Volt egy írónő, aki mindenkinél jobban tudta,milyenek amagyarok,mindenkinél jobban ismerte őket. Tudta például, hogy a magyarok találták fel az Élet Értelme nevű üdítőitalt, mely szerte a világon népszerű lett, a magyarok fényesen meggazdagodtak rajta, de hogy még fényesebben meggazdagodjanak, elkezdték felvizezni, és akkor elszegényedtek. Vagy tudta például azt is, hogy a magyarok ismerték Vasfogú Erzsikét, a boszorkányt, aki vasfogvillantó mosolyával mindenkit megbabonázott, köztük persze a magyarokat is, akik kezdetben azt sem tudták, mivé babonázza őket, mégis, annyira vágytak a babonázásra, hogy könyörögtek neki: Babonázzál bennünket, Erzsike, babonázzál!

Ez az írónő ismerte Elvira nénit, a jóságos villanyóra-leolvasót is, akinek volt egy varázspálcája, amellyel elég volt egyet suhintania, és akkor a villanyóra azonnal azt mutatta, hogy tulajdonosának nem kell fizetnie semmit. És ez az írónő azt is tudta, hogy Elvira néni a magyarokat kivált szerette, ezért az ő villanyórájuk felé különösen sokat suhintott, de a magyaroknak ez nem volt elég, azt követelték Elvira nénitől, hogy csodapálcájával tüntesse el még a villanyórákat, valamint saját magát is. Gondolhatják!... Elvira néni csalódottságában akkora villanyszámlát suhintott a magyarokra, hogy még!

Szóval ez az írónő tudta a magyarokról, hogy készülésükkor néha kancsalítottak az angyalok, olykor el volt hangolva a világmindenség,máskor az égi szerelők meg összekeverték az alkatrészeket, úgyhogy amagyarok nem mind annyira jó szerkezetek, mint ezt hirdetik úton-útfélen, meg még azon túl is. És rém sajnos, de ez az írónő azt gondolta, tükröt tart a magyarok elé, megírja, hogy milyenek is ők, bár tudta azt is, a magyarok ennek nem fognak örülni, mert ha örülnének, akkor már nem is magyarok volnának.

És ez az írónő nekilátott, hogy kicsi, bölcs, vicces és abszurd mesékbe foglalja, milyenek a magyarok. Segítségül hívta a már említett Vasfogú Erzsikét, Elvira nénit, egy Emeletes Zsuzsi nevű balerinát, bizonyos Tetves Mariskát, egy Halál Mari nevű esernyőkészítőt, Puszi bácsit, a mézeskalácsost, Toldi Miklóst és Petőfi Sándort, aztán trafikosokat, királyokat, szabómestereket, fagylaltosbácsikat, és ahogyan azt a filmekben kiírják a végén: még sokan másokat. És bizony ez az írónő nem kímélte a magyarokat, pedig de. Olyan kedves szeretettel pöcköli meg a büszke magyarok büszkén és öntudatosan rezgő fülcimpáit, hogy erre az írónőre haragudni nem lehet, s aki mégis haragudni fog rá, az már nem is magyar, hanem nagyonmagyar. Vagy buta. Vagy csak a könyv egyik szereplője. A Magyarmesék (merthogy ez a közel száz aprócska történetet tartalmazó könyv címe) gazdagon járja körül a magyarok hibáit, gyarlóságait, torzulásait, ferdüléseit, jellembéli repedéseit, de nem ám szigorúan rámutatva szegény magyarokra, hogy na, most aztán talpra magyar, gyerünk, gyerünk, különben így maradsz! Ez a gyűjtemény inkább házi használatra készült, mindenki egyéni okulására, önmagába nézésére, egy kis magánhasználatú hümmögésre, hammogásra, somolygásra, röstelkedésre.

Az írónőt egyébként Mosonyi Aliznak hívják, és előző kötetei kapcsán (például: Szekrénymesék, Boltosmesék) megszokhattuk, hogy ezek a mesék a felnőtteknek is szólnak, vagy épp pláne nekik szólnak, mint a mostaniak is. Pedig a használt fordulatok az igazi (királyos – sárkánylegyőzős –hamubasültpogácsás) mesékre hajaznak, ráadásul a használt nyelv is egyszerű, olykor szándékosan ügyetlenkedő, de épp ezért metszően pontos és kifejező Ez az írónő nemcsak azt tudja, hogy a magyarok milyenek, de írni is nagyon tud, vagy egy kicsit még annál is jobban, esetleg még az annálnál is annál jobban.

Ja, és el ne felejtsem: ez az írónő egy rajzolót is segítségül hívott, akinek a neve Medve Zsuzsi, és ezmár tényleg sok a jóból, hogy egy ilyen szép, furfangos mesekönyvet egy ilyen mesenevű rajzoló illusztrál, pedig ez is de bizony. Nevezett Medve Zsuzsi amolyan fi lctollas, párvonalas gyerekrajzokat készített, egérfülű lényekkel, a kötet címoldalára meg egy csipkevagy tán mézeskalács szívvel, amelynek a közepében ezüstpapír tükör van, hamarkoszolódós, hamarkarcolódós kicsi tükör. Kellene rá nagyon vigyáznunk, mert ha már ez a hamarkoszolódós, hamarkarcolódós tükör sem figyelmezteti a magyarokat errearra, akkor nagy lesz a baj.

Így is nagy.