Úton

Behatárolt esztétikájú, furfangos, delejesen vonzó külsejű, politikailag korrekt, parvenü, sznob(ságra épít). Mindezt Nagy-Britannia egyik legkelendőbb kulturális exportcikkéről, a rajongott Akram Khanról (1974) írtam az elmúlt esztendőkben, rendre meddő kísérletet téve arra, hogy magyarázatot leljek hisztérikus siker- és karriertörténete okára. A bengáli mozgáskomponista apja egy kétszáz lakosú, bangladesi falucskában töltötte gyermek- és ifjúi éveit. A Londonban született fiú meghódította az érte két kézzel kapkodó világ (tánc)színpadait; ő az első olyan alkotó, aki nem zenészként a Royal Festival Hall társult művésze lett.

Úgy fest, a Khan-rejtély megfejtése (időre) okafogyottá vált. Az együttes fennállásának tizedik évfordulójára készített, 2010-es opus messze túllép a kifogástalanul kivitelezett, tündöklő orientalista felszínességen, mely, a lankadatlan identitáskeresés mellett, a táncos-koreográfus vízjele. Az arab szúfizmus lét- és vallásfilozófiáján alapuló, ez idáig négy földrészen bemutatott darab egzotikus, artisztikusan affektált luxustermék helyett személyes hangú csúcsteljesítmény.

A produkció egy ünnepeltből éretté lett, eredeti művészről tanúskodik, aki a tetszetős pózokat fölcserélte az őszinteségre
A produkció egy ünnepeltből éretté lett, eredeti művészről tanúskodik, aki a tetszetős pózokat fölcserélte az őszinteségre

A japán Kimie Nakano minimalista díszlete egyetlen, membránként feszülő, félig átlátszó függöny. A fölütéskor a drapéria mögött motoz egy alak, különböző geometrikus mintákat rajzolva a kézmozdulataira redőző-hullámzó anyagra. Majd nyolc, ragyogó táncos (öt férfi, három nő) áll, mint a cövek a kietlen senki földjén. Olyanok ők, akár a kínai agyagkatonák, ruhájuk azonban a kerengő derviseké. Kisvártatva a kőfejtők energikusságával mozdítják tagjaikat minden hangos dobütemre, miközben fehér por száll a levegőben. Egy, a társainál is zaklatottabb, lángoló tekintetű, szakállas, bozontos férfiú tűnik ki a csoportosulásból: az egyiptomi Salah El Brogy; a Kereső.

Az indiai Nitin Sawhney kitűnő, pszichedelikus szerzeményére írt Vertical Road (Függőleges út) már a címében utal a spirituális önazonosságkutatásra. Khan cérnaszálon egyensúlyoz; ha megbotlik, rögvest a népbódító ezotériában dagonyázik: dobd el az egódat, ember, s megleled célodat. Mely utóbbi, a szúfizmus szerint, a valóság (hakíka). A hetvenperces, újfent lenyűgöző látványvilágú, pazar mozgásmatériájú remeklés ugyan néha átcsúszik a kissé didaktikus misztikumba, alapvetően mélyen szakrális. Részint ezért, hogy bár az egyik ihlető forrásként a XIII. századi perzsa költőt, Rumit jelölik meg, nekem Pilinszkytől a Mégis nehéz jutott eszembe róla: „Anya, anya (…) mért hagytál itt, ebben a sivatagban?”

A féktelen, kirobbanó erejű munka alaptónusa a kétségbeesés – rettentő, szilaj akarattal ötvözve. Mindezen érzések hordozója a káprázatos, dermesztően karizmatikus El Brogy. Ő a törzs lelkét uralni, tetteit irányítani kívánó, önjelölt, hitehagyott (hamis) próféta. Aki maga szomjazik leginkább a megváltásra, merthogy tökéletesen elveszett: tükör által lát homályosan. A baljós-borongós záróképben egyedül áll a színen, súrlófényben. A hamarosan lezuhanó függöny mögött a többiek vele hadakozó, őt fenyegető, legyűrni próbáló árnyképét látja utoljára – a saját démonait.

A megrázó, jubileumi produkció egy ünnepeltből éretté lett, eredeti művészről tanúskodik, aki a divatos, tetszetős pózokat fölcserélte az őszinteségre. Akram Khan egy interjúban elmondta: nehéz korszakot él; fojtogató nyugtalanság jellemzi, egyre nyomasztja valaminek a hiánya. Nos: szépségükbe-hírnevükbe belefeledkező, boldog-elégedett-unalmas fiatalemberek nem bíbelődnek ilyesféle, egyetemes metafizikai kérdéseket boncolgató művel. Amilyet, hogy végre egy aggasztó megállapítással szolgáljak, bajos lesz fölülmúlni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.