Egy férfi életének szakaszai, fordulópontjai jelennek meg a film képsoraiban úgy, hogy a főhőst nem látjuk, csak a szemével, mint egy kamerával követjük a vele történteket, születésétől a haláláig. (Ez A légy és a Holtpont nézőpontja is.)

– Talán szerencsés volt, hogy a fesztivál első napján vetítették ezt a filmet, és a zsűri tagjai zömmel negyven év fölöttiek, inkább ötvenesek voltak –keresi a 65 éves rendező a díjazás vélhető lelki motívumait. Tapasztalata szerint e korosztály tagjai általában megdöbbennek filmje láttán, végiggondolják életüket, és fölmerül bennük a „végső állomás” kikerülhetetlensége. – A film képletesen szólva arra utal, nem tudhatjuk, hány megállóra váltottunk jegyet az életben, első vagy másodosztályon utazunk-e, és nem kapcsolják-e le menet közben a kocsit – teszi hozzá. Nem egy olyan nézői megjegyzést hallott fiataloktól, hogy „a filmet nézve eszembe jutott, ha ennyi egy ember élete, akkor rá kell kapcsolnom, mert még semmi komolyat nem csináltam eddig”.

Oscar-díj ide vagy oda, Rófusznak kilincselni kellett, hogy pénzügyi támogatókat szerezzen a Ticket elkészítéséhez. – Jellemző, ahogy például biztosítótársaságok nem vállaltak szponzori szerepet. „Drámai film ez, meghalnak a végén, nem illik a mi arculatunkhoz”, utasították el.

Elmélázhatunk rajta, hogyan készülhetne el manapság „piaci alapon” A légy. Sehogy. Mellesleg rajzok ezreit igényelte a Ticket is, mert ugyanúgy hagyományos rajz animációval valósult meg, mint az Oscar-díjas mű. (A rendező három rajzolótársának munkáját is dicséri a valladolidi díj: Maticska Zsoltét, Tenkei Péterét és Veres Gabrielláét.) Rófusz nem alkalmaz ugyanis egyetlen rajzot mozgató számítógépes animációt, ellentétben két fiával, akik Kanadában már a szakmának ezt az új ágát űzik.

– Ők jól teszik, ez a jelen és a jövő – mondja apaként, ám ő marad a réginél.

Marad, ha lehetősége nyílik még filmet készíteni. A magyar filmgyártás leállt, nehezen indul újra, több száz animációs szakember van munka nélkül. Ő ezt szakmailag biztosan túléli, mondja, ha nem itt, akkor Kanadában, ahová a nyolcvanas években emigrált, és ahonnan évekkel ezelőtt visszaköltözött. Sok kolléga azonban ezt nem teheti meg. Rófusz abban látná a jövőt, ha a hazai televíziók produkciókat rendelnének: rövidfilmeket, sorozatokat, alkalmanként egy-egy egész estés munkát. Lehetőséget vél fölfedezni az ismeretterjesztő animációban is, amely angol nyelven széles piacon értékesíthető. Példaként említi Igaz Dóra Vox Novánál megjelenő Réka meséi című, gyerekbetegségekről szóló könyvsorozatának rajzfilmes változatát, amelyben rendezőként közreműködne (előzetes: www.rekamesei.hu), ha a gyártáshoz sikerülne támogatást szerezni.

Persze vannak más tervei, titkos álmai is. Például – meglepő módon – A rabbi macskája című egész estés animációs musical: egy elhagyott hollywoodi stúdióban a legnépszerűbb amerikai sztárok macskái (gazdájukra emlékeztető arcvonásokkal) filmet forgatnak. A sztorit együtt írta Müller Péterrel és Hernádi Tiborral. Ehhez sok pénz kellene, amerikai is. – Talán Vajna beszállna? – pendíti meg. Amit mindenképpen meg akar valósítani, az Leonardo Az utolsó vacsora című híres, pusztulásnak indult freskójának megelevenítése, egy 5-7 perces festményanimáció. Minden készen áll hozzá, kezében a forgatókönyv. – A látogatási idő lejár a kolostorban, és életre kelnek az asztalnál ülők: Jézus és az apostolok. Lejátszódik a bibliai jelenet, elhangzanak az ismert mondatok, aztán belép a teremőr, és minden kimerevedik. Majd lassan foszlani kezd a kép – meséli, maga elé képzelve az egészet.

Ma, piaci alapon A légy sem készülhetne el