Frankofónoknak ajánlva

„A legnagyobb komolysággal és jellegzetes hangsúlyukkal azt mondják: »Ha a Canebiere Párizsban volna, Párizs valóságos kis Marseille lehetne.«” (Dumas: Monte Cristo grófja)

Az ábrándozó iskolás fantáziáját Dumas nagy erővelmarkoljameg. A hatodikos olvasó megbotránkozó homlokráncolással szemléli az Edmond Dantes elleni cselszövés kibontakozását, nehezen törődik bele, hogy a „szép fekete szemű és hajú, magas, karcsú, tizennyolchúsz esztendős” fiút egy életre ártatlanul bezárják, majd figyeli, hogyan összpontosít a bosszúra. És úgy megjegyzi magának a fontos tudnivalókat Marseille-ről, hogy legszívesebben jelentkezne belőle felelni földrajzon.

Aki meg nem olvasta a Monte Cristo grófját, az látta a Taxi legalább egy részét, aki pedig azt sem, azt az utazási irodákból csábosan pillogó „Napfényes Marseille” plakátja bírta rá, hogy egy pillanatra elképzelje a provence-i kikötővárost.

Franciaország második legnagyobb városa ezúttal a 2013-as Európa Kulturális Fővárosa programorgiájára melegíti elő a budapesti nagyközönséget. A két hétig tartó Marseille-bomba első napjain asztalt terített a kalandvágyó ínyenceknek és polkázni tanította a néptáncparkett ördögeit, majd miután megcsáklyázta az A38-at, és két napra elfoglalta a DJ-pultját, november 28-ig majdnem mindennap a Francia Intézetbe és az Örökmozgóba hívja filmet nézni azokat, akik a provence-i napsütötte kultúrkavalkád után hajlandók megjárni a marseille-i alvilágot is. A rendezvény záró programja a rendező-író-karikaturista Philippe Carrese Cassos című vadonatúj mozija, amelyet a világpremier előtt nálunk mutatnak be először. Ott lesz a rendező is, a film után lehet kérdezni.

Infó

MARSEILLE BUDAPESTEN Az A38 Hajón, az Örökmozgóban és a Francia intézetben.

Top 5

1. S.O.S. CIVIL RÁDIÓ

Folk- és Világzene Fesztivál a Fonóban november 18-án este 7-kor.

2. JAZZMOZDONY ROMÁNIAI, MAGYARORSZÁGI, SZLOVÁKLIAI ÉS NÉMETORSZÁGI KOCSIKKAL

a Budapest Jazz Clubban november 24-én este 9-kor és 25-én este 7-kor.

3. TRIPTICHON. MAGENTA V.

Kovács Gerzson Péter és a TranzDanz a Szkéné Színházban november 22-én este 10-kor.

4. ONLINE (B)IRODALOM

Az irodalom mint tartalomszolgáltatás a világhálón. Konferencia az Eötvös Loránd Tudományegyetem Múzeum körúti tanácstermében november 26-án 9-től 6-ig.

5. BOSSZÚÁLLÓK: ÉLEKTRA, MÉDEIA, TRAKHISZI NŐK

Szegedi Kortárs Balett a szegedi Kisszínházban november 27-én este 7-kor.

Jelenet a Cassos című filmből
Jelenet a Cassos című filmből
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.