A Petróczy utcán felkaptatva hamarosan a város egyik legattraktívabb helyén, a hatalmas és ehhez képest viszonylag szerényen összeszemetelt Konstantin téren találtam magam, ahol számos kultúrtörténeti vonatkozás várt reám epedve: a műemlékként számon tartott grandiózus székesegyház, a műemlék jellegű katolikus főiskola, több kisebb barokk ház, egy katolikus főgimnázium, ahol sok más mellett Madách Imre is tanult és Öveges József is tanított, egy összetört üvegű kandeláber, valamint egy igen különös közlekedési tábla: a nagy P mellett az volt olvasható rajta, hogy unci.

A sűrűbe vezető Köztársaság útra fordultam, ahol mindenekelőtt a szintén műemlék jellegű piarista templom és a vele egybeépült rendház küzd az idő vasfogával; momentán a vasfogra fogadnék inkább. A szemben megtekinthető, 1750 körül épült műemlék Szentháromság viszont hál’ istennek kifogástalan állapotban bűvöli el az utazót. A Köztársaság út a város főterére dob ki, amelynek főcíme Március 15. tér. Jobbra a lenyűgöző méretű és kondíciójú domonkos rendi templom – másképpen Fehérek temploma – karcolja a magos levegőeget, a baloldal elején pedig egy pompásan rendbe hozott barokk polgárházra lehet figyelmes a vándor (27. sz.), viszont majdnem mindjárt ezután egy csúnyán leharcolt kis palazzóra (21. sz.), ezután pedig egy még jobban lerohadt falú eklektikus házra (13. sz.). Sok a kontraszt. Az 1736 és ’74 között épült csudaszép Városháza szépen ki van festve, a mellette található copf stílusú műemlék, az Irgalmas Kórház viszont megint nem, ami nem azt jelenti, hogy csúnyán, sokkal inkább azt, hogy nemigen. Kisvártatva három nagyon különös építményre bukkanhat a néző, ezek az 5-ös, 3-as és 1-es számot viselik, és voltaképpen csak homlokzatok, ránézésre úgy százévesek lehetnek, de nem úgy néz ki, hogy megérik a következő százat. A túloldalon is van egy-két jeles ház, konkrétan a 8. és a 10. számú, amelyre ráférne egy kis kedvesség – az utóbbi kicsit úgy néz ki, mintha valami csapágygolyós csúzliversenyhez szolgált volna céltáblaként.

A tér mindent egybevetve azonban még így is a hon egyik legcivilizáltabb közege. Burkolásához nem a külvárosi garázsfelhajtókhoz kifundált viacolort, hanem kockakövet használtak, komfortosításához pedig nem cirkalmas öntöttvas lábú székeket, hanem olyan kortalan, gusztusos padokat, amelyek közül egy sincs szétrugdalva. Szép a fű, sok a virág, ápoltak a régi szobrok, és figyelemre méltó a finomság, ahogy a tér közepén feltárt falromokat tálalták. Ezek egy pontján gusztusos, modern fém felépítmény díszlik, amelynek üvegtetején át a történelmi mélyrétegekbe pillanthat a cserkész, magam egy csontvázat, egy városmakettet és egy álló ventilátort véltem felfedezni az alant berendezett kiállítótérben.

Ruhák a kriptából

A múzeumi kínálat is meglehetős. Magam először a váci székesegyház kincstárát gondoltam megtekinteni, de a rigorózus nyitva tartás miatt nem volt szerencsém, utóbb pedig a Tragor Ignác Múzeumot, ahol viszont igen: a Tetőtől talpig című időszaki kiállítás a Fehérek temploma kriptájában fellelt XVIII. századi emberi maradványokról levett, majd gondosan restaurált ruhadarabokból mutat be kollekciót a nagyérdeműnek, amelyet ottjártamkor egymagam reprezentáltam.

A legrégebben nem épülő mélygarázs

Vácon természetesen sok más csuda is akad. Egy hosszabb bejáráson semmiképp sem szabad kihagyni a neobarokk diadalívet, a kétszáz éves fegyházépületet, a Géza király téri barokk templomot, az 1726 és 1738 között épült Kálváriát, ahogy muszáj megnézni a Magyarország Legrégebben Nem Épülő Mélygarázsa című ugart is, ezt a helyszínt a történelmi belváros közepén, a Fő tértől egy laza kőhajításnyira lehet fellelni, bár igazából csak erősebb idegzetűeknek ajánlanám.

Csak homlokzat