnak a Mikulással. Emellett a szegedi Grimm-Busz Színház meséje és ajándékcsomagok várják a kicsiket. A szülők a jegyeket idejében szerezzék be,mivel a nosztalgiavonaton korlátozottak a férőhelyek. Aki viszont nem jutott fel a gőzösre, az se bánkódjon, mert a műsoros programra külön is vásárolhat belépőt. A Télapó expressz után viszont egy szülő se lepődjönmeg, ha gyermeke modellvasutat szeretne karácsonyra.

Infó

TÉLAPÓ EXPRESSZ Vasúttörténeti park. 1142 Budapest, Tatai út 95. December 3-án és 4-én délelőtt fél 10-kor és délután fél 2-kor.

Top 5

1. KIPKOPP ÉS TIPPTOPP

A gesztenyefiú és a gesztenyelány története november 28-án fél 11-kor a Kolibri Fészekben.

2. DALOKA

Közös játék és zenélés november 29-én délelőtt fél 11-kor a Parksarok játszóházban.

3. MACKÓ ÉS AZ ÁLLATOK

Michael Ende meséje november 30-án délután 3-kor a Bábszínház előadásában.

4. MACKÓ ÉS AZ ÁLLATOK

A hatvanashetvenes évek egyik legjobb meséje december 1-jén délelőtt 10 órakor a Rózsa Művelődési Házban.

5. MINIMATINÉ - A KÉKRUHÁS KISLÁNY TÖRTÉNETE

Játékos előadás Picasso festményéről december 3-án délelőtt 11-kor a Művészetek Palotájában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.