A kormánybiztos is táncol a karácsonyi Diótörőben?
Azt mondják, az eredetileg operaénekes Ókovács Szilveszter kormánybiztos is fellépésen töpreng. Nem énekelni szeretne, hanem táncolni, méghozzá a december 24-i Diótörőben. Bár nem a balettirodalom legbonyolultabb figurája Stahlbaum tanácsos, azért meghökkentő, ha egy operaház vezetője – akár a PR és a média kedvéért – erre ragadtatja magát.
Ennek ellenére az Operaház ma sokkal jobb helyzetben van, mint bármikor a nyáron, amikor még a legjobban informáltak sem tudták pontosan, ki áll majd a színház élére. Augusztus végén nemcsak kormánybiztos érkezett az Andrássy útra Ókovács Szilveszter személyében, de volt nyolcszázmillió forint is a hóna alatt: visszakapta a korábban elvett kilencszázmillióból. Mégis, értesüléseink szerint vannak olyan karmesterek és énekesek, akiknek még mindig tetemes összeggel tartozik az Operaház. Azt mondják, ez nem új keletű probléma, már nemzetközi (rossz) híre van évek óta, hogy hónapokkal később fizet a ház, és a legtöbb vendég úgy lép színpadra, hogy híre-hamva sincs a szerződésének. Ezeket, úgy hírlik, a fenntartó minisztériumban láttamoztatni kell, így az aláírás tovább csúszik.
Hiába szeretnék az ország felsőbb vezetői, hogy a Magyar Állami Operaház bekerüljön a nemzetközi élbolyba, erre akkor sem látnak az intézményhez közeli szakértőink esélyt, ha el-eljön hozzánk néhány nemzetközi sztár. Mint például a hó végén a világhírű tenor, Juan Diego Florez. Nemegyszer előfordult már ugyanis, hogy egy-két évre előre lefoglalnak egy külföldi énekest, majd pénzhiányra hivatkozva lemondják a fellépést. Ezt a művészek és ügynökségeik is zokon veszik, és pillanatok alatt szétkürtölik a világban. Hozzáértők szerint ez a pénzügyi mizéria nem feltétlenül a dalszínház vezetőinek bűne, hanem a mindenkori kormányzaté, amely nem tudja több évre előre garantálni az intézmény költségvetését. Garantált az elvonás, zárolás, maradványképzés. Az operaházi vezetők meg nem tudnak előre tervezni, ezért akadt, aki blöffölve invitált: most ennek is isszák a levét.
Elég sokszor mondták ahhoz, hogy mostanra mindenki megtanulja, az opera drága műfaj. Az énekesek mellett szükség van zenekarra, kórusra, netán tánckarra. Azt mondják, a politikusok igazából nem tudják hova tenni az operát, ezért feleslegesnek tartják az évi többmilliárdos kiadást. Már most azt latolgatják a dalszínházban, mire lesz elég a támogatás 2012-ben. Ókovács már faragott is a tervezett kiadásból: elmarad például a Rajna kincse bemutatója, mert elődjével ellentétben azt gondolja, felesleges konkurálni a Művészetek Palotájával, ha ott rendezik minden nyáron a Budapesti Wagner Napokat. Felújíttatja inkább Kovalik Balázs remek rendezését, a Mefistofelét, amelyet Horváthék vettek le a műsorról, a többi Kovalik-rendezéssel együtt.
Ha tényleg lesz pénz az Erkel Színház valamilyen felújítására, annak az lesz a legfontosabb szerepe, hogy odaköltözzön az Operaház – mondják. Az Andrássy úti reprezentatív épület ugyanis annyira amortizálódott, hogy válság ide vagy oda, rendbe kell tenni. Ha erre sor kerül, az a kérdés jön: lesz-e az államnak és a városlakóknak annyi pénzük, hogy eltartsanak két operát? A mostani kulturális költségvetés és fogyasztói szokások ismeretében ez nem tűnik túl életszagúnak.
Az évad eddigi premierjei nem arattak elsöprő sikert, igaz, ez a legkevésbé sem Ókovács bűne. A színháztörténetbe azonban az ő neve alatt kerül be, ha beperli Christoph von Dohnányit. A világhírű karmester ugyanis lemondta koncertfellépését az Operában, mondván: nem vezényel olyan országban, ahol szélsőjobbost neveznek ki egy színház élére. Erre a kormánybiztos perrel fenyegetett. Beszélgetőtársaim nem értik, miért ütköznek meg többen Dohnányi döntésén. Olyan állásfoglalás ez, mint mikor a Gyurcsány-kormány idején hazai művészek vagy tudósok nem vették át az állami díjakat. Az Opera beperelheti Dohnányit, akár nyerhet is, de ez nem emeli hazánk hírnevét a világban.
Ókovács színházvezetési taktikája, az első jelekből úgy tűnik, az erődemonstrációra alapul: ezt mutatta például Győriványi Ráth György esete. A kormánybiztos szerint a karmester rontotta az Operaház hitelét, ezért felmondta szerződését. Győriványi a Népszabadságban megjelent cikkében ugyanis azt állította, fedezet hiányában nem is volt szerződésük Dohnányival. Ókovács erre úgy reflektált: „Győriványinak igaza van abban, hogy fedezet nélkül nem lehetséges szerződések aláírása. A volt megbízott fő-zeneigazgató csak azt nem említette, hogy fedezet híján épp ő lökte több tízmilliós veszteségbe az Operaházba kiírt szimfonikus koncertsorozatot(...) És arról sem szólt, hogy egyetlen szerződés mégiscsak élt a kinevezésekor, amely viszont nem is egy, hanem három évre, háromszor 22 fixált előadásra köttetett.” Ez Győriványié volt.
Azt persze nem értettük, ha ennyire túlzásnak ítélte Ókovács Győriványi fizetését, miért csak akkor bontotta fel a szerződést, amikor a karmester a sajtóban üzent neki. Mint ahogy arra sincs magyarázat, miért volt szükség teljes műsorcserére, amikor Dohnányi lemondta a fellépést. Bizonyára akadt volna karmester, aki szívesen elvezényli Brahms Német Requiemjét. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokak szerint az Operaházban régóta elkelt már az erős kéz, az erős egó. Ókovács már a szeptemberi társulati ülésen deklarálta, ő nem miniszteri biztos, hanem kormánybiztos. Ami gyakorlatilag azt jelentette, felesleges rohangálni a minisztériumba panasszal, ahogy ez szokásuk volt korábban azoknak, akik méltatlanul mellőzöttnek érezték magukat. Ókovács felettese Orbán Viktor.
Természetesen szerettünk volna beszélni Ókovács Szilveszterrel is minderről, de a kormánybiztos még azelőtt elutasította az interjút, hogy megismerte volna kérdéseinket. A beszélgetést most nem tartja időszerűnek, majd talán két-három hét múlva – üzente az állami intézmény vezetője.
