Tekerőlant, amely átkelt az óceánon

Érezhetően a rajongó „kemény mag” alkotta a harmincéves Mandel kvartett pesti, jubileumi hangversenyének közönségét szombat este. S nem is csalódott: a Festetics-kastély tükörtermében fölcsendültek azok az angol, francia, flamand, magyar tánczenék és dalok, amelyekkel a négy muzsikus a világot is bejárta. Miként a zenei blokkok között a kvartett pályafutását fölelevenítő Mandel Róbert megjegyezte, ezek az általuk is leginkább kedvelt művek közé tartoznak. A hangulat pedig olyan volt, mint amikor egy nagycsalád tagjait egymástól távolabbra vitte ugyan a sors, de örülnek egymásnak, ha újra találkoznak.

Mert hosszú utat járt be a kvartett és külön-külön mindegyik tagja is azóta, hogy 1981-ben bemutatkoztak az óbudai Zichy-kastélyban. Eredetileg egy színházi előadás, Goldoni A hazug című darabjának bemutatójához kellett összetrombitálni egy kamaraegyüttest, de a zeneszerző Márta István fölvetette, maradjanak együtt. Úgy lett. Csatlakozott a kompániához a tekerőlant mestere, Mandel, valamint az operaénekes és hangszeres muzsikus Kállay Gábor és a Rádiózenekar csellistája, Jakobi László. Csakhamar nyugat-berlini meghívást kaptak, és nem csupán arra figyeltek föl odaát, hogy a „vasfüggöny mögött” is alakult egy újabb régi zenét játszó együttes, hanem a tekerőlantra is. Mandel, aki hangszer-restaurátorként Nürnbergben tanult, úgy emlékszik, akkoriban Nyugaton legfeljebb 3-4 idősebb ember tudta értőn megszólaltatni a középkorból ismert tekerőlantot – ma már sok ezer képzett művelője van. Jellemző, hogy amikor az Egyesült Államokban koncerteztek, a New York Times úgy írt Mandel hangszeréről, hogy „az első tekerőlant (Hurdy-Gurdy), amely átjött Európából”.

Itthon a nyugati pop, rock irányzatait követő együtteseken kívül a Mandel-kvartett föltűnésekor ezt a „historikus popzenét” kevesen képviselték. Ennek ellenére, ahogy Márta István megjegyzi, a hazai zenei életben is kialakult a vita arról, mi számít autentikusnak a középkori muzsikában. Nekik erről megvolt a saját álláspontjuk, amit Jakobi úgy idézett föl, hogy Nyugaton sokan, belefeledkezve a tudományos részletekbe, túlságosan komoly, ha úgy tetszik, „szomorú zenét” csináltak a klasszikusok előtti muzsikából, ők viszont igyekeztek visszaadni eredeti mulatságjellegét, hiszen ez a kor talpalávalója volt. Ezt érzékelhettük is: néhány francia sanzon számított a csúcspontnak, Kállay kitűnő előadásában. Azokból a korábbi kísérletekből azonban, amelyeket Mandel vagy Márta a régizene-hangzással végzett, sajnos, semmit sem hallhattunk.

Időközben Jakobi sikeres koncertszervezővé vált, Márta színházigazgatóvá, Kállay zenepedagógusként is eredményeket ért el. Mandel a World Music fesztiválokat szervezte, és hangszertörténeti munkássága mellett ma is koncertező művész. De mindannyian életük legnagyobb kalandjának tartják a Mandel-kvartettet, amely elvitte a világba a magyar zenei kultúra jó hírét, lemezeken is. Ennek elismeréseként adott át Hollós Máté igazgató Hungaroton-díjat az együttesnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.