– Nekünk belgáknak olyan Hergé, mint maguknak Bartók Béla – mondja vidáman Willem de Graeve, a brüsszeli képregénymúzeum vezetője a híres belga képregényhőst, Tintint megalkotó Georges Rémiről. A Tintin kalandjairól szóló képregények egyszerűnek tűnnek, pedig nem azok. Hergé zsenialitása abban rejlik, hogy művészete letisztult. Semmi fölösleges sincs a képregényeiben, mégis minden benne van – magyarázza De Graeve a múzeum impozáns szecessziós épületében.

Már önmagában a múzeum története is bizonyítja, a képregényműfaj Belgiumban – nem tévedés – nemzeti ügy. A lenyűgöző épületet az 1900-as évek elején Victor Horta, a híres belga szecessziós építész tervezte egy textilgyár raktárának. A cég a hetvenes években tönkrement, a belga állam védte meg az épületet a pusztulástól. Eközben Hergé egyik kollégája, Guy Dessiay azon dolgozott, hogy összegründoljon egy múzeumot a műfaj nagy alkotóinak. A két szál a nyolcvanas években ért össze: az állam ingyen a múzeum rendelkezésére bocsátotta az épületet. 1989-ben maga Baudouin király nyitotta meg a kiállítást. Manapság évente 200 ezer látogatójuk van, ebből, illetve a múzeumban található étterem és képregénybolt bérleti díjából, rendezvényekből tartják fent magukat. Az Egyesült Államokból indultak a képregények, de Belgiumban váltak a kilencedik művészeti ággá – idézi De Graeve a Lucky Luke képregénysorozatot alkotó Morris mondását.

– Minden belgának van otthon képregénygyűjteménye – mondja a fiatal igazgató, aki maga is szülei képregényeit tanulmányozva szeretett bele a műfajba. – Minden történetet lefordítanak franciára és flamandra is, ez a művészet valóban egyesíti a belgákat – állítja De Graeve.

A múzeumigazgató szerint három oka van, hogy ez az árva műfaj Belgiumban lelt otthonra. Hergé volt az első igazán sikeres képregényrajzoló, akiről a következő generációk példát vettek, és akiből ihletet merítettek. – A tehetségek igazi lokomotívja volt – állítja De Graeve. Ráadásul a belga kiadók – mivel sem holland, sem francia versenytársaik mellett nem rúgtak labdába a hagyományos könyvek terén – nyitottak voltak ennek az új műfajnak a befogadására. A képek által pedig maguk a belgák is könnyebben tudtak kommunikálni. – Kicsi, de bonyolult ország vagyunk, melyet majdnem minden nyugat-európai ország megszállt egyszer a történelem során. Sok nyelv keveredett itt, így inkább a képeket használtuk történetmesélésre – utal De Graeve Brueghelre és Magritte-ra.

Hergét azonban rengeteg kritika is éri, amiért Oroszországot, Kongót, s a második világháború alatt a zsidókat leegyszerűsítve, sztereotípiákkal ábrázolta. De Graeve azt állítja, Georges Rémi senkit nem akart bántani, de naiv volt. Huszonkét évesen kezdte el megrajzolni Tintin kalandjait egy katolikus lap számára. A lapot kiadó abbénak konkrét megrendelései voltak: mutassa meg a kommunizmus gonoszságait, ábrázolja, hogy a belgák milyen jó munkát végeznek a gyarmatokon. A német megszállás alatt Hergé a mephistói dilemmával nézett szembe, és döntött: dolgozni akart. A fordulópontot a Kék Lótusz című Tintin-könyv jelentette, amikor kínai barátja, Csang meggyőzte, kutassa a témáit, mielőtt feldolgozza őket.

A Törpök hazájában évente négyezer képregénykönyvet adnak ki – és ez csak a francia nyelvű kötetek száma. A korábban klasszika-filológiát hallgató De Graeve nem irigyli a mai képregényrajzolókat: nagy a verseny, nehéz megélni, hiszen a régi alkotók művei is kelendők, és nagyon magányos a munka. Öt iskolában tanulhatják a képregényművészetet – egyiket természetesen Hergé alapította. A múzeumigazgatónak tetszett a Steven Spielberg-féle Tintin-feldolgozás, bár, mint mondta, nem az ő stílusa, de a belga képregények népszerűségének biztosan jót tesz.

Eredetileg textilgyári raktárnak épült a múzeum otthona A SZERZŐ FELVÉTELE