Digitális kelet

Polak-Wenger and Friends elnevezéssel tervezi megrendezni Cinema Total sorozatának ötödik kiadását a Collegium Hungaricum Berlin.

A német fővárosban a jövő februári Berlinaléval párhuzamosan megszervezett mozgóképes szakmai rendezvényen a szervezők ezúttal a már meglévő, illetve a jövőben kialakítandó magyar–lengyel filmes kapcsolatokra helyezik majd a hangsúlyt. A „friends” (barátok) szóval pedig a régió más szereplőire utalnak

– többek között Ausztriára, Romániára, Szlovákiára, Szerbiára és Ukrajnára –, illetve az egymás közötti filmszakmai kapcsolatok erősítésére. Az alapkoncepció szerint a magyar–lengyel fókuszt Lengyelország jelentős fi lmipara, Lengyelország és Németország megkülönböztetett viszonya, illetve a magyar–lengyel kapcsolatok – Németországban ismeretlen – kiemelt történelmi jelentősége is indokolja. De Can Togay, a CHB igazgatója szerint az sem elvetendő szempont, hogy a 2012-es Cinema Total a 2011-es magyar, majd lengyel EU-elnökségi évet mintegy közös rendezvényként zárhatná le. A 2012-es rendezvény fővédnöke Doris Pack, az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságának elnöke lesz, aki személyesen nyitja meg a Cinema Totalt. A nyitóest további díszvendégeinek TörőcsikMarit és Andrzej Wajdát kérik fel.

A rendezvénynek ma már elmaradhatatlan része a berlini és a régióból érkező producerek, filmtámogatással foglalkozó szakemberek kerekasztalbeszélgetése. Erre idén februárban a széles közvélemény is felfigyelt: a magyar filmtámogatási rendszer átstrukturálásának új útjait ecsetelte első alkalommal Andy Vajna kormánybiztos. Jövőre ugyanitt továbbra is a magyar filmtámogatási rendszer és filmtörvény fejleményei állnak majd a középpontban, másrészt olyan időszerű témákat is érintenek majd, mint az online forgalmazás, a médiaközpontok hálózata vagy a páneurópai televíziózás kérdései. Lesz továbbá neves filmes szakemberek részvételében közép-euró pai forgatókönyvírói workshop is: a Berlinale versenyprogramjába beválogatott filmeket alkotóik részvételével vesézik majd ki. De nem marad el az úgynevezett Pitching Session sem, ahol a filmterveket nyilvánosan elemzi a szaktekintélyekből összeállított csapat. Az érvek és ellenérvek tüzében a jelen levő producerek könnyebben felmérhetik majd az egyes projektek megvalósulási esélyeit.

Igazi sztárvendég is érkezik majd a rendezvényre: Zbigniew Rybczynski. A világ egyik legjelentősebb videoművésze a tervek szerint mesterkurzust tart a Cinema Totalon. Ryb czynski, akinek munkásságát a nagyközönség leginkább a John Lennon vagy a Pet Shop Boys számára készített videoklipjei kapcsán ismerheti, ma a digitális képalkotás egyik legkreatívabb képviselője. Művészi és pedagógiai elképzelései, elvei nagy jelentőségűek, és az iskolai oktatás területén is komoly szerepet játszhatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.