„Számunkra a lényeg a mitről a hogyanra terelődik. A hogyan egyensúlyában van az a zenei üzenet, mellyel igazán adni tudunk – világít rá a névválasztásra. – Fenyvesi Márton gitárossal és Benkó Ákos dobossal évek óta dolgozunk együtt, fél szavakból, fél frázisokból értjük egymás zenei rezdüléseit. E basszushangszer nélküli trióban a mély regiszter tudatos hiányát szabad formai és zenei eszközökkel kíséreljük meg a hangzásban egyensúlyba hozni. S miután mindannyian állandóan a megújulás lehetőségét keressük a zenében, eközben vélhetően nemcsak egymást, de a közönségünket is sikerül újra és újra meglepnünk.”

Jó ideje balanszíroznak már együtt

Ávéd János tehát szólistaként, csapattagként, vezetőként és zeneszerzőként egyaránt az egyensúlyt keresi, huszonnyolc évesen több saját formációt vezet, az említett Balance-on túl a kétgenerációs, mainstream-közelibb Ávéd János Unityt, a minimalista saját darabokat és közismert klasszikus, filmzenei, operettdallamokat integráló Jelen Triót, valamint felerészben a búvópatakszerűen létező Ávéd–Csongrádi Quartetet. Emellett oszlopos tagja a Modern Art Orchestrának, a Kéknyúlnak, a Váczi Dániel Quatriónak és a Konzervnyitó Akciócsoportnak.

Meglehetősen széles nyomvonalon halad hát előre a pályán, mondhatni, vérbeli zenész módjára, pedig hát a családban az alkalmanként éneklő-gitározó unokatestvérein és a Tótkomlóson kántortanító dédapán kívül muzsikus nem akadt. Amikor Mindszenten megnyílt a zeneiskola, az akkor tizenkét éves fiú a szaxofont választotta, a leginkább azért, mert az iskolai Tátika Show-kon teljesen magával ragadta a Hungáriaféle Neonparádé. Tetszett e furán rezonáló hangszer hangja, talán azért is, mert belehallotta a számára akkoriban vonzó jampi életérzést.

De nemcsak a szaxofon keltette fel az érdeklődését, hanem nagyapjánál a zongora is, előszeretettel bogarászott a billentyűk között, még azt követően is, hogy Hódmezővásárhelyre került a református gimnáziumba. Számára a tinédzserkori hétvégi bulizások a leginkább a vendéglátózásról szóltak, zenetanárai vitték magukkal szaxofonosként a környékbeli vigasságokra. A lagziban fújta a talpalávalót, az iskolai rendezvényeken a kurrens táncdalokat, a Tavernában pedig a funkos energiafutamokat.

A dzsessz nála Charlie Parkerrel és Dexter Gordonnal kezdődött, és igazán akkor esett le a tantusz, amikor becsülettel betanulta a Misty című standard kottájának második oldalát is. Bár nem értette, se eleje, se vége, csak bugyogtak benne a dallamok. Mire tanára a zongorán bejátszotta alá a harmóniákat, így a kottára vetett szóló értelmet kapott. Ávéd fejében pedig némiképp átmozdult a rend.

Az apai szigornak engedve informatikusként lediplomázott a BME-n és csak ezt követően a dzsessz tanszakon. De addigra vastagon beépült a honi dzsesszéletbe. Talán azért is, mert szólista létére igazi csapatjátékos, aki nemcsak csillogni szeret, de remekül illeszkedik. Jól bevált standardeket éppolyan lelkesedéssel fúj, ahogy kalandvágyó, kísérletező futamokat.

„Csak úgy lehet megmutatni, mit jelent számomra a zene, illetve mit jelent nekem a világ a zene tükrében, ha közben a lehető legmélyebb szinten tisztában vagyok a hagyományokkal és a gyökerekkel – így Ávéd. – Ezért is foglalkozom mostanában egyre behatóbban a klasszikus zenével. Egyrészt sokat segít a technika fejlesztésében, másrészt sokkal absztraktabb módon jelennek meg benne a zenei formák, megoldások, gondolatok. Mindez persze nem jelenti, hogy elfordulnék a dzsessztől, hisz a klasszikusokból nyert tapasztalatokkal sokkal inkább erősítem azt.”