Néniket a bácsiknak, olvasom a Kiscsillag legújabb lemezének borítóján, és tényleg, ennél méltánylandóbb címmel talán még nem is volt dolgom, a követelés teljesen jogos. Kenyeret, munkát. A borító egyébként teljesen egyszerű, a közelmúlt tüntetéshulláma ihlette, Lovasi András meg Leskovics Gábor transzparenst cipel, rajta a cím, az állandó közreműködő Rátgéber László pedig nagyon örül, kezében megafon. A háttérben ugyancsak nagyobbacska táblák, rajtuk például, hogy Mamas for Papas, hogy a külföldiek is értsék, miért tüntet néhány vicces kedvű magyar zenész + a csatolt részek. Csajozni mindig is az irodalommal meg a rock and rollal lehetett a legjobban, a legmázlistább az a költő, aki egyben színpadi ember is, és verslábakon pogózik a saját zenéjére, óriás pupillájú kékharisnya bölcsészlányokkal, meg kell a képet zabálni.

Nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a Kiscsillag afféle hobbizenekarként alakult meg néhány évvel ezelőtt, ahol az egyik hobbista az a Lovasi András, aki akkor főállásban mégiscsak a Kispál és a Borz frontembereként exponálta magát. A Kispál tavaly elbúcsúzott a Szigeten, Lovasiból Kossuth-díjas lett, szalad az idő, kopik a lábán a dorkó rendesen. Közben meg jó hallani, hogy a Kiscsillagon olyan nagyon nagy nyomot nem hagyott a csermelyléptű. Legfeljebb, hogy egyre jobban érződik az energia, a munka, amit az új anyag elkészítésébe fektettek. Az alaprezgés tulajdonképpen mégis ugyanaz. Másfelől meg nem biztos, hogy jó ez – mindenesetre az üzembiztos rock legalább nem svájcifrank-hitel.

A hangzás tényleg rockosabb, mint régen, ami nem jelenti persze, hogy ne tévednének popvonalra olykor, ilyen a Gyors autó vagy mondjuk a Nagy nehéz, amelynek egy sorát sehogyan sem tudjuk feledni: én a hajadba’ szalámit találtam. Az ironikus, humoros, szürreális, olykor áthajló sorokból építkező lovasis szövegek még mindig a Kiscsillag erősségei, és teljesen mindegy, hogy zúzásról (Igen, Uram) vagy líraibb szerzeményekről van-e szó (Elég a maradék, Sirály). A stílus: védjegy. A Leskovics Gábor, Lovasi András, Mihalik Ábel, Ózdi Rezső alkotta négyes, na és persze vendégeik ismét nagyon korrekt lemezt hoztak össze, ha nem is korszakalkotót. Rajta öröm, rajta bánat, de még utóbbi is csak félig keserű, és így van ez jól. A jó zenész tud magán mosolyogni. Azt a keveset is értékelni, ami van, mint az Olajoshordóban: „Az emberszív egy olajoshordó, / vasból van és sok mindent bír. / Sokan ütik bottal és kongó / Hangot ad és az milyen zsír.”

Milyen zsír, tényleg.

(Kiscsillag: Néniket a bácsiknak; Megadó Kiadó)